Jeffrey Michael Gordon, ismertebb nevén Jeff Gordon (Vallejo, Kalifornia, 1971. augusztus 4. –) amerikai autóversenyző.
Karrierje teljes egészét a NASCAR különböző kategóriáiban töltötte. Versenyzői éveinek nagy része a ma Sprint Cup Series néven ismert kategóriához kötődik, melyet négy alkalommal (1995, 1997, 1998, 2001) nyert meg. A versenysorozat legnagyobb presztízzsel bíró versenyén, a Daytona 500-on háromszor (1997, 1999, 2005) végzett az élen. Kilencvenhárom futamgyőzelmével és nyolcvanegy pole-pozíciójával a sorozat történetének harmadik legsikeresebb versenyzője, míg a modern érában (1972–) mindkét vonatkozásban ő a legeredményesebb. Teljes Sprint Cup-pályafutása során a Hendrick Motorsportsnál versenyzett.
Ő az, aki a legtöbb egymást követő versenyen indult karrierje során, valamint huszonhárom szezonon keresztül minden egyes évben szerzett legalább egy pole-pozíciót, ezen kívül számtalan rekord fűződik még a nevéhez.
Korábban elindult a második vonalnak számító Busch Series-ben (ma Xfinity Series). Komolyabb karrierje itt kezdődött, mikor az 1990-es szezon utolsó négy futamából kettőn elindult. 1991-ben és 1992-ben a Bill Davis Racingnél teljes szezont futott, utóbbi évben három győzelmet szerzett. 1999-ben és 2000-ben ismét elindult néhány versenyen saját csapata színeiben.
Rick Hendrickkel együtt társtulajdonosa Jimmie Johnson #48-as rajtszámú autójának. Johnson hat bajnoki címet szerzett 2006 és 2010 között, valamint 2013-ban. Saját korábbi, #24-es rajtszámú Chevrolet-jében is van részesedése.
Felesége Ingrid Vandenbosch, két gyermekük van, Ella Sofia és Leo Benjamin.
Pályafutásának kezdete
Gordon karrierje ötévesen kezdődött, amikor a kezdeti útkeresés után az amerikai kontinensen oly népszerű midget-autókkal, illetve azok negyedakkora, gyerekeknek tervezett megfelelőivel kezdett versenyezni. Ezek Európában leginkább az autókrossz-versenygépeknek felelnek meg, azonban Amerikában ezeket a járműveket legalább annyit használják aszfaltozott, mint krosszpályán, míg Európában szinte kizárólag utóbbin rendeznek ilyen jellegű versenyeket. Az anekdoták szerint az első pálya, ahol Gordon versenyzett, a Rio Linda-i Cracker Jack Track volt, és hatéves korára már harmincöt versenyt nyert, valamint öt pályacsúcsot állított fel. 1979-ben Gordon 51 kismidget-versenyt nyert meg. Tizenegy éves korában mind a huszonöt versenyt megnyerte, amelyen elindult. Tizenkét évesen rövid időre beleunt az autóversenyzésbe, és vízisízni kezdett, de egy év után visszatért eredeti sportjához. 1986-ban rövid időre belekóstolt a sprint autóversenyzésbe is, ahol három versenyt tudott megnyerni. Tizenhat évesen hivatalos versenyzői engedélyt kapott. Ezzel ő lett az addigi legfiatalabb pilóta, aki ezt megkapta.
Gordon kamaszkorában Indiana államba, egészen pontosan Pittsboro városába költözött családjával, ahol több lehetősége volt a fiatal, feltörekvő autóversenyzőknek. 1989-ben ő lett az év újonc midget-versenyzője (ekkor már értelemszerűen nem a kicsinyített, hanem a teljes méretű gépekkel versenyzett). Ebben az évben megnyerte a Night Before the 500 elnevezésű versenyt, amelyet minden évben hagyományosan az indianapolisi 500 előtti napon rendeznek. 1990-ben ismét az élen végzett itt, és ugyanebben az évben amerikai bajnok lett. Ebben a kategóriában negyven versenyéből huszonkétszer, vagyis futamai több, mint felén állhatott dobogóra. 1992-ben részt vett a Slim Jim Pro Series Winchester 400 versenyén, azonban egy ütközés miatt csak huszonnegyedikként rangsorolták.
A kilencvenes évek közepén Gordon többször elmondta, hogy a formulaautó-versenyzés lenne számára az álom, azonban soha nem talált elég tőkeerős szponzort a karrierje beindításához. Egy alkalommal a korábbi Formula–1-es versenyző Jackie Stewart is felajánlotta segítségét Gordonnak, hogy talál számára Európában megfelelő ülést egy Formula–3-as vagy Formula–3000-es csapatnál, azonban végül Gordon nem élt ezzel a lehetőséggel, ugyanis ekkor már egyre szorosabb kapcsolatban volt a NASCAR-ral.
NASCAR
Busch Series
Komolyabb NASCAR-karrierje megkezdése előtt szponzort kellett szereznie, így Gordon 1990-ben találkozott Hugh Connertyvel, több Hooters-étterem, valamint az Outback Steakhouse tulajdonosával. Connerty az Outbacken keresztül intézett Gordon számára egy autót, amellyel elindult a második legerősebb bajnokságnak számító 1990-es Busch Series utolsó néhány versenyén. Legelső futamára október 20-án, a North Carolina Motor Speedwayen került sor. Első autója egy hatvanhetes rajtszámú Pontiac volt, ezen kívül pedig itt tűnt fel először Gordon karrierjében versenymérnöke, Ray Evernham, akivel később rendkívül gyümölcsöző kapcsolatot alakítottak ki. Első időmérője kiválóan sikerült, ugyanis rögtön a második pozícióba, vagyis az első sor külső szélére kvalifikálta magát. A verseny már nem alakult ilyen jól, ugyanis a harmincharmadik körben balesetbe keveredett, végül harminckilencedikként rangsorolták.
1991-ben és 1992-ben teljes szezont futott a Busch Series-ben. Csapata ekkorra már a Bill Davis Racing lett, amelynél egy Ford Thunderbirdöt vezethetett. Első évében rögtön ő lett az év legjobb újonca. Bár győzelmet ekkor még nem szerzett, egy első rajthely már összejött neki, és végül tizenegyedikként zárta a szezont. 1992-ben már győzni is tudott, ez összesen három versenyen sikerült neki az évad során. Rekordnak számító, tizenegy alkalommal az első rajthelyről kezdhette a futamokat, valamint számos esetben, ha nem is tudott nyerni, a legjobb öt között zárt. A fejlődés a versenyeken nyújtott teljesítményen kívül az év végi helyezésen és a szerzett pontokon is látható volt, ugyanis ebben az évben már negyedik lett, majdnem ötszáz ponttal többet szerezve, mint egy évvel korábban.
Legközelebb 1999-ben, már ismert Cup-versenyzőként tért vissza néhány Busch Series-versenyre. Ekkor saját csapatot indított, Gordon/Evernham Motorsports néven. Visszatérése első évében a Pepsi hat futamon segítette az indulásban Gordont, csapattársa, Ricky Hendrick (Gordon Cup-csapatfőnöke, Rick Hendrick fia) pedig két versenyen kapott lehetőséget. Ami Gordont illeti, a hat futamból négyszer is a legjobb öt között zárt, Phoenixben pedig nyerni is tudott. Az istálló ebben a formában csak egy szezont élt túl, ugyanis 1999 végén Evernham elhagyta Hendrick csapatát. 2000-ben ismét visszatért néhány verseny erejéig, és ebben az évben is összejött neki a győzelem Homestead-ben.
Sprint Cup Series
Az első évek (1992–1994)
thumb|300px|Gordon Rick Mastot üldözi az 1994-es Brickyard 400-on.
Már a Busch Series-ben töltött évei alatt többen megpróbálták leszerződtetni Gordont a Cup-csapatukba. Az első ilyen ember Jack Roush, a Roush Fenway Racing főnöke volt. A szerződés végül azért nem jött létre, mert Gordon nevelőapja, John Bickford azt szerette volna, hogy Ray Evernham legyen Gordon versenymérnöke, míg Roush a saját emberét preferálta volna. A Hendrick Motorsports vezetője, Rick Hendrick ugyancsak kíváncsi volt Gordon teljesítményére, így a csapatfőnök meg is nézte a teljesítményét egy 1992-es versenyen, az Atlanta Motor Speedwayen, két nappal később pedig le is szerződtette a fiatal, tehetséges pilótát. Első Sprint Cup-versenye (akkoriban Winston Cup) a Hooters 500 volt az 1992-es szezon végén. Gordon első versenye egyébként egy másik korszakos egyéniség, „a Király”, Richard Petty utolsó futama is volt, ahol Gordon végül egy ütközést követően harmincegyedikként zárt.
