Rani Khedira (Stuttgart, 1994. január 27. –) német-tunéziai labdarúgó az 1. FC Union Berlin és a német korosztályos és tunéziai válogatott középpályás.

Pályafutása VfB Stuttgart Gyerekkorában a TV Oeffingen csapatában ismerkedett a labdarúgás alapjaival, majd a VfB Stuttgart akadémiájának lett a tagja, ahol a 2009/10 szezonban az U17-es csapatnak volt a játékosa és 19 mérkőzésen 2 gólt szerzett. A következő szezonban már 24 mérkőzésen 10 gólt szerzett, amivel bizonyította, hogy helye van a csapatban. 2012. január 28-án debütált Jürgen Kramny edzősége idején a VfB Stuttgart II csapatában a FC Rot-Weiß Erfurt ellen 3-1-re elvesztett bajnoki mérkőzésen. Ebben a szezonban az U19-es csapatban is szerepelt. Október 23-án felkerült a felnőtt csapatban, ahol a VfL Wolfsburg és a Borussia Dortmund elleni bajnoki mérkőzésen a kispadon kapott szerepet Bruno Labbadiától, de egyik mérkőzésen sem lépett pályára.

2013. január 28-án meghosszabbította a klubbal a szerződését 2015-ig. 2013. szeptember 1-jén debütált a Bundesligában a TSG 1899 Hoffenheim ellen 6-2-re megnyert bajnoki mérkőzésen a 79. percben Thomas Schneider a klub menedzsere pályára küldte William Kvist cseréjeként. A szezon során még 8 alkalommal lépett pályára a klubban, azonban Huub Stevens irányítása alatt pályára nem lépett és a kispadra is mindössze két alkalommal ülhetett.

RB Leipzig 2014 júniusában tárgyalásokat folytatott a Bundesliga 2-be frissen feljutott RB Leipzig csapatával. Június 16-án 2017. július 31-ig szóló szerződést írt alá a klubbal. Augusztus 4-én a VfR Aalen ellen debütált kezdőként. 22 mérkőzésen és 2 kupatalálkozón lépett a szezon során pályára. A következő idényben 19 bajnokin és egy kupamérkőzésen. A szezon végén feljutottak az élvonalba. Az élvonalban 10 mérkőzésen lépett pályára az ezüstérmes csapatban. 2017. június 8-án bejelentették, hogy 2021 nyaráig szóló szerződést írt alá az FC Augsburg csapatával.

Válogatott 2009. május 21-én húzta magára először a német U15-ös válogatott mezét. A Viersenben megrendezett felkészülési mérkőzésen az amerikaiak elleni 2-0-ra megnyert korosztályos mérkőzésen küldte pályára Marco Pezzaiuoli szövetségi kapitány.

Augusztus 14-én debütált a 16 éven aluliak között, ahol a svájci U16-os válogatott ellen Levent Ayçiçek cseréjeként bizonyíthatott Steffen Freund kapitánynak.

2011. április 13-án bemutatkozott a U17-esek csapatában is a szerbek elleni felkészülési mérkőzésen, amelyen 1-0 arányban maradtak alul, valamint részt vett a Mexikóban megrendezett 2011-es U17-es labdarúgó-világbajnokságon, ahol bronzérmet szerzett a válogatottal.

2012. november 14-én az U19-es nemzeti csapat tagjaként jegyezte fel első válogatott találatát, a franciák 19 éven aluli válogatottja elleni 3-0-ra megnyert mérkőzésen.

2026 januárjában Sabri Lamouchi, Tunézia szövetségi kapitánya és segítője, Michael Hefele Németországba utaztak, hogy felújítsák a tárgyalásokat Khedirával a 2026-os labdarúgó-világbajnokság előtti esetleges váltásról. Februárban arról számoltak be, hogy elvileg beleegyezett a tunéziai válogatottba való csatlakozásba, és a tárgyalások pozitívan haladnak. Márciusban a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség jóváhagyta a kérelmét. Május 15-én bekerült Sabri Lamouchi 26 fős keretébe, akik a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon részt vettek.

Statisztika Klub 2017. június 8. szerint

KlubSzezonBajnokságKupaUEFAEgyébÖsszesenMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokStuttgart II2011–12 12 0 — — — 12 02012–13 32 0 32 02013–14 10 1 — — — 10 1Összesen 54 1 — — — 54 1Stuttgart2012–13 0 0 0 0 0 0 — 0 02013–14 9 0 0 0 0 0 — 9 0Összesen 9 0 0 0 0 0 0 0 9 0RB Leipzig2014–15 22 0 2 0 0 0 — 24 02015–16 19 0 1 0 0 0 — 20 02016–17 10 0 0 0 0 0 — 10 0Összesen 51 0 3 0 0 0 0 0 54 0RB Leipzig II2014–15 1 0 0 0 0 0 — 1 02015–16 2 2 0 0 0 0 — 2 2Összesen 3 2 0 0 0 0 0 0 3 2FC Augsburg 2017–18 0 0 0 0 0 0 — 0 0Összesen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Karrierje összesen 117 3 3 0 0 0 0 0 120 3

Válogatott góljai U19-es válogatott góljai # Időpont Helyszín Ellenfél Állás Végeredmény Kiírás 1. 2012. november 14. Rhein-Neckar-Stadion, Mannheim, Németország 2–0 3-0 Barátságos mérkőzés

Magánélet Khedira apja tunéziai, anyja német származású.Deutsche Talente und ihre Alternativen Kurier Testvére szintén labdarúgó aki korábban a Stuttgartban, a Real Madridban, a Juventusban és a Herthaban is játszott valamint a német labdarúgó-válogatott színeiben részt vett a 2010-es labdarúgó-világbajnokságon, a 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokságon, a 2014-es labdarúgó-világbajnokságon és a 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokságon.U 15-Junioren Team Nationalspieler Rani Khedira Deutscher Fussball-Bund

Jegyzetek

Külső hivatkozások Rani Khedira at fifa.com Rani Khedira at VfB-Stuttgart.de Profilja a Transfermarkt.com oldalán

Kategória:Német labdarúgók Kategória:Tunéziai labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Tunéziai származású németek Kategória:A VfB Stuttgart II labdarúgói Kategória:A VfB Stuttgart labdarúgói Kategória:Az RB Leipzig labdarúgói Kategória:Az FC Augsburg labdarúgói Kategória:Az 1. FC Union Berlin labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A 2. Bundesliga labdarúgói Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek