Ferenczy Mária (1941. október 7. – 2017. december 28.) sinológus, művelődéstörténész, 1988 és 2003 között a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum gyűjteményigazgatója. Az ELTE Bölcsészettudományi Kar egykori tanára.

Pályafutása Ferenczy Mária 1960-ban érettségizett a Budapesti Radnóti Miklós Gimnáziumban. Középiskolai tanulmányversenyen elért eredményének köszönhetően még ebben az évben felvételt nyert az ELTE Bölcsészettudományi Kar történelem-kínai szakára, ahol okleveles középiskolai tanár, és előadói diplomát szerzett.

1965-66 között a Kínai Nyelv Akadémiájának ösztöndíjasa volt. 1966-ban megvédte doktori disszertációját. 1966 és 1970 között az ELTE Bölcsészettudományi Kar Kínai és Kelet-Ázsiai Tanszékének könyvtárosaként dolgozott. 1970-től 71-ig a Lomonoszov Egyetem Kínai Tanszékén volt ösztöndíjas sinológiai kutató. 1971 és 1985 között az ELTE BTK Kínai Tanszék kutatóként, majd előadóként tevékenykedett. 1980-tól 1988-ig az MTA, Orientalisztikai Munkaközösségének tudományos munkatársa volt. 1988-tól 2003-ig a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum gyűjteményigazgatója.

Jelentősebb publikációi Csongor Barnabás–Ferenczy Mária: A kínai nevek és szavak magyar átírása; Akadémiai, Bp., 1993 Ferenczy Mária–Kincses Károly: Mandarin öszvérháton. Hopp Ferenc fényképei; Magyar Fotográfiai Múzeum–Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum, Kecskemét–Bp., 1999 (A magyar fotográfia történetéből) A tíz bambusz csarnoka. Könyv- és nyomdászattörténeti kiállítás a Kínai Nemzeti Könyvtár kincseiből. 2003. október 1–december 23.; katalógus szerk. Ferenczy Mária, OSZK, Bp., 2003

Cikkei jelentek meg az Arc Decorativa című folyóiratban.

Források Ferenczy Mária életrajza a Hübners Who is Whoban

További információk

Kategória:1941-ben született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar orientalisták Kategória:Magyar sinológusok Kategória:Magyar muzeológusok Kategória:Magyar művelődéstörténészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók