A magyar labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzése Kazahsztán ellen, 2014. június 7-én, Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban, mely egyben a 888. hivatalos nemzetközi összecsapás volt. Ez a mérkőzés volt az utolsó válogatott esemény a felújítás előtt álló stadionban. A találkozó végeredménye 3–0 lett a magyarok javára. A három nappal ezelőtti válogatott meccsen bemutatkozó négy újonc után ismét ketten vehették fel a címeres mezt Nagy Gábor (középpályás) és Simon Krisztián (középpályás).
Előzmények
A magyar labdarúgó-válogatottnak a Kazahsztán elleni volt a negyedik mérkőzése a 2014-es esztendőben. Az elsőre március 5-én került sor Győrben, Finnország ellen (barátságos, 1–2), a másodikra május 22-én Debrecenben került sor szintén barátságos találkozón a dán válogatott ellen (2–2), míg a harmadikra június 4-én Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban, gyér érdeklődés mellett került sor az albán válogatott ellen (barátságos, 1–0).
A két csapat még soha nem találkozott egymással, ez volt az első hivatalos magyar–kazak összecsapás.
Helyszín
A találkozót a budapesti Puskás Ferenc Stadionban rendezték meg. Érdekesség, hogy a stadion 2017-2018-ig tartó rekonstrukciója előtt ez volt az utolsó válogatott mérkőzés.
Keretek : A táblázatokban szereplő adatok a mérkőzés előtti állapotnak megfelelőek.
Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, május 30-án hirdette ki harminckét főből álló keretét az albánok és a kazahok elleni mérkőzésekre. Évek óta nem fordult elő, hogy kizárólag itthon védő kapusok szerepeljenek a keretben, most azonban – Bogdán Ádám és Gulácsi Péter sérülése miatt – NB I-es kapusok közül kerül ki a kezdőcsapat tagja: Horváth Tamás, Rózsa Dániel és az újonc Dibusz Dénes volt a három jelölt. Visszatért a csapatba Lovrencsics Gergő és Priskin Tamás, Tőzsér Dániel viszont sérülés miatt hiányzott.
Poszt Név Születési idő és életkor Vál. Gól Klub Utolsó válogatottság K Horváth Tamás 0 0 Mezőkövesd-Zsóry – K Dibusz Dénes 0 0 Ferencvárosi TC – K Rózsa Dániel 1 0 Szombathelyi Haladás 2014. 06. 04-én Albánia ellen. V Bosnjak Predrag 1 0 Szombathelyi Haladás 2014. 06. 04-én Albánia ellen. V Heffler Tibor 1 0 Paks 2014. 06. 04-én Albánia ellen. V Kádár Tamás 16 0 Diósgyőri VTK 2014. 03. 05-én Finnország ellen. V Korcsmár Zsolt 22 0 Greuther Fürth 2013. 10. 15-én Andorra ellen. V Korhut Mihály 2 0 Debreceni VSC 2014. 06. 04-én Albánia ellen. V Lang Ádám 2 0 Győri ETO 2014. 06. 04-én Albánia ellen. V Lázár Pál 6 0 Debreceni VSC 2011. 11. 11-én Liechtenstein ellen. V Lipták Zoltán 17 1 Győri ETO 2014. 06. 04-én Albánia ellen. V Szabó János 1 0 Paks 2014. 05. 22-én Dánia ellen. V Varga József 28 0 Debreceni VSC 2014. 06. 04-én Albánia ellen. KP Dzsudzsák Balázs 61 14 Gyinamo Moszkva 2014. 06. 04-én Albánia ellen. KP Gyurcsó Ádám 9 1 Videoton 2014. 05. 22-én Dánia ellen. KP Kalmár Zsolt 2 0 Győri ETO 2014. 06. 