Az Oculus 2013-ban bemutatott amerikai természetfeletti horrorfilm, melyet Mike Flanagan írt és rendezett. A történet alapjául saját, Oculus: Chapter 3 – The Man with the Plan című 2005-ös rövidfilmje szolgált. A főbb szerepekben Karen Gillan és Brenton Thwaites látható.
Világpremierje 2013. szeptember 8-án volt a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon. Az Amerikai Egyesült Államokban 2014. április 11-én mutatták be a mozikban. Magyarországon 2014. augusztus 21-én jelent meg a Big Bang Media forgalmazásában. A film bevételi és kritikai téren is jól teljesített.
Cselekmény
A film két különböző időpontban játszódik: A jelenlegi, valamint a 11 évvel korábbi. A két cselekmény és visszaemlékezése egy időben történik.
2002-ben, egy szoftver mérnök, Alan Russell beköltözik a feleségével, Marievel, a 10 éves fiával, Timmel, és a 12 éves lányával, Kaylievel az új házukba. Alan hamarosan vásárol egy antik tükröt, hogy feldíszítse vele az irodáját. Tudatán kívül a tükör rosszindulatú és természetfeletti, amely mindkét felnőttnél hallucinációkat vált ki; Mariet a rothadó saját teste kezdik el üldözni, Míg Alant egy Marisol nevű kísérteties nő kezdi elcsábítani, akinek a szeme helyén tükör van. Idővel, a szülők pszichés állapotba kerülnek, Alan egyre inkább egyedül szeretne lenni az irodájában, Marie viszont egyre paranoiásabb és visszautasító. Ugyanezen idő alatt a házban lévő növények is kezdenek kihalni, és a család kutyája is eltűnik, miután bezárják őt az irodába. Ezután, Kaylie látja Alant kettesben Marisollal, amit elmondd az anyjának. Marie megőrül és megpróbálja megölni a gyerekeit, Alannak sikerül legyőznie, majd odaláncolja őt a hálószoba egyik falához. Alan határozatlan időre az irodájában marad elszigetelten; amikor a család kezd kifogyni az élelmiszerből, a gyerekek megkísérlik, hogy segítséget kérjenek a szomszédoktól, de ők nem hiszik el a történteket.A gyerekek nagyon félnek, de tudják erősnek kell lenniük. Eközben a 11 évvel későbbi idősíkban a két testvér újra találkozik, hogy beteljesítsék gyerekkorukban tett közös fogadalmukat. A tükörnek pusztulnia kell. Kaylie úgy dönt, hogy ezelőtt még mindenképpen be szeretné bizonyítani a világnak, hogy a tükör természetfeletti.
Szereplők Szerep Színész Magyar hang Kaylie Russell Karen Gillan Nemes Takách Kata Annalise Basso (gyerekként) Pekár Adrienn Tim Russell Brenton Thwaites Czető Roland Garrett Ryan (gyerekként) Bogdán Gergő Marie Russell Katee Sackhoff Kisfalvi Krisztina Alan Russell Rory Cochrane Széles Tamás Michael Dumont James Lafferty Sörös Miklós Dr. Graham Miguel Sandoval Marisol Chavez Kate Siegel Mark Justin Gordon telefonüzlet eladója Katie Parker
Fogadtatás A Metacritic oldalán a film értékelése 61%, mely 28 véleményen alapul. A Rotten Tomatoeson 156 kritika alapján 75%-on áll.
Jegyzetek
További információk
Kategória:2013 filmjei Kategória:Amerikai természetfeletti horrorfilmek Kategória:Független filmek Kategória:Blumhouse Productions-filmek Kategória:Relativity Media-filmek Kategória:WWE Studios-filmek Kategória:Rövidfilmen alapuló nagyjátékfilmek