Claudio Monteverdi (Cremona, 1567. május 15. – Velence, 1643. november 29.) olasz barokk zeneszerző, pedagógus és karnagy. Az opera első nagy mestere volt, Cremonában született Baldassare Monteverdi orvos fiaként. Apja hamar felismerte fia tehetségét és támogatta annak tanulmányait, így a fiatal Claudio Marc-Antonio Ingegneri (1545–1592), a cremonai székesegyház karnagyának felügyelete alatt végezte zenei tanulmányait. Első művét tizenöt évesen vetette papírra. 1590-ben a mantovai hercegi udvar szolgálatába lépett, ahová Vincenzo Gonzaga hívta meg. 1599-benBrockhaus-Riemann Zenei lexikon feleségül vette Claudia Cattaneót. A herceg sokat utazott, és utazásaira magával vitte Monteverdit is, aki hamar a hercegi udvar zenei életének tényleges irányítójává vált, annak ellenére, hogy hivatalosan csak egyszerű violajátékosként állt a Gonzagák szolgálatában. Járandósága igen alacsony volt és azt is rendszertelenül folyósították. 1607-ben az Accademia degl’Invaghiti megbízásából komponálta első operáját Orfeo címen. A darabot egy zártkörű előadás keretében mutatták be, és olyan sikert aratott, hogy a herceg a következő évben fia esküvőjére újabb operát rendelt Monteverditől. Az Arianna bemutatója is nagy sikert aratott. Monteverdit közben súlyos csapás érte: Claudia meghalt, így özvegyember lett. Többé nem nősült meg, két gyermekét egyedül nevelte. Az 1608-as ünnepségek kimerítették, kérte elbocsáttatását az udvartól, de a herceg nem akarta elengedni. Végül 1612-ben, Vincenzo Gonzaga halála után, Francesco Gonzaga minden előzetes indoklás nélkül elbocsátotta.
Monteverdi visszautazott Cremonába, de nem sokáig maradt állás nélkül: a következő évben felajánlották neki a velencei Szent Márk-székesegyház karnagyi posztját. A zeneszerző elfogadta a felkérést. Hamar megszerette a dinamikusan fejlődő várost, ahol jobban megbecsülték, mint Mantovában. A székesegyház karnagyaként több feladatot kellett ellátnia, de jóval több fizetést is kapott, és a maga ura lehetett. A Gonzaga-házzal azonban nem szakította meg a kapcsolatait. A hercegi udvar többször is megpróbálta visszahívni Mantovába, de a zeneszerzőnek esze ágában sem volt visszamenni a városba. Viszont a hercegi udvar felkérésére továbbra is több zeneművet komponált. Az 1620-as évek végén Massimiliano nevű fiát perbe fogta az inkvizíció, végül azonban apja közbenjárására elengedték. Az 1630-as évek végén megnyíltak az első nyilvános operaházak Velencében, Monteverdi pedig az egyik legkeresettebb színházi ember lett, aki ekkoriban több operát is komponált, amelyek közül csak kettő maradt fenn: az Odüsszeusz hazatérése és a Poppea megkoronázása. Az idős mester 1643-ban már nem tudta ellátni feladatait, végül ez év november 29-én Velencében érte utol a halál.
Élete Gyermekkor és tanulmányi évek
1567. május 15-én Cremonában született. A Monte Verde vagy Monteverdi név nem volt ritka a cremonai családok között. Apja, Baldassare Monteverdi, orvosként működött a városban. Baldassare származása nem ismert, korábbi életéről sem tudnak semmit a kutatók. A zeneszerző anyjáról is mindössze annyi ismert, hogy a keresztneve Maddalena volt. Különböző források alapján arra következtetnek, hogy Claudio születésekor apja családja mintegy száz éve lehetett már ismert Cremonában.
Baldassare Monteverdi köztiszteletben álló, jól kereső orvos volt, aki megengedhette magának, hogy gyermekeit hosszú ideig taníttassa. Claudiónak három testvére volt, de közülük csak Giulio Cesare lépett muzsikusi pályára. Baldassare hamar felismerte fia tehetségét, és igyekezett minden eszközzel támogatni, akárcsak Guilio Cesarét. bélyegkép|A cremonai dóm A zeneszerző első mestere a neves egyházi muzsikus és a cremonai székesegyház karnagya, Marc-Antonio Ingegneri (1545–1592) volt, aki bátran kipróbálta a korszak zenei újításait. Védőszárnyai alatt a fiatal Monteverdi igen alapos és sokoldalú zenei oktatásban részesült. Ekkor sajátította el az egyházi polifónia minden törvényszerűségét, de a világi canzonetta és villanella, valamint a madrigál műfajaival is. Claudio ezenkívül orgonálni és hegedülni tanult, és ekkor keletkeztek első kompozíciói is.
Első művét tizenöt évesen vetette papírra: a Sacrae Cantiunculae egy háromszólamú, vallásos dalgyűjtemény volt, és 1582-ben nyomtatásban is megjelent. A kiadványban szereplő darabok azonban még csak a nagyra hivatott növendék példás dolgozatai voltak. A következő évben újabb gyűjteménnyel jelentkezett, de sajnos a Madrigali spiritualinak csak egyetlen szólama maradt fenn. E művét Alessandro Fraganescónak ajánlotta, aki pártfogolta az ifjú mestert, és valószínűleg a kiadás költségeit is fedezte.
Az, hogy első műve után alig egy évvel máris új gyűjteményét adták ki, ráadásul ezúttal egy velencei nyomda, arra utalhat, hogy már ekkor anyagi nyereséget jelenthetett Monteverdi műveinek publikálása. Erre vall az is, hogy az 1584-ben megjelent Canzonette a tre voci címlapján mecénása helyett ismét tanítómesterének, Ingegnerinek a neve szerepelt, akárcsak az első műve esetében. Vagyis nem volt senki, aki fedezte volna a két kiadás költségét: a nyomdák maguk vállalhatták a kiadás költségeit. Ebben az időben leginkább a madrigál műfaja érdekelte Monteverdit. 1587-ben kiadásra is került első madrigálkötete. A gyűjteményt a szerző egy másik cremonai pártfogójának, Marco Veritá grófnak ajánlotta.
A mantovai Gonzaga-udvar szolgálatában
Cremona a 16–17. században a Milánói Hercegséghez tartozott, így az elsődleges nagyváros, a nagyvilág, a város lakóinak szemében Milánó volt. Monteverdi az 1590-es évek elején próbált szerencsét a városban. Giacomo Riccardi, a szenátus elnöke szívesen fogadta és biztosította pártfogásáról. Egy estélyen bemutatta Monteverdit a házában mulató vendégeknek, akiket lenyűgözött a zeneszerző hegedűjátéka. Csak ígéreteket kapott, így visszatért szülővárosába. 1590-ben megjelentette második madrigálkötetét, e munkája az utolsó, melynek címlapján Ingegneri tanítványának nevezi magát. A művet Riccardinak ajánlotta, mert azt remélte, hogy a gróf pártfogója lesz Milánóban.
Vincenzo Gonzaga 1587-ben lett Mantova hercege. Vincenzo, akárcsak apja, kedvelte a művészeteket: költőket, zenészeket, festőket hívott meg udvarába, értett a színházhoz, színtársulata egész Európában ismert volt. Követei és megbízottjai rendszeresen utazgattak Itália-szerte, és ha találkoztak egy-egy fiatalabb művészemberrel, rögtön megírták a hercegnek, aki rendszerint felkarolta őket. Természetesen Vincenzo követei Monteverdire is felfigyeltek, és mivel a fiatal mester éppen állást keresett, hamar meg is egyeztek vele. 1590-ben Claudiót kinevezték a herceg violajátékosává. bélyegkép|balra|I. Vincenzo Gonzaga herceg A Gonzaga-család egyébként nem tartozott a korabeli Európa leghatalmasabb dinasztiái közé, de fényűző udvartartást vezettek, és kulturális szempontból a mantovai hercegi udvar rendkívül gazdag volt. A munkakörülmények azonban nem mindig voltak ideálisak: Vincenzo herceg akaratos, sokat követelő és zsarnoki hajlamú volt, és rendszeresen előfordult, hogy nem fizette ki alkalmazottai járandóságát időben. Egyébként Monteverdi és a többi művész fizetése sem volt éppen kielégítő.
A zeneszerző kezdetben Giovanni Giacomo Gastoldi irányítása alatt dolgozott, aki 1582-től volt Maestro di cappella az udvarban. A zeneszerző sokat tanulhatott Giaches de Werttől is, aki korának híres madrigál komponistája és a mantovai székesegyház előző karnagya volt. Rajtuk kívül az udvarnál több jelentős muzsikus is tevékenykedett: Benedetto Pallavicino, Lodovico Grossi da Viadana és Salamone Rossi. Egy zárt és elfoglalt zenészkört alkottak, akiknek fő feladatuk a helyi egyházi hivatalok és a hercegi udvar folyamatos zenei igényének kielégítése volt.
