Német gasztronómia néven a különböző, Németországban uralkodó főzési irányzatokat foglalhatjuk össze. Tehát nincs egybefüggő „német konyha”, hiszen minden régió saját, egyedi ételekkel rendelkezik. A déli régiók konyhája, mint Bajorország és „Schwaben” (és gyakran ide sorolható Ausztria és Svájc is), rengeteg hasonlóságot mutat. A délnyugati országrészben erős a francia, a nyugati határvidéken a holland, a keleti végeken a kelet-európai országok konyhájának befolyása.bélyegkép|265px|A legszélesebb körben elterjedt tradicionális étel: sült kolbász savanyú káposztával (Bratwurst und Sauerkraut)

Általánosságban A német ételekről legtöbbször a nehéz, zsíros fogások jutnak eszünkbe. Az idegeneknek először a „Sauerkraut” (savanyú káposzta) ugrik be, pedig ez minden vidéken más és más. Sok német a melegkonyha fogalmára az „Eintopf”ra (egytálétel) gondol. Általánosságban megállapíthatjuk, hogy a német konyha a nehéz, húsos ételeket részesíti előnyben. Ez Németország relatív északi fekvésével igazolható, hisz a zord tél idején a kalóriapótlásra különös figyelmet kell fordítani. Ez kicsúcsosodik a sok burgonyakészítményben (bár a burgonyát csak néhány évszázada ismerik Európában, mégis Németország a világ legnagyobb burgonyafelhasználói közé tartozik) és ugyanígy a savanyú káposzta, ami a téli időszakban a C-vitamin-pótlást biztosítja, hiszen nem sok gyümölcs terem meg az országban. Ugyanez látható a kenyérfélék sokaságában is.

A tipikus német hússzállítók a sertést ajánlgatják, miközben a marha és a szárnyastermékek is egyre kedveltebbek lesznek. Németország a kolbászfélék hihetetlen gazdagságát kínálja, de gyakran semmitmondó, vagy egyenesen irritáló nevek alatt forgalomba hozva.

Étkezési szokások Tradicionálisan az ebéd a fő étkezés, amit 12 és 14 óra között fogyasztanak el. A vacsora leggyakrabban csak néhány falat vagy egy szendvics. Az utóbbi idők vándorló munkabeosztása oda vezetett, hogy sok német főétkezése estére tolódott. A reggeli zsemle, pirítós vagy kenyér, mézzel, vagy lekvárral, néhány szelet felvágott vagy sajt. Nagyon kedvelt a müzli tejjel, joghurttal vagy más tejtermékkel fogyasztva.

Hús és hal A sertés-, marha- és szárnyas a legkedveltebb húsféleségek. Az utóbbiak közül a tyúk és a vadkacsa a legtöbbször felhasznált, de liba és pulyka is gyakran kerül az asztalra. Az ökörhúst is gyakran fogyasztják, többnyire főve. Vadászati szezonban a vad is nagyon kedvelt, elsősorban a vaddisznó, a nyúl és az őz. A birka és a kecske, bár a kereskedelemben kaphatók, a legtöbb vidéken nem túl népszerűek. A lóhús néhány vidék specialitásaként fellelhető, de nem különösebben gyakori. Gyakran kolbászként fogyasztják a húst, és tipikus német szokás a darált húsból ún. „Hackepeter” fűszerezett húskrém készítése.

A legszélesebb körben elterjedt tengeri hal még mindig a hering, a legkülönfélébb elkészítési módozatokkal. Szintén gyakori a lazac fogyasztása az egész országban. Az édesvízi halak közül a pisztráng áll az első helyen az étlapokon, de pontyot és keszeget is gyakran szolgálnak fel. Szintén nagyon kedvelt a fogas vagy más néven süllő is. A tenger gyümölcsei elsősorban az északi és a keleti tenger régióiban elterjedtek. A halat gyakorta grillezve tálalják.

Zöldségek A zöldségfélék elsősorban a különböző egytálételek (talán a mi főzelékeink rokonai) és a zöldséglevesek alapanyagai, de sokszor szolgálnak köretként is. A karotta, a répafélék, a répához szinte mindig hozzátartozó brokkoli, paraj, borsó, bab, kelkáposzta a legtöbbször használt, ehhez jönnek a salátafélék, paradicsom, uborka. A sült hagyma az ország szinte egészében a grilltányér hozzávalója, ugyanakkor a hagymát a bajorok szinte nem is használják.

Köretek Németországban – nem úgy mint Franciaországban, Nagy-Britanniában vagy az olaszoknál – az ételek ára rendszerint a köreteket is tartalmazza. A tészta vastagabb mint az olasz, és rendszerint tojássárgával készül. A déli országrészben a tésztafélék túlnyomó többsége a „Spätzle” (talán a mi galuskánkhoz hasonlít leginkább), ami óriási mennyiségű tojássárgát tartalmaz. Ezt a köretet fogyasztják magában is kevés tejszínnel és sajttal összeforralva, amire tálaláskor pirított hagymakarika kerül. De kedvelik még az úgynevezett Bandnudelt, vagyis a metélttésztát is. A tésztaköretek között említésre méltó még a Fingernudel, ami nálunk a rövid csőtésztának felel meg. A tésztán kívül a burgonya és a különböző gombócfajták a legismertebb köretek. A burgonyából készítik például a nálunk is ismert hercegnő-, vagy pirított burgonyát. De gyakran fogyasztanak burgonyapürét és sósburgonyát is. Grillen készült (többnyire erős rostozatú) húsételekhez fóliás burgonyát adnak. A menzákon és a gyorséttermekben nagy halom hasábburgonyát készítenek, akár köretként, akár önálló főételként. A Németországban kínált ételek többségéhez ajánlható még gratinírozott (vagyis csőben sült) burgonya. A kukoricadarából készített köretüket polentának hívják. A polenta (nálunk puliszka) elkészítéséhez a kukoricadarát sűrűre megfőzik, félhold alakú formákba öntik, és tálalás előtt mindkét oldalát grillen megpirítják.

Fűszerek és fűszernövények A mustár kedvelt velejárója a kolbászoknak, és gyakran nagyon erős. Az ország déli részén ismert édes változata (Bajorországban nürnbergi, Ausztriában kremsi mustár), amit csaknem kizárólag a bajor fehérkolbászhoz és a „Leberkäs”hez (Magyarországon húskenyérként ismert) kínálnak. A torma szintén ismert fűszeralapanyag. A fokhagyma, ami jellegzetes szaga miatt hosszú ideig kimondottan mellőzött volt, soha nem játszott számottevő szerepet a tradicionális német konyhaművészetben, az utóbbi évtizedekben azonban francia és olasz behatásra egyre erősödő népszerűségnek örvend. Általánosságban a német ételek sem túl erősek, sem túl fűszeresek, a kedvenc zöldfűszerek hagyományosan többek között a petrezselyem, kakukkfű, babérlevél és a metélőhagyma, a fűszerek pedig a fehér bors, a boróka és a fűszerkömény.

Más, időközben megkedvelt fűszerek például a bazsalikom és az oregánó, valamint az utóbbi időben a csilipaprika is.

Tejtermékek Németország egyike azon országoknak, ahol a tejtermékeket a legsokoldalúbban használják fel. A sajtféleségek sokasága mellett – amelyek között olyan különlegességek is találhatók, mint a savanyú tejből készített Harzer – különböző túrófajták, joghurt, író, kefir és aludttejkészítmények színesítik a palettát.

Kenyér Feltűnő, hogy Németországban milyen sokféle különböző kenyérfajtát találhatunk, mint például a „Pumpernickel” (egy vesztfáliai rozsdarából készült kenyér), a „Mischbrot” kevert kenyér, „Vollkornbrot” egész magos kenyér stb. hagyományosan valamennyi barna avagy feketekenyér-fajta, a 20. században pedig számolatlanul terjedtek a fehérkenyér fajtái. Ez a kenyérsokféleség a magyarázat arra, hogy még az USA-ban is sikeres „német” pékségek találhatók.

Desszertek A torták és sütemények sokasága mind friss almából, szilvából, szamócából, körtéből vagy rebarbarából készül. A sajttorta is kedvelt tortaféleség. Amióta az 1920-as években olasz fagylaltosok az első külföldi fagyizót megnyitották az országban, a fagylalt is kedvelt édesség.

Az italfogyasztási szokások A kávé fogyasztása nemcsak a reggeli részeként, hanem a délutáni „kávé és sütemény” időszakában is népszerű. Északon, mindenekelőtt a keleti tartományokban szívesen isznak teát is. Ezenkívül az ország egészében mint nemzeti italt isszák a sört, mindenekelőtt a pilzeni típusút, de szinte minden városnak megvan a saját sörfajtája. A mai időkben gyakran keverik a sört limonádéval (Fanta, Sprite), amit délen „Radler”nek, vagy „fröccs”nek, északon „Alster”nek hívnak. Berlinben a „Potsdamer” divatos, ami egy üdítőital (talán a nálunk kapható Almdudlerhez hasonlít) és sör keveréke. Kólával keverve dieselnek hívják.

A bor szintén nagyon kedvelt. Németországban 16 bortermő vidéket különböztetnek meg. A szőlőművelés a rómaiakkal Kr. u. 200 körül vette kezdetét a Mosel vidékén. A német bor mindenekelőtt a Rajna-, a Main-, a Mosel-, valamint keleten a Saale-, és az Elba völgyéből, származik. A legismertebb szőlőfajták a rizling és a szilváni. A vörösbor általában kevésbé kedvelt, mint a fehér. Gyakori a fröccs (Weinschorle) fogyasztása is. Az almabor valamint a különböző gyümölcsborok fogyasztása a gyümölcstermő tartományokban, mint például Hessen, Rheinland-Pfalz, Saarland, Baden-Württenberg stb. egyre növekvő tendenciát mutat. Ezek története ugyanúgy visszavezethető, mint a bor története.

Az égetett szeszek fogyasztása az utóbbi időben csökkent, de a felhasználásuk az úgynevezett „alcopop” italokhoz és koktélokhoz növekszik. Világhírű német gyógynövénylikőr az 1930-as évek óta gyártott és több mint nyolcvan országba exportált Jägermeister. Sokféle hagyományos, uniós eredetvédettségű német rövidital is létezik, köztük gyümölcspárlatok, borpárlatok, gabonapárlatok, borókás párlatok, valamint kökény- és más növénylikőrök.

Az alkoholmentes italok közül a dús ásványvíz, az almalé, valamint ezek keverékéből készült „almafröccs” fogyasztása jellemző. A szénsavas üdítőkön kívül a gyümölcslevek és az új üdítőfajták (jeges tea, keverék italok) is nagyon kedveltek. Az utóbbi időben a szénsavmentes ásványvíz fogyasztása is megnövekedett.

Regionális konyhák Dél- és Nyugat-Németország A határvidéken (Baden, Pfalz, Saar vidék) a szomszédos francia Elzász erőteljes hatása érezhető. Jellegzetes étel a „Flammkuchen” (ami egy hagymás szalonnás tejföllel megrakott, kemencében sült vékony kenyértészta) s hozzá a jellemző Rizling. Szintén jellemző egy könnyedebb főzési stílus, ami a délnyugati régiók kedvezőbb éghajlatára utal. Kivétel talán egyedül a Saar vidékiek nem kimondottan kalóriaszegény „Dibelabbes”e (szalonnás, hagymás burgonyaétel). Innen ismerős a „Schupfnudel” („sufnudli”, magyar neve burgonyametélt, közismerten buci-nudli, angyalbögyörő stb.(P.Z.)) amit „Buwespitzli”nek is hívnak, a cseresznyéből „Kirschenmichel”t csinálnak (meleg édesség), a savanyú káposztát fehérborral főzik, töltik a pfalzi „Saumagen”t (disznósajtszerűség), feldolgozzák a Fekete-erdő vadjait olyan ételeknek, mint az őzgerinc Baden-Baden módra, és megeszik még a szőlőhegyi csigát is badeni csigalevesnek. Innen ered a fekete-erdei cseresznyetorta, és a pfalzi spárgát egész Németországba szállítják.

A svábok ettől eltérően kissé földhözragadtabb konyhát vezetnek. A „Spätzle” a kísérője számos ételnek, mint a hagymás rostélyos, hacsak nem önálló ételként sajtos galuska, lencsés galuska szolgál. A „Maultaschen” (mint nálunk a barátfüle, vagy a derelyék) és a „Gaisburger Marsch” (marhahúsos egytálétel) csakúgy mint a „Schwäbische Wurstsalat” (felvágottsaláta) és a gyakorta sült krumplival fogyasztott „Ochsenmaul-salat” (ökörszájsaláta) innen ered. Az északi régiók irtózását a belsőségektől a délnyugati régiókban nem osztják. Nem csak a májat és a vesét, de a pacalt és a borjúmirigyet is jóízűen megeszik. A Bodeni-tóból édesvízi halakat, sebes pisztrángot és keszeget fognak.

Hessen Amit egy tradicionális frankfurti almabor-kocsmában felszolgálnak, az jellemző a hesseni konyhára. Ott a vendég választhat az almabora mellé ecetben pácolt, kézzel gyúrt sajtot, amit finomra vágott hagymával tálalnak, frankfurti zöldmártást (zöldfűszeres majonéz) héjában főtt burgonyával, frankfurti bordát savanyú káposztával és burgonyapürével, vagy virslit egy darab kenyérrel mustárral vagy tormával. Lehetőleg a „Bethmänchen”-eket ezekben a kocsmákban ne keressük, csak az adventi időszakban kaphatók!

Bajorország és Frankország