04-én Albánia ellen. KP Koman Vladimir 36 7 Ural Jekatyerinburg 2014. 05. 22-én Dánia ellen. KP Kovács István 2 0 Videoton 2013. 08. 14-én Csehország ellen. KP Lovrencsics Gergő 4 0 Lech Poznań 2014. 06. 04-én Albánia ellen. KP Nagy Gábor 0 0 Szombathelyi Haladás – KP Pátkai Máté 5 0 Győri ETO 2014. 06. 04-én Albánia ellen. KP Simon Krisztián 0 0 Újpest FC – KP Stieber Zoltán 4 0 Hamburger SV 2014. 06. 04-én Albánia ellen. KP Szakály Péter 6 0 Debreceni VSC 2014. 05. 22-én Dánia ellen. KP Vécsei Bálint 1 0 Budapest Honvéd 2014. 06. 04-én Albánia ellen. KP Zsidai László 2 0 Debreceni VSC 2008. 03. 26-án Szlovénia ellen. CS Futács Márkó 2 0 Diósgyőri VTK 2014. 06. 04-én Albánia ellen. CS Nikolics Nemanja 4 1 Videoton 2014. 05. 22-én Dánia ellen. CS Priskin Tamás 43 13 Makkabi Haifa 2014. 06. 04-én Albánia ellen. CS Radó András 0 0 Szombathelyi Haladás – CS Rudolf Gergely 27 10 Győri ETO 2014. 06. 04-én Albánia ellen. CS Varga Roland 2 0 Győri ETO 2014. 06. 04-én Albánia ellen.Szövetségi kapitány: Pintér Attila
Poszt Név Születési idő és életkor Vál. Gól Klub Utolsó válogatottságSzövetségi kapitány: Jurij Krasznozsan
Az adatok a mérkőzés előtti állapotnak megfelelőek.
A mérkőzés Pintér Attila szövetségi kapitány a mérkőzés előtt rosszul lett, helyette Farkas József irányította a magyar válogatottat.
Az összeállítások
MAGYARORSZÁG: KA 12 Rózsa Dániel JV 3 Heffler Tibor KV 4 Lang Ádám KV 5 Korcsmár Zsolt BV 6 Korhut Mihály VKP 11 Nagy Gábor VKP 16 Zsidai László JKP 15 Gyurcsó Ádám KKP 23 Vécsei Bálint BKP 20 Varga Roland CS 9 Priskin Tamás Cserék: KA 22 Horváth Tamás JV 2 Szabó János KV 8 Varga József KP 21 Kalmár Zsolt CS 14 Radó András KP 15 Stieber Zoltán KP 10 Kovács István KP 7 Simon Krisztián CS 17 Nikolics Nemanja CS 18 Futács Márkó Vezetőedző: Pintér Attila (Farkas József helyettesítette)KAZAHSZTÁN: KA 22 Andrej Szigyelnyikov JV Konsztantyin Engel KV Renat Abdulin KV Szergej Malij BV Alekszandr Kiszlicin JKP Ulan Koniszbajev KKP Valerij Korobkin KKP Anatolij Bogdanov BKP Andrej Finoncsenko JCS Szergej Hizsnyicsenko BCS Marat Hajrullin Cserék: V Gafurzsan Szujumbajev KP Sztanyiszlav Lunyin KP Andrej Karpovics KP Bauirzsan Iszlamhan CS Alekszej Scsetkin CS Aszhat Tagibergen Vezetőedző: Jurij Krasznozsan
Asszisztensek:
Statisztika
Örökmérleg a mérkőzés után
1 Győzelem 0 0 Döntetlen 0 3 Gólok 0 3/3 Pontok 0/3 100% % 0%
Jegyzetek
Források A mérkőzés adatlapja a magyarfutball.hu honlapján A mérkőzés beszámolója az mlsz.hu honlapján A mérkőzés tudósítása a nemzetisport.hu honlapján A mérkőzés tudósítása az nb1.hu honlapján A mérkőzés tudósítása a csakfoci.hu honlapján
További információk A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja A Kazak Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja
Kapcsolódó szócikkek Kazak labdarúgó-szövetség
Kategória:A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései 2014-ben Kategória:A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései Kazahsztán ellen