Monteverdi hivatalosan nem volt több egyszerű violajátékosnál, de sokoldalú tehetsége és mozgékony szelleme révén fokozatosan az udvari zenei élet főszervezője és irányítója lett. Egy idő után jelenléte nélkül nem folyhattak le a zenei próbák és előadások, az ő véleménye volt a döntő a szerződtetés előtt álló zenészek és énekesek képességeiről, a későbbiekben pedig valamennyi új alkalmazott az ő tanítványa volt. Mindemellett folyamatosan komponálnia kellett: zenét kellett írnia az udvari ünnepségekre és a palota péntek esti összejöveteleire. Ezenkívül eleget kellett tennie a herceg szeszélyes kívánságainak is (például Vincenzo verseinek megzenésítése).
A megfeszített munkatempó és a város nedves éghajlata is hozzájárulhatott Monteverdi gyakori betegeskedéséhez: szinte állandó fő- és szemfájás gyötörte egész mantovai szolgálata alatt. A zeneszerzőt emellett anyagi gondjai is gyötörték: a kifizetetlen járandóságok és be nem teljesült ígéretek, valamint a költséges udvari élet következtében szüntelenül pénzhiánnyal küszködött.
1592-ben kiadatta harmadik madrigál kötetét, amelynek darabjait még jó részt Cremonából hozta magával. A Vincenzo hercegnek ajánlott gyűjtemény a szerző minden addigi sikerét túlszárnyalta: 1594–1621 között hét kiadást ért meg.
Utazások a hercegi udvarral
1599-ben a zeneszerző feleségül vette Claudia Cattaneo énekesnőt, aki az egyik udvari zenész lánya volt. Közben Vincenzo herceg már a török elleni hadjáratra készülődött: rokonát, II. Rudolf császárt (Rudolf magyar királyt) akarta megsegíteni. A herceg a magyarországi hadjáratot nagyszabású erődemonstrációnak szánta. Nem sajnálta a pénzt a költségekre: csak saját kísérete ezerötszáz főt tett ki és a zenészeit is magával vitte.
Monteverdi indulása előtt fiatal feleségét Cremonába küldte az apai házba, ugyanis távolléte alatt a herceg a zenészeknek csak fele annyi fizetést juttatott, mint normál esetben. A hadjárat előkészületei a zeneszerző pénztárcáját sem kímélték: magának kellett gondoskodnia útiruháról, felszerelésről és az esetleges zenélések alkalmával az illő öltözékről. Végül Baldassare doktor segítette ki fiát anyagilag: amellett, hogy nála maradhatott a felesége, még pénzt is küldött számára.
bélyegkép|jobbra|150px|Egy zenész portréja
A herceg és hadserege Innsbruckon, Linzen, Prágán és Bécsen át érkezett meg Magyarországra. Esztergomnál és Visegrádnál táboroztak le egy rövid időre. A sereg elfáradt a hosszú úton, és a katonák harci kedve is alábbhagyott, ráadásul járvány ütötte fel a fejét köztük. Hogy a muzsikusoknak a herceg ilyen körülmények között hogyan vette hasznát, nem lehet tudni. Monteverdi sokat látott és tapasztalt az utazás során, a tábori élet különleges élményt jelentett számára, amelyet később a Tankréd és Klorinda párviadala című madrigáljában (amelyet újabban szcenírozva, operaszínpadokon is szoktak játszani) elevenített fel újra. Muzsikájával sikerült lenyűgöznie a törököket is: a török források nagy tisztelettel emlékeztek meg a „mantovai basa” csodálatos művészéről. Hazaérkezésükkor Monteverdi rögtön nekilátott, hogy újjászervezze a szétzilált zenei életet.
A rossz munkakörülmények és az udvari intrika miatt a zeneszerző többször is megpróbált másfelé is tájékozódni. Még 1594-ben megpályázta a városi dóm karnagyi állását, de a posztot végül Lodovico Grossi da Viadana kapta meg. Aztán röviddel a magyarországi hadjárat után meghalt Giaches de Wert, az udvari zenekar karmestere. Monteverdi azonban ezúttal is kosarat kapott: Werth megüresedett helyét végül Benedetto Pallavicino töltötte be. Így a mester megmaradt egyszerű violajátékosnak, a tennivalói nem csökkentek, sőt növekedtek, míg a fizetése semmit sem emelkedett.