Karafiáth Jenő Frigyes János (Budapest, 1883. július 31. – Budapest, 1952. május 26.) politikus, miniszter, Budapest főpolgármestere.
Élete Édesapja dr. Karafiáth Adolf (1850–1887), magyar királyi államvasúti tisztviselő, édesanyja Máder Terézia (1850–1934). Apai nagyszülei Karafiáth Frigyes (1827–1895), a magyar államvasutak főfelügyelője, és Stromszky Mária (1829–1876) voltak. Anyai nagyszülei Máder Ferenc és Novakovics Terézia voltak.
Jogot és bölcsészetet is tanult, majd tisztviselői pályára lépett. 1906-tól a Kincstári Jogügyi Igazgatóságnál dolgozott. 1919 szeptemberétől, a Tanácsköztársaság utáni kormányokban a miniszterelnökségen volt államtitkár. A Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligájának egyik alapító tagja volt; ezen fontos szerepet játszott Lázár Andor és Persay Ferenc mellett. Tagja volt a parlamentnek. 1922 és 1931 között volt a képviselőház háznagya. 1920-tól a Magyar Turista Szövetség, 1923-tól az Országos Testnevelési Tanács elnöke is volt. 1932 elején rövid ideig a vallás- és közoktatásügyi miniszteri tárcát is megkapta Károlyi Gyula kormányában. 1937 és 1942 között volt Budapest főpolgármestere.
Amatőr költő volt, versei megjelentek többek között az Új Idők című folyóiratban is; első verseskötetét Akkordok címmel 1909-ben adták ki. (Ezt követően: Az én dalaim, 1937; Kenesén a kertben, 1942.)
Források
Magyar Turista Lexikon, szerkesztette Polgárdy Géza, Budapest, 1941, 99. o. Karafiáth Jenő – A magyar hegymászás és turizmus arcképcsarnoka Vidor Gyula (szerk.): Nemzetgyülési almanach 1920–1922 (Bp., 1921)
Jegyzetek
További információk Dr. Karafiáth Jenő képviselői beszámolója Nagymaroson
Kategória:1883-ban született személyek Kategória:1952-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Budapest főpolgármesterei Kategória:Magyar jogászok Kategória:Magyarország államtitkárai Kategória:Magyarország vallás- és közoktatásügyi miniszterei Kategória:Magyar költők Kategória:Országgyűlési képviselők (1920–1922) Kategória:Országgyűlési képviselők (1922–1926) Kategória:Országgyűlési képviselők (1926–1931) Kategória:Országgyűlési képviselők (1931–1935) Kategória:Országgyűlési képviselők (1935–1939) Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek