Famke Beumer Janssen (/ˈfɑːmkə ˈjɑːnsən/) (Amstelveen, Hollandia, 1964 v. 1965. november 5. –) holland színésznő, rendező, forgatókönyvíró és korábbi modell.
Fontosabb szerepei közé tartozik Xenia Onatopp az Aranyszem (1995) című James Bond-filmben, Jean Grey/Főnix az X-Men-filmsorozatban (2000–2014), Ava Moore a Kés/Alatt című televíziós drámasorozatban, valamint Lenore Mills az Elrabolva-filmekben (2008–2014).
Rendezőként 2011-ben debütált a Bringing Up Bobby című filmmel.
Fiatalkora és tanulmányai
Famke Janssen Amstelveenben (Hollandia) született. Megkapta apja és anyja vezetéknevét is (Beumer és Janssen), amelyből az utóbbit tartotta meg. Nővére Antoinette Beumer rendező, húga Marjolein Beumer színésznő. Janssen holland anyanyelve mellett angolul és franciául beszél. Németet is tanult, de nem fejlesztette. Középiskola után egy évig közgazdaságtant tanult az Amszterdami Egyetemen, amit később élete legidiótább ötletének tartott. Az 1990-es évek elején a Columbia Egyetemre járt írást és irodalmat tanulni.
Pályafutása 1984-ben az Amerikai Egyesült Államokba költözött, ahol profi modellkarrierbe kezdett. Az Elite modellügynökséghez szerződött, és dolgozott az Yves Saint-Laurentnek, a Coco Chanelnek és a Victoria’s Secretnek. 1988-ban az Exclamation parfüm reklámjában szerepelt.
Az 1990-es évek elején visszavonult a modellkedéstől, és televíziós sorozatokban szerepelt. Például 1992-ben a Star Trek: Az új nemzedék The Perfect Mate című epizódjában játszott Patrick Stewarttal, akivel a későbbiekben az X-Men-filmekben is együtt játszott. Ugyanabban az évben szerepet kínáltak neki a Star Trek: Deep Space Nine-ban is, de azt más filmszerep miatt elutasította. Első filmszerepe Jeff Goldblum mellett az 1992-es A halál prófétája című filmdrámában volt.
1995-ben egy fontosabb mellékszerepben tűnt fel az Aranyszem című James Bond-filmben, majd Scott Bakula mellett Az illuzionistának. Hogy a Bond-filmet követő beskatulyázást elkerülje, mellékszereplőként feltűnt az Acélváros című neo-noir krimiben, Woody Allen Sztárral szemben című drámájában, a Démoni csapdában és a Monument Ave. című filmben. Az 1990-es évek végén megjelent a Faculty - Az Invázium, a Pókerarcok, a Kísértethajó és a Ház a Kísértet-hegyen című filmekben.
2000-ben Jean Greyt alakította az X-Men – A kívülállók című filmben, majd 2003-ban az X-Men 2-ben és 2006-ban az X-Men: Az ellenállás vége című X-filmben is. Ez utóbbiért Szaturnusz-díjat kapott, mint a legjobb mellékszereplő. Ugyanebben a szerepében feltűnt 2013-ban a Farkas és 2014-ben az X-Men: Az eljövendő múlt napjaiban is.
2002-ben megkapta Serleena szerepét a Men in Black – Sötét zsaruk 2. című filmben, de le kellett mondania a forgatást a családjában történt haláleset miatt. Összesen 11 epizódjában játszott a Kés/Alatt című televíziós sorozatnak.Famke Janssen at Hollywood Life Magazine's Breakthrough of the Year Awards A sorozat utolsó két részében újra feltűnt.
2007-ben főszereplője volt Az utolsó round című filmdrámának, amelyért legjobb színésznőként díjat nyert a Hamptoni Nemzetközi Filmfesztiválon. A következő évben Luc Besson Elrabolva című filmjének főszerepét kapta meg, amelyet a második részben (2012) és a 2014-ben forgatott harmadik részben is megismételt. Közben folytatta televíziós munkáját is, feltűnt az NBC Winters, a Showtime The Farm és az L című sorozatok bevezető epizódjaiban. A két előbbi folytatását később az illetékes csatornák vezetői elutasították.
Janssen holland nyelvű ismertetője hallható minden Disney-témapark Studio Tram túráján.
