Az Észak-Korea hivatalos pénzneme 1947 óta; a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Központi Bankja bocsátja ki. Köznyelvben az észak-koreaiak hazai pénz (조국 돈; ) néven hívják.

Váltópénze: a Osiris-féle Helyesírás, 261. o., Keleti nevek magyar helyesírása, 490. o.; 1 = 100 .

Nem konvertibilis, csak belföldön használatos.

Története

A von 1947 decemberben vált az ország hivatalos fizetőeszközévé. Ekkor a koreai jent váltotta fel, amely akkor még mindig forgalomban volt.

Az észak-koreai vont csak Észak-Korea állampolgárai használhatták. A Kereskedelmi Bank () a látogatók számára külön valutát (vagy külföldi fizetőeszközre szóló ígérvényt) hozott forgalomba. Ebben is hasonlít a többi szocialista államra. Azonban ebből több fajta volt forgalomban. A szocialista országokból érkezőké vörös, a többi, úgynevezett kapitalista államból érkezőknek szánt pedig kék/zöld volt. Manapság sokkal inkább kedvelik azt, mikor a külföldi vendég kemény valutával, például euróval fizet.

A dollárhoz történő rögzítés megszüntetése 2001-ben Észak-Korea a jelképes 1 dollár egyenértékű 2,16 vonnal árfolyamot állapította meg. (Ennek alapja állítólag Kim Dzsongil február 16-i születésnapja.) A bankok ennek ellenére a feketepiaci árfolyamhoz sokkal közelebbi értéken váltják a valutát. Egy frissebb hivatalos árfolyam szerint 1 dollár értéke 142,45 von. Azonban annyira jelentős Észak-Koreában az infláció mértéke, hogy többek szerint a fizetőeszköz értéke lassan megegyezik a dél-koreai vonéval. Észak-koreai menekültek jelentései szerint a pénz feketepiaci értékén 2009. június 1-jén kínai jüanért 570 vont kellett fizetni.Yong, Lee Sang (June 24, 2009). The Color of North Korean Money. Daily NK. Mindenesetre az amerikai dollár és más fizetőeszközök sokkal többet érnek a feketepiacon, mint hivatalosan. Figyelembe kell venni a kiadási dátumokat is az érték pontos meghatározásához.

2009-es átértékelés 2009 novemberben átértékelték a vont.Ho, Jung Kvon (November 30, 2009). North Korea Replaces Currency . Daily NK. Az észak-koreaiak hét napot kaptak arra, hogy a legfeljebb 100 000 von értékben 1000 von névértékű bankjegyeiket 10 von névértékű bankjegyekre cseréljék ki. Később ezt a határt készpénz esetében 150 000, míg bankbetétek esetén 300 000 vonra emelték.Harden, Blaine (2009. december 2.). 'North Korea revalues currency, destroying personal savings'. The Washington Post. A magánpiac működőképességének lerontása érdekében tett lépésnek tekintik ezt a legtöbben, mivel lényegében megsemmisítette az észak-koreaiak megtakarításait. A The Times feltételezése szerint az ároldali inflációs nyomás letörése és a feketepiacon kereskedő pénzváltók gazdagságának megsemmisítése állt. A közleményt a külképviseletekkel tudatták, de nem hangzott el az észak-koreai állami médiában.Parry, Richard Lloyd (December 2, 2009). North Koreans in shock as cash is 'banned' . The Times.Currency reform sparks anger in North Korea. Press TV. December 2, 2009. Az információt később közzétették egy olyan hálózaton, mely csak belföldön fogható.Hyun, Kim (December 2, 2009). N. Korea's official media silent about currency reform. Yonhap.

