Sinkó László (Budapest, 1940. március 18. – Budapest, 2015. július 31.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, szinkronszínész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Sinkovits Imre Kossuth-díjas színművész öccse.
Életpályája Az Óbudai Árpád Gimnáziumban tanult. 1957-ben Kőmíves Sándorral együtt kapott elismerő oklevelet és jutalmat az Arany János szavalóversenyen.
1962-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1966-ig a debreceni Csokonai Színház, majd 1982-ig a Nemzeti Színház tagja volt; ez évben alapító tagja a budapesti Katona József Színháznak, ahol tizenkét szezont töltött. 1994-től 1998-ig az Új Színház színésze, 1998–2003 között szabadúszó; 2003-tól haláláig a Nemzeti Színház örökös tagja volt.
Hosszú ideig Anthony Hopkins állandó magyar szinkronhangja volt. Többször megszólaltatta Jack Nicholsont, Gene Hackmant és Leslie Nielsent is. A Macskafogóban ő Grabowski hangja.
Két alkalommal rendezőként is bemutatkozott: Halleluja (1995); Nyugállomány előtt (2001).
2011-ben Budakalász díszpolgára lett.Ki tudott törni testvére árnyékából
Halála 2015. július közepén feleségével 50. házassági évfordulójukat készültek megünnepelni. Az évforduló napján elesett, eltört a bordája és légmellet kapott. A Honvéd Kórházba került, ahol tíz nap után, július 31-én tüdőembóliában elhunyt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekintette a művészt. Halála másnapján a Duna TV Mestersége színész című portrésorozatában a róla szóló epizóddal emlékezett rá, az M3 az Übü király színházi felvételét adta le, a Klubrádió pedig augusztus 20-án megismételte a róla készített portréműsort, amely első ízben akkor hangzott el, amikor 2014-ben a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává választották.
2015. augusztus 12-én szűk családi, baráti körben temették el a budakalászi temetőben.
Családja Felesége Tóth Gabriella magyar-történelem szakos tanárnő volt. Gyermekeik: Andrea (1967) és Máté. Lánya a magyar ritmikus sportgimnasztika legsikeresebb versenyzőjeként két szeren: buzogánnyal és karikával 1987-ben világbajnoki 5. helyezett, majd a szöuli olimpián összetettben 6., pontszerző helyezést ért el.
Származása +Sinkó László családfája Sinkó László(Budapest, 1940. márc. 18.–Budapest, 2015. júl. 31.)színész Apja:Sinkovits Jenő(Budapest, 1901. jún. 9.–Budapest, 1977. márc. 19.)vendéglős Apai nagyapja:Sinkovits Vince(Németszentgrót, 1861. márc. 30.–Kispest, 1932. okt. 2.)magánzó Apai nagyapai dédapja:Sinkovics József Apai nagyapai dédanyja:Frisch Mária Apai nagyanyja:Vojnovits Teréz(Körmend, 1867. feb. 21.Születési ideje bejegyezve a körmendi kereszteltek anyakönyv 15/1867. folyószáma alatt. – ?) Apai nagyanyai dédapja:Vojnovits IstvánVojnovits szüleinek neve bejegyezve a körmendi kereszteltek anyakönyv 15/1867. folyószáma alatt. Apai nagyanyai dédanyja:Németh Dorottya Anyja:Göndöcs Terézia(Strém, 1905. máj. 22.Születése bejegyezve a strémi polgári születési anyakönyv 31/1905. folyószáma alatt. –Budapest, 1991. nov. 20.) Anyai nagyapja:Göndöcs Lajos(Zalaszentiván, 1872. jan. 21.Születési ideje bejegyezve a zalaszentiváni kereszteltek anyakönyv 5/1872. folyószáma alatt. –1934) Anyai nagyapai dédapja:Göndöcs VendelLajos szülei neve bejegyezve a zalaszentiváni kereszteltek anyakönyv 5/1872. folyószáma alatt. Anyai nagyapai dédanyja:Goldfinger Borbála Anyai nagyanyja:Posch Teréz(Ókörtvélyes, 1879. dec. 31.Születési ideje és helye bejegyezve a strémi házassági anyakönyv 12/1900. folyószáma alatt. –Strém, 1920. ápr. 22.) Anyai nagyanyai dédapja:Posch FerencPosch szüleinek neve bejegyezve a strémi házassági anyakönyv 12/1900. folyószáma alatt. Anyai nagyanyai dédanyja:Neubauer Julianna
Szerepeiből Színház
Filmek
Szinkron- és narrátori munkái Magyar filmek A hecc (1989) – Marnó, kabinos, Tamás barátja (hang) Boldog születésnapot! (2003) – Dr. Oltványi (hang)
Narrátora és résztvevője a Magyarországot bemutató túrafilmeknek: Másfélmillió lépés Magyarországon (1979) …és még egymillió lépés (1986) Kerekek és lépések (1990-1991)
Narrátor további dokumentumfilmekben: Kecskeméttől a Pamírig (1982) Magyar búvárok kubai vizekben (1983) Emberek a természetben (1997) Írottkő Natúrpark 2000 (2000) Téli kék (2008–2009) Helvécia – Kisvasút a Visó-völgyben (2010)
Magyar animációs filmek Casanova kontra Kékszakáll (1972) – Casanova (hang) A legkisebb ugrifüles II. (1976) – Nap (hang) Mátyás, az igazságos (1985) – Friedrich császár (hang) Macskafogó (1986) – Nick Grabowski (hang) Fabulák (1987) – Mesélő (hang) Szekrénymesék (1987) – Narrátor (hang) Biblia – Teremtés (1989) – Kígyó (hang) Kíváncsi Fáncsi II. (1989) – Hupa őrmester (hang) Darazsak, ludak, körtefa (2004; krétaanimációs film) – Narrátor (hang) Macskafogó 2. – A sátán macskája (2007) – Nick Grabowski (hang)
Külföldi filmek Anthony Hopkins Hangja a magyar nézők számára összefonódott Anthony Hopkinsszal, akit 1975-től kezdve mintegy 17 filmben szinkronizált. Év Cím Szereplő Szinkron év 1975 Az élet dicsérete (1. szinkron) Siegfried Farnon 1982 1988 A tizedik (1. szinkron) Jean Louis Chavel 1990 1990 A bárányok hallgatnak Dr. Hannibal Lecter 1992 1992 Mokaszin (2. szinkron) Errol Wallace 2003 1993 A per A pap 1995 1994 Szenvedélyek viharában (1. szinkron) Ludlow 1995 Nixon Richard M. Nixon 1997 1996 Túlélni Picassót Pablo Picasso 1997 A vadon foglyai Charles Morse 1998 1998 Zorro álarca Don Diego de la Vega / Zorro 1999 Ösztön Ethan Powell 2000 Titus Titus 2004 2001 Atlantisz gyermekei Ted Brautigan 2002 Hannibál (1. szinkron) Hannibal Lecter 2001 2002 A vörös sárkány 2003 2003 Szégyenfolt Coleman Silk 2004 2004 Nagy Sándor, a hódító Idős Ptolemaiosz 2005
Filmek