Petru Groza (Bácsi, 1884. december 7. – Bukarest, 1958. január 7.) román politikus, az Ekésfront vezetője, Románia miniszterelnöke 1945. március 6. – 1952. június 2. között, az Államtanács elnöke 1952. június 12. – 1958. január 7. között. Kommunista politikusokat védett a királyi Románia bíróságain. Ő volt az, aki a demokrácia látszatának fenntartásával a második világháború után lehetővé tette az átmenetet a megszálló szovjetek által támogatott kommunista rendszer felé.
Élete Pályafutásának korai szakasza Apja Adam Groza; anyja Maria Popovici. Felesége Ana Moldovan. E házasságból öt gyermek született: Lucia Ana Proștean, Mária-Mia , Petru Mircea orvos (a román űrhajózási program résztvevője), Octavian és Liviu. Egyedül Octavian lett politikus. Petru Grozának ezen kívül volt egy házasságon kívüli gyermeke is: Bisztrai Mária kolozsvári színésznő (az anya Kabdebó Duci magyar színésznő volt). Petru Groza öccse orvos lett, három évet a budapesti egyetemen tanult: Victor Groza, született Bácsi, 1889. március 9., meghalt Marosvásárhely 1965. július 3,. Anyjuk meghalt, amikor Petru Groza 7 éves volt, innen eredeztetik nehéz természetét. Apjuk nem házasodhatott meg újra a román egyház szigorú szabályai miatt, így a fiúk anya nélkül nőttek fel.
Erdélyben született, egy Déva melletti faluban, apja a román ortodox egyház papja volt. Fiatalkorában rengeteg olyan kapcsolatra tett szert, amelyeket későbbi pályafutása során jól tudott hasznosítani.Cioroianu, 6.1.1 (p.149-150) Miután elvégezte a szászvárosi református gimnáziumot, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán, majd Lipcsében illetve Berlinben folytatta tanulmányait."Petru Groza of Rumania Dies; Chief of State of Red Regime, 72", in The New York Times, 1958. január 8.; ProQuest Historical Newspapers – The New York Times (1851–2002), 47. o. Az első világháború előtt befejezte tanulmányait és visszatért Dévára, hogy ügyvédként dolgozzon. 1918-ban jelent meg a politika színterén a Román Nemzeti Párt (PNR) tagjaként, és tagja lett az erdélyi Kormányzótanácsnak, amely az erdélyi románság kormányaként működött.
Életének ebben a szakaszában különböző politikai és egyházi szervezetekben dolgozott. 1919 és 1927 között például képviselő volt a román ortodox egyház kongresszusában. Az 1920-as évek elején összetűzve Iuliu Maniuval, elhagyta a PNR-t, és belépett a Román Néppártba, majd az erdélyi ügyekért felelős miniszter és közmunkaügyi miniszter lett Alexandru Averescu kormányában. Magánvagyonát ebben az időszakban szerezte ügyvédi tevékenységéből (a Hunyad megyei magyar földbirtokosokat képviselte az 1921-es kisajátítást követően), és megerősítette pozícióját az ortodox egyházban, ami később nélkülözhetetlenné tette őt a Román Kommunista Párt (PCR) számára, amikor 1945-ben az egyház megnyeréséért kampányolt.Cioroianu, 6.1.2 (p.150-152)
Fiatalsága Groza Péter több iskolát megjárt, magyar, zsidó, német és persze román intézetekben. Nacionalista románként az akkori Magyarországon megismerte a kisebbségi sorsot, viszont megtanult jól magyarul. Következésképp az Erdély elszakadásáról való tárgyalásokon azt az oldalt kezdte képviselni, amely a nemzetiségi jogok megadását és megtartását tartotta helyesnek. Ebben a helyzetben érthető, ahogy egy fiatalember halálosan szerelmes lett egy dévai magyar lányba. Udvarolt is, ahogy illett, jó szívvel fogadták őt a lányos háznál. 1912 szilveszterén megtörtént az eljegyzés. Kapcsolatuk egyik tényezője volt, hogy együtt olvasták Gárdonyi Géza folytatásokban megjelent regényét, amelynek címe Te, Berkenye. Groza mindhalálig ezen a néven nevezte szerelmesét: Kabdebó Jozefa lett Berkenye.
