A Birkakergető nagy kaland (羊をめぐる冒険, Hicudzsi o meguru bóken) Murakami Haruki japán író harmadik regénye. Japánban 1982-ben publikálták, angolra pedig először 1989-ben fordították. Magyar fordításban csak 2007-ben jelent meg a Geopen gondozásában. A könyv független folytatása Murakami 1973-as Pinball, 1973 című regényének és a harmadik része az úgy nevezett „Patkány Trilógiának”. 1982-ben elnyerte a Noma Irodalmi díját.

A regényben Murakami ötvözi az amerikai és angol irodalom elemeit, mindezt japán környezetben, a II. világháború utáni tipikus japán identitás jellemzőivel. A könyv egyrészt misztikum, másrészt mágikus realizmus, egy csipetnyi posztmodern csavarral. A birkakergető nagy kalandot Misima Jukio Nacuko no Bóken (夏子の冒険, Nacuko kalandja) című könyvének paródiájának illetve újraértelmezésének is szokták nevezni.

Történet A detektívtörténeteket kifigurázó sztoriban végigkövethetjük névtelen főhősünk 1978-as kalandjait Tokiótól egészen Hokkaidóig. A visszahúzódó, láncdohányos karakter egy olyan kalandba sodródik, melyben egy évek óta nem látott birka nyomába kell erednie. A fásult főhős találkozik többek között egy igen csábító fülekkel rendelkező nővel, és egy különös emberrel, aki birkabőrt hord és furcsán beszél, ilyen módon a történetbe beszövődik a japán sintoizmus világa is. A narrátor gyakran utal a Sherlock Holmes történetekre, így a szemfüles olvasók Arthur Conan Doyle A Rőt Liga című művével is kapcsolatot találhatnak.

Érdekességek Murakami folytatást is írt a regényhez Tánc, tánc, tánc címen, amiben újra nyomon követhetjük a névtelen főhős és a Birka Ember kalandjait. Ugyanakkor, az 1994-ben megjelent Tánc, tánc, tánc mind történetében, hangvételében, mind pedig szereplőinek nagy részében eltér az elődjétől, így ezt a regényt nem tekinthetjük a „Patkány Trilógia” részének.

Magyarul

Birkakergető nagy kaland; ford. Erdős György; Geopen, Bp., 2007

Díjak 1982 – Noma Irodalmi Díj újoncok díja

Fordítás

További információk Murakami Haruki hivatalos oldala

Kapcsolódó szócikkek Murakami Haruki Tánc, tánc, tánc 1Q84 Norvég erdő Kafka a tengerparton Szputnyik, szívecském! A határtól délre, a naptól nyugatra Világvége és a keményre főtt csodaország A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei

Kategória:Japán kultúra Kategória:Murakami Haruki-regények Kategória:1982 regényei