A Bűnözési hullám (eredeti cím: Crimewave) 1985-ben bemutatott amerikai filmvígjáték Sam Raimi rendezésében. A forgatókönyvet Raimi írta, Joel és Ethan Coen közreműködésével. A főbb szerepekben Reed Birney, Paul L. Smith, Louise Lasser, Brion James, és Bruce Campbell látható.
Raimi 1981-es Gonosz halott című filmének sikere után döntötte el Raimi és Campbell, hogy egy újabb projektben is együtt fognak dolgozni. Joel Coen volt a Gonosz halott egyik vágója, illetve a forgatókönyv megírásában is közreműködött. Ezt követően azonban a film készítése során nehézségek adódtak, kifutottak a költségvetésből, ezért az Embassy Pictures nem engedte Raiminak, hogy ő fejezze be a film vágását.
A film jegyeladási és kritikai szempontból is megbukott. Az amerikai premier után mindössze egy héten át vetítették a mozikban.
Cselekmény A film elején a halálra ítélt Victor Ajax villamosszékbe kerül. A film cselekménye ezután egyetlen hosszú visszaemlékezés, hogyan jutott Victor idáig onnan, hogy a Trend-Odegard Security egyszerű alkalmazottja volt. Mr Trend, a vállalat társtulajdonosa megtudja, hogy üzlettársa el akarja adni a céget, és ezért felbérel két bérgyilkost, megakadályozni Odegard tervét. Ezután úgy intézi, hogy Victor, a cég biztonsági őre aznap este álmai asszonyát keresse, akit meg is vél találni Nancy személyében – bár a lány Renaldóba szerelmes.
A bérgyilkosok el is végzik feladatukat, azonban a tervbe egy kis hiba csúszik Mrs. Trend miatt: a gyilkosságoknak több áldozata is lesz, többek között Mr. Trend sem éli túl az estét. Amikor Nancy is a bérgyilkosok célpontjává válik, egy hosszú üldözés végén Victor megmenti szerelmét. Az üldözés végén azonban a bérgyilkosok is meghalnak, így később az összes gyilkossággal Victort vádolják.
A film végén újra a villamosszékes jelenethez térünk vissza. Amíg a kivégzés előkészületei zajlanak, Nancy egy apácákkal teli autóval őrült tempóban igyekszik időben megérkezni, hogy az utolsó pillanatban tanúskodni tudjon Victor ártatlansága mellett. Ez sikerül is neki, a film happy enddel zárul, Victor feleségül veszi álmai asszonyát.
Szereplők
Louise Lasser – Helene Trend Paul L. Smith – Faron Crush Brion James – Arthur Coddish Sheree J. Wilson – Nancy Edward R. Pressman – Ernest Trend Bruce Campbell – Renaldo "The Heel" Reed Birney – Victor Ajax Antonio Fargas – vak férfi Richard Bright – Brennan rendőrtiszt Emil Sitka – Rodgers ezredes Wiley Harker – kormányzó Robert Symonds – őr Frances McDormand – apáca Ted Raimi – pincér
Stáblistán nem szerepel Ethan és Joel Coen – riporterek a kivégzésen Rob Tapert – bárvendég Julie Harris – idős nő
Jegyzetek
További információk
Sam Raimi és a Coen-testvérek bemutatják: Bűnözési hullám
Kategória:1985 filmjei Kategória:Amerikai bűnügyi filmvígjátékok Kategória:Sam Raimi-filmek