Béres Ilona (Budapest, 1942. június 4. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Életpályája A kispesti Wekerletelepen nőtt fel. Középiskolai tanulmányait a kispesti Landler Jenő Gimnáziumban végezte. 1956–1960 között a KISZ Központi Művészegyüttesben volt színjátszó. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1964-ben Pártos Géza osztályában végzett. Osztálytársa volt többek között Halász Judit, Torday Teri, Szegedi Erika és Polónyi Gyöngyi.

1964–1966 között a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, majd 1966–67-re a Madách Színházhoz került.

1967–1969 között a Nemzeti Színház társulatában dolgozott, majd 15 évig a Vígszínház tagja volt 1969–1984 között.

1967-ben az Egy szerelem három éjszakája című film forgatásán (rendezte: Révész György) méltatlan helyzetbe hozták, amiért beperelte a Magyar Filmgyártó Vállalatot. Bár a pert megnyerte, 25 évig nem hívták filmszerepre.

1984-ben ismét a Nemzeti Színházhoz szerződött, ahova Vámos László hívta. 2000 és 2012 között a Pesti Magyar Színház tagja volt.Béres Ilonát vérig sértették – azonnal felmondott Stop.hu, 2012. szeptember 27. (Hozzáférés: 2010. október 18.)

2013-tól a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

2014-től a Nemzeti Színházban és néhány darabban a József Attila Színházban is vendégszerepel.A Nemzeti Színház portálja (Hozzáférés: 2013. október 18.)

2014-ben elsők között választották be a nemzet művészei közé.

1995–1999 között az Aase-díj kuratóriumának tagja volt. 2000-ben a MASZK Országos Színészegyesület elnökévé választották, 2004-ig töltötte be a tisztséget. 2007–2010 között A Pro Solidaritas 2007, a Magyar Színház művészeiért Alapítvány kuratóriumának elnöke volt. Évekig a Pesti Magyar Színiakadémia (korábban Nemzeti Stúdió) tanára volt.

Dekoratív megjelenésű, kifejező, mély orgánumú, szerepeit mindig alaposan kidolgozó művész, akit már pályakezdőként Lukács Margit és Sulyok Mária utódjaként emlegettek.

Magánélete Első férjéhez a diplomaosztójának másnapján ment hozzá, akitől később a Bessenyei Ferenccel való kapcsolata miatt vált el.

Második férjével, Rónai Tamással 1973 óta tart házassága. Budapest II. kerületében, a Cimbalom utcában élnek.

Színpadi szerepei

Filmjei Játékfilmek

Tévéfilmek

Szinkronszerepei A nagy balhé: Billie – Eileen Brennan Macskafogó: Pissy Macskafogó 2: Pissy Hófehér: Királynő Holnap történt: Sylvia – Linda Darnell Az éjszaka: Lidia – Jeanne Moreau Bolondok hajója: Condesa – Simone Signoret Casablanca: Yvonne – Madeleine LeBeau Egy férfi és egy nő: Anne Gauthier – Anouk Aimée Előzés: Lilly Cortona – Catherine Spaak Férfiszenvedély: Helen St. James – Jane Wyman Folytassa, Dick!: Martha Hoggett – Hattie Jacques Ítélet: Teresa Leoni – Sophia Loren Kékszakáll: Lilian – Karin Baal Kemény fiúk: Sandy – Hilary Shepard A faljáró Suzanne – Joan Greenwood Mire megvirrad: Klára – Arletty Nyaraló gyilkosok: Daphne Castle – Maggie Smith Szeptember: Diane – Elaine Stritch Columbo: Képek keret nélkül (Mitilda) – Joan Shawlee (2. szinkron) Columbo: Gyönyörű gyilkos (Viveca Scott) – Vera Miles (2. szinkron) Columbo: A bűn jelöltje (Victoria „Vickie” Hayward) – Joanne Linville (1. szinkron) Derrick: Merénylet Derrick ellen (Kordáné) – Christine Wodetzky (1. szinkron)

Hangjáték

Díjai, elismerései Varsányi Irén-emlékgyűrű (1973) Jászai Mari-díj (1973) SZOT-díj (1982) Érdemes művész (1983) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1992) Kiváló művész (1996) Kossuth-díj (2000) Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb női epizódszereplő (2002) A fővárosi önkormányzat díja (2003) Színikritikusok Díja – A legjobb női mellékszereplő (2003) Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2004) Színikritikusok Díja – A legjobb női főszereplő (2004) A Nemzeti Színház örökös tagja (2004) Főnix díj (2005, 2009) Sík Ferenc-emlékgyűrű (2006) Prima díj (2011) A Magyar Érdemrend középkeresztje (2013)Március 15-ei kitüntetések Galamus.hu, 2013. március 15. (Hozzáférés: 2013. október 18.) Kispest díszpolgára (2013) A Nemzet Művésze (2014) Bilicsi-díj (2016) Tolnay Klári-díj (2017) Pro Urbe Budapest díj (2017)Tarlós István: Magyarország és Budapest biztonságosabb, mint sok nyugati ország és város (magyarhirlap.hu, 2017.11.17) Budapest díszpolgára (2019) A Magyar Filmakadémia életműdíja (2020) Magyar Szabadságért díj (2023)https://szinhaz.online/beres-ilona-kapja-a-magyar-szabadsagert-dijat/ Pécsi Ildikó-emlékdíj (2025)

Portréfilmek Szerkeszti a színész – Béres Ilona műsora (1983) Mestersége színész – Béres Ilona (2005) Kézjegy – Szilaj szabadság: Béres Ilona színművész portréja (2010) Záróra – Béres Ilona (2011) Hogy volt?! – Béres Ilona televíziós munkáiból (2011) A nagyok – Béres Ilona (2016) Béres Ilona történetei (2017) XXI. század – Béres Ilona (2018) Húzós – Béres Ilona (2021) Ez itt a kérdés – Béres Ilona (2021) Főszerepben – Béres Ilona (2022)

Könyvek róla

Ablonczy László: Béres Ilona; MMA, Bp., 2022

Verslemezek Mi még? (2018)

Jegyzetek

Források Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó

Magyar Színház

További információk Béres Ilona 15 évig volt feketelistán Szinhaz.hu Internetes Szinkron Adatbázis Színházi Adattár Mélyinterjú Béres Ilonával szakmáról, magánéletről

Kategória:Magyar színésznők Kategória:Magyar nők Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:A Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai Kategória:1942-ben született személyek Kategória:Főnix díjasok Kategória:Varsányi Irén-díjasok Kategória:Prima díjasok Kategória:SZOT-díjasok Kategória:Tolnay Klári-díjasok Kategória:Bilicsi-díjasok Kategória:A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:A Nemzet Művésze cím tulajdonosai Kategória:A Nemzeti Színház örökös tagjai Kategória:Budapest díszpolgárai Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar színészpedagógusok Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei Kategória:Pécsi Ildikó-emlékdíjasok