Anatole France, eredeti nevén Jacques Anatole François Thibault (Párizs, 1844. április 16. – Saint-Cyr-sur-Loire, 1924. október 12.) francia író, költő, kritikus, akadémikus. Franciaországban úgy tekintenek rá, mint a „harmadik köztársaság” egyik nagy irodalmi kritikusára, kora élő lelkiismeretére, aki a 20. század elején mélyen elkötelezte magát szociális és politikai ügyek mellett. 1921-ben munkásságát irodalmi Nobel-díjjal ismerték el.
Életrajza Apja könyvkereskedő volt a párizsi egyetemek közelében, vevői köre főként egyetemistákból és professzorokból tevődött ki. Anatole kisgyerek korától olthatatlan vágyat érzett az olvasás iránt, az iskola mellett ideje nagy részében a könyvesboltban inaskodott. A Collège-Stanislas-ban elvégzett középiskolai tanulmányait követően a könyvtárosi szakot vette fel az egyetemen, és később sokáig könyvtárosként is dolgozott a francia Szenátusban.
Az egyetemen a romantikával szembeforduló, és a klasszicizmushoz visszatérő költők vezéralakja, Leconte de Lisle volt a görögprofesszora, akinek nézetei nagy hatással voltak az ifjú Thibault-ra. A fiatal költők Lisle vezetésével megalapították a Parnasse Contemporain című folyóiratot, melynek közben az Anatole France írói álnevet felvett ifjú is szerkesztője és publicistája lett. Kezdetben a gyorsan híressé lett irodalmi lap munkatársait nevezték „parnasszisták”-nak, mely jelzővel később a személyes hangot kerülő, tárgyilagosságra törekvő, politikát elutasító lírikusokat illették.
France saját verseit maga sem tartotta jelentősnek, politikaellenes, mindenben kételkedő nézeteit inkább műkritikákban és publicisztikában kamatoztatta. Első jelentős irodalmi sikerét csak 1881-ben, 37 éves korában érte el a Bonnard Szilveszter vétke című regényével, mellyel megalapozta sikerét, és ettől kezdve elismert író lett.
1877 áprilisában nőül vette Valérie Guérin de Sauville-t, aki még abban az évben életet adott Suzanne lányuknak. Nem túl boldog házasságának 1893-ban válással véget vetett. Ekkor kezdődött viszonya az 1887-ben megismert Léontine Lippmann-nal (Madame Arman de Caillavet), egy neves irodalmi szalon tulajdonosával, akivel kapcsolata a nő 1910-ben bekövetkezett haláláig tartott. Ő ihlette a Thais (1890) és A vörös liliom (1894) című regényeket.
1892-ben jelent meg a Lúdláb királynő című regénye, melynek főhőse, a 18. században élt Jérôme Coignard szabadgondolkodó apát figurája olyan népszerű lett, hogy alakját az író más regényeiben is megformázta.
France-ot egyre inkább a saját kora problémái kezdték izgatni. 1896 és 1901 között jelentette meg a Kortárs történetek ciklust. 1896. január 23-án a Francia Akadémia rendes, állandó tagjává választották, Ferdinand de Lesseps helyére.
A Dreyfus-ügyben az addig apolitikus, mélyen humanista Anatole France-ban felébredt a jelen iránti felelősségtudat és Émile Zola oldalára állt; annak Vádolom című publikációjának másnapján, aláírta a per felülvizsgálatát követelő petíciót. Mikor Zolát börtönbe zárták, a sajtóban és a népgyűléseken állt ki Dreyfus és Zola mellett. Miután Zolától visszavonták Becsületrendbeli tagságát, France is visszaadta saját tiszti fokozatát. Ez idő tájt került kapcsolatba a szocialistákkal, alapító tagja lett az Emberi Jogok Ligájának. A Dreyfus-per parafrázisának írta A pingvinek szigete című regényét, amelyben rengeteg közvetlen utalással és maró gúnnyal állította pellengérre a francia államgépezet (kiváltképpen a hadsereg és a igazságszolgáltatás) működését.
balra|180px|bélyegkép|Anatole France(T. A. Steinlen rajza) Elkötelezett harcosa volt az állam és az egyház szétválasztásának, küzdött a szakszervezeti jogokért és a katonai büntetőintézetek ellen. Jeanne d'Arc élete című regényét a római katolikus egyház indexre tette, később – mivel kitűnő korrajz és a megírását alapos kutatás előzte meg – alapműként használta.
Az első világháború kitörése után, a pacifista „kisebbséghez” csatlakozva France szakított a szocialista párttal, elutasítva az „Union Sacrée”-t, a „szent” nemzeti egység politikáját. Elhagyta párizsi villáját és a Saint-Cyr-sur-Loire La Béchellerie negyedébe költözött. 1914. szeptember 22-én publikálta A szociális háború című cikkét, melyben tiltakozott a reims-i katedrális német bombázása ellen, és megjövendölte az időt, amikor „a francia nép barátságába fogadja a legyőzött ellenséget”. Cikkéből országos botrány kerekedett, France több halálos fenyegetést kapott. Látszólag „beállva a sorba” még publikált néhány hazafias cikket, majd hallgatásba burkolódzott.
