Hirossik János, néhol Ján Hirossik, álnevén Török Gergely, tévesen olykor HiroschikA Tanácsok Országos Gyűlésének naplója. Bp., 1919. 269. p. (Budapest, 1887. március 24. – Budapest, 1950. február 3.) tetőfedő, szakszervezeti vezető, szociáldemokrata, majd kommunista politikus, a Szlovák Tanácsköztársaság népbiztosa. A KMP alapító tagja, az első Központi Bizottság tagja.
Élete Fiatalkorában lépett be a MÉMOSZ-ba,Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetsége. és szerkesztette a Szociáldemokrata című folyóiratot, illetve cikkeket írt az Építőmunkás című lapba. Belépett az MSZDP-be, ahonnan egy a vezetőséget bíráló irat aláírása miatt, kizárták. 1912-től a Magyarországi Szállodai, Éttermi és Kávéházi Alkalmazottak Országos Egyesületének titkára, s lapjának szerkesztője volt. 1918-ban a KMP első Központi Bizottságának tagja, s a párt titkára volt. A Magyarországi Tanácsköztársaság alatt a Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanács, illetve a Szövetséges Központi Intéző Bizottság tagja volt. 1919 májusától a felszabadított (azelőtt szlovák) területek kormánybiztosa, majd az 1919. június 16-án létrehozott Szlovák Tanácsköztársaság belügyi, illetve kereskedelmi és vasúti népbiztosaként működött egészen annak július 7-i fennállásáig, ezt követően pedig Budapesten volt a posta politikai biztosa.Hirossik János. Névpont 2016. Hozzáférés ideje: 2016. január 29. A Magyarországi Tanácsköztársaság megdöntése után (1920-ban) emigrált Ausztriába, s részt vett a KMP újjászervezésében, amelynek ismét központi bizottsági tagja lett. 1925-ben hazatért, és az illegális pártmunka egyik irányítója lett. A következő évben Németországba ment, s egészen 1933-ig az Inprekorr munkatársaként működött. Hitler hatalomra jutása után Csehszlovákiába menekült. 1942-ben hazatért, majd részt vett az ellenállásban.
Publikált a Proletárban, a Tűzben és a Párisi Munkásban is.
Főbb művei Följegyzések a magyar forradalomról. (A Párisi Munkás Naptára, 1927) Naplótöredékek. (“…a Gondolat él.” Korvin Ottóról. Vál., szerk. Simor András. (Bp., 1976) Ellenzéki mozgalmak az MSZDP-ben az első világháború előtt. (Tanúságtevők. 2. Visszaemlékezések a magyarországi munkásmozgalom történetéből. 1905–1918. okt. Bp., 1976) Utolsó nap a Gyűjtőben. – Szlovenszkó kiürítése. (Tanúságtevők. 3/b. Visszaemlékezések a magyarországi 1918–1919-es forradalmak résztvevőitől. Bp., 1978) Menekülés. (Tanúságtevők. 4/a. Visszaemlékezések a magyarországi munkásmozgalom történetéből. 1919–1933. Bp., 1981). Nők az osztályharcban. = Nő T. 1910. p. 118-149. T.
Emlékezete Budapest IV. kerületében a Semsey Aladár park korábbi neve 1965 és 1991 között Hirossik János park volt.Budapest teljes utcanévlexikona, Sprinter Kiadó, 2003. 439. old.
A Dunaegyházi Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola régi neve Hirossik János Általános Iskola volt.
Megjegyzések
Jegyzetek
Források
Mészáros György: Személyekről elnevezett budapesti utcanevek évfordulók tükrében 1999.
Budapest teljes utcanévlexikona. Budapest, 2003, Sprinter Kiadó, 230. p. Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. Bp., Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000, 55. p.
További információk Hirossik János. Névpont 2016. Hozzáférés ideje: 2016. január 29. Kelen Jolán: Hirossik János tevékenysége a magyar munkásmozgalomban (Párttörténeti Közlemények, 1975) Magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., 1981, Akadémiai Kiadó. Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, 1996-, Babits. Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., 2001-2007, Magyar Könyvklub.
Levéltári anyagok HU BFL - VII.5.c - 3298 - 1919 Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár. VI. fondfőcsoport, 76. fond.
Kategória:1887-ben született személyek Kategória:1950-ben elhunyt személyek Kategória:KMP-tagok Kategória:Az MSZDP korábbi tagjai Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Szlovák Tanácsköztársaság népbiztosai Kategória:SZKIB-tagok Kategória:Magyar emigránsok Ausztriában Kategória:Magyar emigránsok Németországban Kategória:Építőipari munkások Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek