A budapesti Budapest emblematikus autóbuszvonala volt a -as busszal együtt. A belvárost átszelve a Bosnyák tér és az Etele tér, Kelenföldi pályaudvar között közlekedett, és csak a fontosabb csomópontokban állt meg. A vonalat a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemeltette.
Története
Az addig 107-es viszonylatszámot viselő buszjárat jelzése 1977. január 1-jén -esre módosult. A „piros 7-es” vonalán a jellemző járműtípus az Ikarus 280-as volt. Az évek során útvonala állandó volt. 1987-től a Tétényi úti Kórháznál (ma Szent Imre Kórház), 1994-től a Róna utcánál is megállt. 1995. június 12-étől a 83-as busz megszűnése miatt érintette a Bártfai utca megállóhelyet is. 2008. augusztus 21-étől 7E jelzéssel közlekedik.
Járművek A „piros 7-es” vonalán a jellemző járműtípus az Ikarus 280-as volt. A kezdetben hagyományos BKV flottaszínű járműveket 1998-ban 50 felújított, illetve vázcserés busz váltotta fel. (Közülük többen korábban is ezen a vonalon közlekedtek). A buszok vegyesen közlekedtek a -es és -as vonalon. Az arculatos, 7-173 Gyors feliratos járművek egyedi piros-kék fényezésükkel éveken át meghatározó buszok voltak a 7-es buszcsalád életében. Érdekesség, hogy a 7-173 Gyors feliratú járművek kifelé mutató FOK-GYEM kijelzői piros feliratot tudnak csak írni, amiket a gyorsjárati funkció miatt gyártottak így (emiatt nem is írt soha keretet a szám köré), mára azonban már elvesztette a jelentőségét.
Útvonala Etele tér, Kelenföldi pályaudvar felé Bosnyák tér feléBosnyák tér vá. – Csömöri út – Thököly út – Baross tér – Rákóczi út – Kossuth Lajos utca – Ferenciek tere – Szabad sajtó út – Erzsébet híd – Szent Gellért rakpart – Szent Gellért tér – Bartók Béla út – Tétényi út – Etele út – Etele tér, Kelenföldi pályaudvar vá.Etele tér, Kelenföldi pályaudvar vá. – Etele út – Tétényi út – Bartók Béla út – Szent Gellért tér – Szent Gellért rakpart – Erzsébet híd – Szabad sajtó út – Ferenciek tere – Kossuth Lajos utca – Rákóczi út – Baross tér – Thököly út – Csömöri út – Bosnyák tér vá.
Megállóhelyei
!Perc (↓) !Megállóhely !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok a járat megszűnésekor |- |0||Bosnyák térvégállomás||33 |rowspan=2 align=left| |- |1||Bosnyák tér||∫ |- |3||Róna utca||31 |align=left| |- |5||Hungária körút||28 |align=left| |- |10||Baross tér, Keleti pályaudvar||23 |align=left| |- |13||Blaha Lujza tér||20 |align=left| |- |18||Ferenciek tere||16 |align=left| |- |25||Móricz Zsigmond körtér||10 |align=left| |- |27||Kosztolányi Dezső tér||8 |align=left| |- |30||Szent Imre Kórház||4 |align=left| |- |31||Kelenföld, városközpont||3 |align=left| |- |33||Bártfai utca||1 |align=left| |- |34||végállomás||0 |align=left|
Források
Kategória:Budapest megszűnt autóbuszvonalai