A háború után ismét írni kezdett, rendszeresen publikált a l’Humanité című lapban. 1919-ben szembe helyezkedett a versailles-i békeszerződéssel, a l’Humanité 1919. július 22-i számában tiltakozott az I. világháborút lezáró „igazságtalan béke ellen”.
Indult az 1919. évi nemzetgyűlési választásokon. Gondolkodásban a Munkás Internacionálé francia szekciójához állt közel, erős kritikával illette a Francia Kommunista Pártot.
1920-ban kötött másodszor házasságot: feleségül vette élettársát, Emma Laprévotte-t. Ugyanabban az évben az éppen megalakult Francia PEN Club elnökének választották.
„Briliáns írói pályafutásáért, letisztultan fennkölt stílusáért, lenyűgözően franciás szellemiségéért és mélységes humanizmusáért” 1921. december 10-én irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki.
Noha üdvözölte Szovjet-Oroszországot, 1922-ben felszólalt az első szovjetunióbeli koncepciós perek ellen.
80. születésnapja alkalmából, a francia Baloldali Kartell győzelmének másnapján, 1924. május 24-én részt vett a tiszteletére rendezett tömeggyűlésen a párizsi Trocaderón. Októberben bekövetkezett halála után a fiatal szürrealista író, Louis Aragon, a „Pofoztatok már meg egy hullát?” című nekrológpamfletben fejezi ki örömét Anatole France halála felett: „Aki most megdöglött… váljon hát füstté ő is! Az emberből alig marad valami, de vele kapcsolatosan még elképzelni is felháborító, hogy akárhogy is, de volt” – írta.
Anatole France életének magyar vonatkozása is volt: az I. világháború előtt titkárnője Bölöni György felesége, a maga is művészi író és festőművész Márkus Ottilia volt, aki később több visszaemlékezést tett közzé a nagy íróról.
Utóélete „Elmondom néktek, mi emlékeztet minden évben a mozgalmas őszi égre, az első lámpafényes vacsorákra és a reszkető fákon sárguló levelekre. Elmondom, mit látok október első napjaiban, keresztülvágva a Luxembourg parkon, amikor az szomorúbb és szebb mint valaha, mert ez az az időszak amikor levelek hullnak, egyik a másik után, a szobrok fehér vállaira. Egy kis emberkét látok, aki iskolatáskával a hátán és zsebre dugott kézzel indul az iskolába, szökdécselve, mint egy kisveréb…”
Az idősebb franciák nosztalgiával emlékeznek a fenti szövegre, érzik a tinta illatát és hallják a toll sercegését... Valaha ugyanis az elemi iskolában Anatole France: Barátom könyve című műve volt a diktálások és szövegelemzések nagy kincsesbányája, míg át nem adta helyét Marcel Pagnol Gyermekkori emlékei-nek. Ma már nem áll az oktatás homlokterében, és csak kevesen érdeklődnek a Nobel-díjas író művei iránt; idézetei viszont reneszánszaikat élik.
Fontosabb művei
Alfred de Vigny (1869) Le Parnasse contemporain (1871) Poèmes dorés (1873) Les Noces corinthiennes (1876), antik dráma versben Jocaste (1879), novella Le Chat maigre (1879), novella Le Crime de Sylvestre Bonnard (1881), elnyerte vele a Francia Akadémia díját Les Désirs de Jean Servien (1882) Le Livre de mon ami (1885) Nos enfants (1887) Les Fous dans la littérature (1887) La Pureté de M. Zola (1888) Balthazar (1889) Thaïs (1890) L’Étui de nacre (1892) La Rôtisserie de la reine Pédauque (1892) Les Opinions de Jérôme Coignard (1893) Le Lys rouge (1894), regény Le Jardin d'Épicure (1895) Le Puits de Sainte Claire (1895) Idylles et légendes (1896) Histoire contemporaine ciklus: I. A szilfasoron (L’Orme du mail) (1897) II. A próbabábu (Le Mannequin d'osier) (1897) III. Az ametisztgyűrű (L’Anneau d'améthyste) (1899) IV. Bergeret úr Párizsban (Monsieur Bergeret à Paris) (1901) Pierre Nozière (1899) L’Affaire Crainquebille (1901) Opinions sociales (1902) Histoire comique (1903) Sur la pierre blanche (1905) Vers les temps meilleurs (1906) L’Île des Pingouins (1908) Vie de Jeanne d'Arc (1908) Les Contes de Jacques Tournebroche (1908) Les Sept Femmes de Barbe bleue (1909) Les Dieux ont soif (1912) Le Génie latin (1913) La Révolte des anges (1914) Sur la voie glorieuse (1915) Filles et garçons (1915) Le Petit Pierre (1918) La Vie en fleur (1922) Albert Glatigny (1924)