A színésznő 2011-ben rendezőként debütált a Bringing Up Bobby című drámával, amelynek forgatókönyvét is ő írta. 2013-ban a Boszorkányvadászok című akció-horror egyik boszorkányát alakította, illetve a Hemlock Grove című televíziós horrorsorozat főszereplője volt.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1992 A halál prófétája Fathers & Sons Kyle Christian 1994 Relentless IV: Ashes to Ashes Dr. Sara Lee Jaffee 1995 Az illuzionista Lord of Illusions Dorothea Swann Aranyszem GoldenEye Xenia Onatopp Tóth Enikő 1996 Halott lány Dead Girl Treasure 1997 Acélváros City of Industry Rachel Montana Orosz Anna 1998 Monument Ave. Katy O'Connor Démoni csapda The Gingerbread Man Leeanne Magruder Tátrai Zita Kísértethajó Deep Rising Trillian St. James Orosz Anna Fordulatszám RPM Claudia Haggs Kéri Kitty Pókerarcok Rounders Petra Juhász Judit Pikali Gerda Sztárral szemben Celebrity Bonnie Kéri Kitty Sebastian Cole kalandjai The Adventures of Sebastian Cole Fiona Faculty – Az invázium The Faculty Miss Elizabeth Burke Ősi Ildikó 1999 Ház a Kísértet-hegyen House on Haunted Hill Evelyn Stockard-Price Schell Judit 2000 Szerelem és szex Love & Sex Kate Welles Kovács Vanda Kész cirkusz Circus Lily Garfield Spilák Klára X-Men – A kívülállók X-Men Jean Grey Fehér Anna 2001 Pofozó pénzmosók Made Jessica Csampisz Ildikó Ne szólj száj! Don't Say a Word Agatha "Aggie" Conrad Györgyi Anna 2002 Én, a kém I Spy Rachel Wright Fehér Anna 2003 X-Men 2. X2 Jean Grey Fehér Anna 2004 Lökött gyásznép Eulogy Judy Arnolds Kisfalvi Krisztina 2005 Bújócska Hide and Seek Dr. Katherine Carson Fehér Anna 2006 X-Men: Az ellenállás vége X-Men: The Last Stand Jean Grey / Phoenix Fehér Anna Szeretni jobb The Treatment Allegra Marshall 2007 A tíz The Ten Gretchen Reigert Az utolsó round Turn the River Kailey Sullivan Kisfalvi Krisztina 2008 Bódulat The Wackness Kristen Squires Ősi Ildikó Elrabolva Taken Lenore "Lenny" Mills Fehér Anna 100 halálos lépés 100 Feet Marnie Watson Bertalan Ágnes 2010 A kaméleon The Chameleon Jennifer Johnson 2011 Down the Shore Mary Reed Bringing Up Bobbyfilmrendező, forgatókönyvíró és filmproducer 2012 Elrabolva 2. Taken 2 Lenore "Lenny" Mills Fehér Anna 2013 Boszorkányvadászok Hansel & Gretel: Witch Hunters Muriel Fehér Anna Farkas The Wolverine Jean Grey Fehér Anna 2014 Az örök harcos A Fighting Man Diane Schuler Fehér Anna Unity (dokumentumfilm) narrátor (hangja) X-Men: Az eljövendő múlt napjai X-Men: Days of Future Past Jean Grey (cameo) Fehér Anna Elrabolva 3. Taken 3 Lenore "Lenny" Mills Fehér Anna 2015 Jack of the Red Hearts Kay 2017 The Show Ilana Katz All I Wish Vanessa Volt egyszer egy Venice Once Upon a Time in Venice Katey Ford Bertalan Ágnes 2018 Status Update Katherine Alden Bayou Caviar Nic Asher Sophie 2019 Mérgező rózsa The Poison Rose Jayne Hunt Bertalan Ágnes Elszabadult fenevadak Primal Dr. Ellen Taylor Németh Kriszta 2020 A képeslap gyilkosságok The Postcard Killings Valerie Kanon Bertalan Ágnes Végtelen szerelem Endless Lee Douglas Kiss Mari 2021 A briliáns csel The Vault Margaret Fehér Anna Veszélyes Dangerous Shaughessy ügynök Bertalan Ágnes 2023 Bezártság Locked In Katherine Fehér Anna Door Mouse Mama A zodiákus lovagjai Knights of the Zodiac Vander Guraad Bertalan Ágnes Kinyírni a világot Boy Kills World Hilda Van Der Koy Fehér Anna
Televízió thumb|200px|2011-ben Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1992 Star Trek: Az új nemzedék Star Trek: The Next Generation Kamala 1 epizód 1994 Melrose Place Melrose Place Diane Adamson 1 epizód Zsaru a kifutón Model by Day Lex / Lady X tévéfilm The Untouchables Cleo 1 epizód 2000–2001 Ally McBeal Ally McBeal Jamie 2 epizód 2004–2010 Kés/Alatt Nip/Tuck Ava Moore 11 epizód 2007 Alibi Winters Christie Winters tévéfilm 2008 Puppy Love Maya websorozat 2009 The Farm Valentina Galindo tévéfilm 2013–2015 Hemlock Grove Hemlock Grove Olivia Godfrey főszereplő (33 epizód) 2015–2020 Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? How to Get Away with Murder Eve Rothlow 9 epizód 2015 SuperMansion Frau Mantis (hangja) 2 epizód 2016 Robotcsirke Robot Chicken Jean Grey (hangja) 1 epizód 2016–2018 Feketelista The Blacklist Susan Hargrave 5 epizód 2017 Feketelista: Megváltás The Blacklist: Redemption főszereplő (8 epizód) 2019 A Central parki ötök When They See Us Nancy Ryan minisorozat (2 epizód) The Capture Jessica Mallory 1 epizód 2022 Long Slow Exhale Melinda Barrington visszatérő szerep
Díjak és jelölések Év Jelölt mű Díj Kategória Eredmény 1996 Aranyszem MTV Movie Awards Legjobb küzdelmi jelenet 2006X-Men: Az ellenállás vége Teen Choice Awards Legjobb csók 2007 Szaturnusz-díj Legjobb női mellékszereplő
Jegyzetek
További információk
Kategória:1965-ben született személyek Kategória:Holland színészek Kategória:Holland nők Kategória:Bond-lányok Kategória:Élő személyek