Josip Drmić (Freienbach, 1992. augusztus 8. –) svájci labdarúgó, a Dinamo Zagreb és a svájci válogatott csatára.

Klub karrierje Ifjúsági csapatok A horvát felmenőkkel rendelkező Drmić Svájcban, Schwyz kantonban, a Freienbach részét képező Bäch SZ-ben született 1992 nyarán. Gyermekkora óta focizik, eleinte szülővárosa klubjában és a Zürichi-tó túloldalán fekvő Rapperswil-Jona utánpótláscsapataiban edződött. A tehetséges támadóra hamar lecsaptak Svájc egyik nagy múltú együttesének, az FC Zürichnek a megfigyelői.

FC Zürich A Zürichnél végigjárta a korosztályos csapatokat, majd 2009-ben, 17 évesen bekerült a Zürich második számú csapatába, akikkel az idény végén a harmadosztály 3. helyén zárt. Eközben időnként szerepet kapott a nagy csapatnál is, 2009 júniusában egy barátságos mérkőzésen fél órát kapott a Schaffhausen ellen. A svájci első osztályban 2010. február 6-án, egy Neuchâtel Xamax elleni 0-0-s mérkőzésen debütált. A Zürich II-vel a következő idényt a második helyen zárta, ám 2011 tavaszától már rendre a nagy csapatnál is lehetőséget kapott.

Első gólját egy Bellinzona elleni barátságos mérkőzésen szerezte. 2011 júliusában bemutatkozott az európai kupaporondon – a Standard Liège elleni BL-selejtezőn kapott pár percet. Szeptemberben, egy Grenchen elleni svájci kupa mérkőzésen két gólt is lőtt. Októberben a Lazio ellen bemutatkozhatott az Európa-liga csoportkörében. 2012. február 4-én, 19 évesen meglőtte első gólját a svájci első osztályban: a Luzern hálójába talált be. Az idényt végül 5 találattal zárta, ebbe az eredménybe beletartozott a Thun csapatának rúgott mesterhármasa is. A 2012-13-as szezonban a Zürich a bajnokság negyedik helyén végzett, emellett a svájci kupa elődöntőjéig jutott. Drmić 13 bajnoki gólt szerzett, a Lausanne és a Sion ellen duplázott. A 20 éves tehetséget 2013 nyarán a német Bundesliga egyik nagy múltú klubja, az 1. FC Nürnberg vásárolta ki 2,2 millió euróért.

1. FC Nürnberg Drmić a bajnokság első fordulójában, félidei csereként debütált a Hoffenheim ellen. Második mérkőzésén, 2013. augusztus 18-án megszerezte első Bundesliga-gólját: a Hertha kapujába talált be jobb lábbal. Drmić villámrajtja meggyőzte az edzőt, az idény során rendre a kezdőcsapatban kapott helyet. Az őszi félszezon során 6-szor volt eredményes a nyeretlenségi átokkal sújtott Nürnberg színeiben. Februárban végül megtört a jég és Drmić duplájának köszönhetően a Nürnberg az idény során először bajnokit nyert. A svájci támadó a tavaszi félszezon során 11-szer volt eredményes, így 17 találattal a góllövőlista harmadik helyén zárt. A Hoffenheim mellett a Hertha és a Stuttgart ellen is két gólt szerzett. Remek szereplése ellenére az idény végén a Nürnberg kiesett a Bundesligából. A 21 éves tehetség iránt a Bayer Leverkusen és az Arsenal is élénken érdeklődött, Drmić végül a németeket választotta.

Bayer Leverkusen 2014 nyarától Drmić a Bayer Leverkusen játékosa.

Válogatottság Drmić több svájci korosztályos válogatottban is szerepelt, tagja lett volna a 2009-ben világbajnokságot nyert U17-es csapatnak, ám nem kapta meg időben a svájci állampolgárságot. Tagja volt a 2012-es londoni olimpián szereplő svájci olimpiai válogatottnak. A tornán a Mexikó és Dél-Korea elleni csoportmeccseken kapott összesen 50 percet. 2012. szeptember 11-én, Ottmar Hitzfeld edzősége alatt, egy Albánia elleni vb-selejtezőn mutatkozott be a felnőtt válogatottban. A 90. percben állt be csereként. Első felnőtt válogatott-gólját 2014 márciusában Horvátország ellen szerezte, később még ugyanezen a mérkőzésen még egyszer betalált. Tagja volt a 2014-es világbajnokságon a nyolcaddöntőig jutó svájci válogatottnak. A csapat mind a négy mérkőzésén szerepet kapott, a Honduras elleni csoportmérkőzés során két gólpasszt is adott.

Válogatott góljai

# Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1. 2014. március 5. AFG Arena, St. Gallen, Svájc 1–0 2-2 Barátságos mérkőzés 2. 2–1 3. 2014. május 30. Swissporarena, Luzern, Svájc 1–0 1-0 Barátságos mérkőzés 4. 2014. november 15. AFG Arena, St. Gallen, Svájc 1-0 4-0 2016-os Eb-selejtező 5. 2014. november 18. Stadion Miejski, Wrocław, Lengyelország 0–1 2-2 Barátságos mérkőzés

Sikerei, díjai Dinamo Zagreb Horvát szuperkupa: 2022

Források Josip Drmić a transfermarkt.de oldalon Josip Drmić a fußballdaten.de oldalon Josip Drmić a worldfootball.net oldalon Josip Drmić az FC Zürich statisztikáit tartalmazó oldalon A Bayer 04 Leverkusen hivatalos honlapja

Jegyzetek

Kategória:Svájci labdarúgók Kategória:Svájci olimpikonok Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Az FC Zürich labdarúgói Kategória:Az 1. FC Nürnberg labdarúgói Kategória:A Bayer Leverkusen labdarúgói Kategória:A Borussia Mönchengladbach labdarúgói Kategória:A Borussia Mönchengladbach II labdarúgói Kategória:A Hamburger SV labdarúgói Kategória:A Norwich City labdarúgói Kategória:A HNK Rijeka labdarúgói Kategória:A Dinamo Zagreb labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A Swiss Super League labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:A 2012. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2018-as világbajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek