Ernesto Brivio (Milánó, 1915. – Como, 1976. december 11.) olasz jobboldali politikus, üzletember, sportmenedzser.
Politikai tevékenysége Ernesto Brivio Mussolini egyik végsőkig kitartó híve volt. „Az utolsó gépfegyversorozat” becenevet adta magának, mert a Salói Köztársaság összeomlásakor elmondása szerint ő adta le a legvégső lövéseket. A háború után számos vállalkozásba fogott, filmproducerként is tevékenykedett. Egy ideig Kubában Fulgencio Batista híveként és közeli munkatársaként tevékenykedett, mint a diktátor ifjúsági gárdájának vezetője. Később Olaszországban nagy vagyonát Batistától eredeztette.
1962-ben már az SS Lazio labdarúgócsapat elnökeként fellépett az Olasz Szociális Mozgalom (MSI) nevű olasz neofasiszta párt akkori vezetője, a sokak által puhánynak tartott Arturo Michelini kihívójaként. A római közigazgatási választásokon az MSI színeiben indult, hatalmas kampányt vitt végig, és szavazatot szerzett, többet, mint a neofasiszták választási listájának élén álló Augusto De Marsanich.
A párt vezetéséért indított küzdelmét azonban félbe kellett hagynia, mert az olasz ügyészség nagyarányú gazdasági bűntettek miatt elfogató parancsot adott ki ellene, és Brivio egy időre illegalitásba vonult.
Jegyzetek
Források
Fordítás
Kategória:Olaszországi politikusok Kategória:Fasiszták Kategória:1915-ben született személyek Kategória:1976-ban elhunyt személyek