Magyarul 1919-ig Crainquebille, Putois, Riquet és egyéb hasznos történetek; ford. Aranyossy Pál; Tevan, Békéscsaba, 192? (Anatole France munkái) Thais; ford. Sz. F.; Franklin, Bp., 1893 (Olcsó könyvtár) A rózsafa bútor. Beszély; ford. Harasztiné Récsi Jolán; Franklin, Bp., 1896 (Olcsó könyvtár) Régi dolgok. Elbeszélések; ford. Ambrus Zoltán; Lampel, Bp., 1900 (Magyar könyvtár) A vörös liliom. Regény. 1-2 köt.; ford. Molnár Márton; Singer-Wolfner, Bp., 1901 (Egyetemes regénytár XVII.) A kyméi énekes és egyéb elbeszélések; ford. Nyitrai József; Lampel, Bp., 1903 (Magyar könyvtár) Crainquebille / Putois; ford. Gábor Andor; Lampel, Bp., 1904 Gallio. Elbeszélés; ford. Gábor Andor; Lampel, Bp., 1905 (Magyar könyvtár) Lúdláb királyné; ford. Lándor Tivadar; Révai, Bp., 1906 (Klasszikus regénytár) A szilfák alatt; Phőnix, Bp., 1907 (Az Otthon könyvtára) Elbeszélések; ford. Molnár Ferenc; Lampel, Bp., 1908 (Magyar könyvtár) Epikuros kertje; ford. Helvéth Géza; Athenaeum, Bp., 1911 (Modern könyvtár) Crainquebille. Színmű; ford. Franyó Zoltán, Révész Andor; Athenaeum, Bp., 1912 (Modern könyvtár) A fehér kövön; ford. Czóbel Ernő; Révai, Bp., 1912 (Világkönyvtár) Történet egy szerencsés emberről, aki néma asszonyt vett feleségül / Egyéb novellák; ford. Adorján Andor; Athenaeum, Bp., 1912 (Modern könyvtár) A pinguinek szigete; ford. Bölöni György; Athenaeum, Bp., 1912 Az istenek szomjaznak. Regény; ford. Bölöni György; Athenaeum, Bp., 1913 (Athenaeum könyvtár) Az ing. Mese; ford. Benedek Marcell; Lampel, Bp., 1913 (Magyar könyvtár) Egy színésznő története. Regény; ford. Aranyossy Pál; Tevan, Békéscsaba, 1919 (Tevan könyvtár) (Komédia, Komédiás-történet, Színésztörténet címen is) A sovány kandúr. Regény; ford. Pongrácz Árpád; Tevan, Békéscsaba, 1914 (Tevan könyvtár) Pártütő angyalok. Regény; ford. Kunfi Zsigmond; Anonymus, Bp., 1916 (Francia írók remekei) Szent Szatír / Lucifer; ford. Pongrácz Árpád; Jókai-Löbl Ny., Bp., 1916 (Galantai könyvtár) Coignard abbé véleményei / Epikur kertje; ford. Salgó Ernő; Révai, Bp., 1916 (Világkönyvtár) Kékszakáll hét felesége; ford. Csetényi Erzsi; Athenaeum, Bp., 1917 (Modern könyvtár) Szent Klára kútja; ford. Aranyossy Pál; Tevan, Békéscsaba, 1917 Szent Miklós püspök csodája / Messer Guido Cavalcandi / A márványnő / Henri de Regnier; ford. Pongrácz Árpád; Galantai, Bp., 1917 (Galantai könyvtár) Jocaste. Regény; ford. Kelemen Viktor; Tevan, Békéscsaba, 1917 (Tevan könyvtár) A vörös liliom; ford. Salgó Ernő; Dick, Bp., 1917 Boldizsár / Pigeonneau úr; ford. Turnowsky Sándor; Tevan, Békéscsaba, 1918 Vérző vágyak. Regény; ford. Orbók Attila; Kultúra, Bp., 1918 (A Kultúra regénytára) Pontius Pilatus / Laeta Acilia. Két elbeszélés; ford. Kunfi Zsigmond; Népszava, Bp., 1918 (Világosság-könyvtár) Thais. Regény; ford. Aranyossy Pál; Athenaeum, Bp., 1918 (Olcsó regény) Nyársforgató Jakab meséi; ford. Keleti Arthur; Tevan, Békéscsaba, 1918 Servien csodavárásai. Regény; ford. Fehér Sándor; Tevan, Békéscsaba, 1918 Abeille; ford. Pongrácz Árpád; Schäser Ny., Gyulafehérvár, 1918 A szilfasoron; ford. Révész Pál; Dick, Bp., 1918 Boldizsár. Novellák; ford. Turnowsky Sándor; Tevan, Békéscsaba, 1918 (Tevan könyvtár) Thais. Regény; ford. Vándor Iván; Herczka, Bp., 1918 Az árnyak miséje / La messe des ombres / Scolastica; ford. Lehel István; Uránia, Bp., 1919 (Kétnyelvű klassikus könyvtár)
1920–1944