2009. december 4-én nyilatkozott a Nemzeti Bank illetékese, aki kijelentette, hogy azért értékelték újra a vont, hogy ezzel megfékezzék az országban a magas inflációt és helyreállítsák a gazdaságot.hivatalos indok

A folyamat részeként a régi vont november 30-án kivonták a forgalomból, és az új sorozatot csak december 7-én bocsátották ki. Ez azt jelenti, hogy az észak-koreaiak addig semmilyen jószágot és szolgáltatást nem tudtak pénzért szerezni. Ezen időszak alatt a legtöbb bolt, étterem és tömegközlekedési szolgáltatás elérhetetlen volt. Csak azok az üzletek maradtak nyitva, mely a politikai vezető réteget és a külföldi turistákat szolgálták ki. Itt csak valutával lehetett fizetni. Az intézkedések eredményeképp olyan érzés alakult ki az észak-koreai hivatalnokokban, melyek szerint polgári engedetlenség indulhatott meg az országban. Azonban a jelentések szerint emiatt egy idősebb házaspár öngyilkosságot kísérelt meg. A kínai Xinhua hírügynökség szerint Észak-Koreában teljes pánik volt.North’s currency action shocking to its citizens. Joongang Daily. December 3, 2009. Minden katonai támaszponton készültségben álltak, és egyes meg nem erősített hírek szerint utcai tüntetések is voltak, melynek eredményeképp megengedték a lakosoknak, hogy nagyobb összegű pénzt válthassanak be.

2010 januárjában a valutareformot kivitelező pártfunkcionáriust, t menesztették, mert zavargások törtek ki az országban, egekbe szöktek az árak.leváltották Pak Nam Git Ugyanazon év márciusában az újságok arról számoltak be, hogy ki is végezték őt.Kivégezték a pénzreform atyját

Érmék 2009-ben bevezetett érmék: 1, 5, 10, 50 cson és 1 von. Bankjegyek 1992–2009 érték méret szín leírás kibocsátás dátuma előlap hátlap vízjel 1 116 × 55 mm zöld fiatal nő virággal Gyémánt-hegység hegycsúcsa Cshollima-szobor 1992 5 126 × 60 mm kék diákok földgömbbel Nagy Népi Tanulás Palotája 1992, 1998 10 136 × 65 mm barnás narancs gyári munkások, Cshollima-szobor kapuk 50 146 × 70 mm narancs fiatal szakmunkások, Dzsucse-torony vidék Dzsucse-torony 1992 100 156 × 75 mm vörös és barna Kim Ir Szen Kim Ir Szen szülőhelye, Mangjongde Phenjani diadalív 1992 200 140 × 72 mm kék és zöld virágok érték Cshollima-szobor 2005 500 156 × 75 mm sötétzöld Kumszuszan Emlékhely függőhíd Phenjani diadalív 1998 1000 zöld-ciánkék Kim Ir Szen Kim Ir Szen szülőhelye, Mangjongde 2002 5000ibolya 2009-es sorozat érték méret szín leírás kibocsátás dátuma előlap hátlap 5 vonbarnaKim Ir Szen szülőhelyeNemzetközi Barátság Együttműködés épülete 10 von145 x 65 mm kék, zöld pilóta, tengerész, katona katonai emlékmű2009. november 30. 50 von bíbor A dzsucse emlékmű lángja, egy férfi öltönyben,egy másik férfi munkás ruhában és egy nő blúzbanemlékmű 100 von zöld Seibold magnolia motívumok 200 von ibolyaCshollima emlékmű motívumok 500 von szürke diadalívmotívumok 1000 von rózsaszín Kim Dzsongszuk (Kim Dzsongil édesanyja) szülőhelye 2000 von szürkeCsongil-hegycsúcs és Kim Dzsongil szülőhelye Pekdu-hegység

Emlékbankjegyek 2013-ban a Koreai Munkáspárt megalapításának 70. és Kim Ir Szen születésének 100. évfordulója alkalmából kibocsátottak különleges nyomású 5000 vonos bankjegyeket. Ezek megegyeznek a sima 5000 von értékűekkel, csupán felirataiban térnek el tőle.

2019. április 10-én új 500 vonos emlékbankjegyet bocsátottak ki.

Fordítás

Jegyzetek

További információk bankjegyek képei 2009-ig A 2009-es bankjegysorozat képei 2009-es érmesorozat képei

Kategória:Ázsiai pénznemek Von