Első teljes idényét 1993-ban kezdhette meg. Rögtön első nekifutásra megnyerte a Daytona 500 kvalifikációs versenyét, a Gatorade Twin 125'-ot, ezzel ő lett a legfiatalabb versenyző, akinek ez sikerült. Ugyancsak megszerezte ebben az évben első pole-pozícióját is az őszi Charlotte-i versenyen. A szezont végül tizennegyedikként zárta. Bár győzelmet első évében még nem szerzett, tíz alkalommal is a legjobb tíz között végzett, ebből hatszor minimum ötödik volt. Jó teljesítményének köszönhetően ő lett az év legjobb újonca. Gordon teljesítménye szépen lassan megdöntötte azokat az előítéleteket, miszerint fiatal versenyző nem tud igazán jól teljesíteni ilyen magas szinten. Bár több jó versenyt futott, agresszív stílusa, és gyakori balesetei miatt több rutinos, nagynevű ellenfele ellenszenvét kivívta karrierje kezdeti szakaszában. Erre sokak szerint a legjobb példa az 1993-as First Union 400 volt, amely után Darrell Waltrip azt mondta Gordonról, hogy „mindent eltalált, csak a tempót nem”.
Az 1994-es szezon is jól indult számára, ugyanis a szezon első, húszkörös gálafutamát, az 1994-es Busch Clash-t megnyerte. Az év első „igazi” futamán, a Daytona 500-on negyedik lett, valamint hét kört vezetett is a verseny során. A következő versenyek nem alakultak túl szerencsésen, ugyanis a kilencből hat alkalommal is huszadiknál rosszabb helyen rangsorolták. Ezt követően viszont, a Coca Cola 600-on megszerezte pályafutása első futamgyőzelmét. Bár a verseny nagy részében, így az utolsó szakaszban is Rusty Wallace vezetett, végül az utolsó kerékcseréknél végzett jobb szerelői munka meghozta Gordon számára a hőn áhított győzelmet, ami után a díjátadáskor elsírta magát. Ebben az évben rögtön megszerezte második győzelmét is, ugyanis hazai pályán, Indianapolisban is őt intették le elsőként az először megrendezett Brickyard 400-on.
Négy év, három bajnoki cím (1995–1998)
thumb|right|Gordon az 1995-ös trófeával Az 1995-ös volt első igazán sikeres szezonja. Bár az év nem indult jól számára (22. hely Daytonában), a következő kilenc futamból hármat megnyert, és további négy alkalommal lett második vagy harmadik, ezen kívül négyszer az első rajtpozíciót is megszerezte. Hiába szerezte meg Charlotte-ban ötödik pole-pozícióját, egy szabálytalan alkatrész miatt őt és csapatát hatvanezer dollárra büntették, a versenymérnököt, Ray Evernhamet pedig próbaidőre helyezték. Később még négy pole-pozíciót szerzett (Dover, Michigan, Indianapolis, Martinsville), valamint ugyancsak négyszer intették le őt elsőként a kockás zászlóval (Daytona, New Hampshire, Darlington, Dover). Teljesítménye végül több, mint 300 pontos előnyben mutatkozott meg az idősebb Earnhardttal szemben, ez pedig bajnoki címet jelentett számára, pályafutása során először. A csapat rengeteget fejlődött egyébként a megbízhatóság terén, ugyanis míg az előző két szezonban összesen huszonegyszer nem ért célba, addig ez a szám az 1995-ös évben mindössze három volt.
1996-ban megkísérelte megvédeni címét. A futamgyőzelmeket tekintve még 1995-nél is jobban sikerült ez az év, ugyanis nem kevesebb, mint tízszer végzett az első helyen. Ám hiába kiemelkedő eredményei és a sok első hely, ebben az évben ismét rengeteg kiesés, vagy baleset miatti rossz helyezés hátráltatta őt a címvédésben. Az első két futamon, Daytonában és Észak-Karolinában negyvenen kívüli helyezéssel rangsorolták, de Talladegában, New Hampshire-ben, Indianapolisban és Charlotte-ban sem sikerült beférkőznie még a legjobb 30 közé sem. Tíz futamgyőzelme ellenére elbukta a bajnokságot csapattársával, Terry Labontéval szemben, aki bár csak két futamot nyert, sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott, és végül 37 ponttal megelőzte Gordont. Ebben az évben rendeztek utoljára NASCAR-versenyt North Wilkesboróban. Ezen az utolsó futamon végül Gordon szerezte meg a győzelmet.