A következő év kellemetlen fordulatot hozott. Gróza Péter apja kijelentette, hogy ha fia egy magyar lányt vesz feleségül, ő az oltár előtt öngyilkos lesz. Még kellemetlenebb lett, hogy a lány családja is elfordult tőle. A lány anyja kijelentette, hogy »Talán csak nem képzelte komolyan, hogy ebben a helyzetben egy román fajankóhoz adjuk a leányunkat«.
1916-ban apja unszolására feleségül vette egy román orvosnak a lányát (Cornel Moldovan lánya, Ana); Gróza nem találkozott Jozefával 1920-ig. Addigra két lányuk és két fiuk született, Jozefa sikeres kezdő színésznő lett Déván. A szerelem felújult, a lány a családi gondok (és a nacionalista felhangok) miatt Kolozsvárra szegődött, ahol Janovics Jenő társulata fogadta be. Gróza két helyen élt családi életet. 1923-ban fia született Bácsiban (Băcia) Octavian Victor, Kolozsvárott Mária. Gróza képzett jogász volt, nem tehette meg, hogy nevére vegye a lányát. Elismerte az apaságát, de a lányt az anyja nevén jegyezték be, Kabdebó Mária néven A gyászjelentések esetében szokásos, hogy a leánykori nevet és a férjezett nevet is feltüntetik.. 1925-ben még egy fia született a feleségétől: Liviu Groza (Déván).
Kabdebó Jozefa nem lépett fel többet, a lányát nevelte. A lánya hozzá hasonlóan színésznő lett, 1951-ben végzett a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben (Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet).
A vége
Gróza Péter halála után négy hónappal 1958 június 13-án kopogtak Kabdebó Duci ajtaján. Szó nélkül, egy virágcsokorral és egy verssel, amely Berkenyének szólt. Hasonlóképpen a színésznő hetvenedik születésnapján is. Akkor derült ki a titok – Gróza érezvén egészsége rosszabbodását (vékonybél daganat) megkérte egyik barátját, hogy küldjön egy virágcsokrot szerlmének születésnapjára akkor is, ha ő már nem teheti, ha nem lesz az élők sorában,
Hatalomra jutása
Noha 1928-ban rövid időre visszavonult a közélettől, 1933-ban ismét megjelent a politika színpadán megalapítva az Ekésfront nevű politikai szervezetet, amely eredetileg a román parasztságot sújtó növekvő adósságterhek ellen alakult (mivel a gazdasági válság alatt a Nemzeti Parasztpárt képtelen volt segítséget nyújtani a leszakadó paraszti rétegeknek), 1944-ben azonban már gyakorlatilag a kommunisták irányítása alá került.Liliana Saiu, The Great Powers and Rumania, 1944–1946, Columbia University Press, New York City, 1992, 39. o. A Román Kommunista Pártnak a hivatalos taglétszáma 1944-ben alig haladta meg az ezer főt, ezért a kommunista vezetők arra kényszerültek, hogy minél szélesebb körben kössenek koalíciót. 1943-ban a félelmetes román titkosszolgálat, a Siguranţa letartóztatta, a karácsonyt és néhány hónapot börtönben töltött. Erről szól börtönnaplója, amely magyarul is megjelent.
A koalíciót négy fő szervezet alkotta: A Román-Szovjet Barátság Társasága, a Román Hazafiak Szövetsége, a Hazafias Védelem (az RKP paramilitáris szárnya), és ami leginkább támogatott volt a lakosság körében, Groza Ekésfrontja. Ebben a pozícióban Groza képes volt jelentős befolyásra szert tenni a román politikai szférában, amikor az Ekésfront 1944 októberében csatlakozott a Román Kommunista Párthoz, megalakítva a Nemzeti Demokratikus Frontot,Cioroianu, 6.1.3 (152–159. o.)R. J. Crampton, Eastern Europe in the Twentieth Century - And After, Routledge, New York City, 1997, 229–231. (amelyben benne volt a Mihai Ralea vezette Szocialista Parasztpárt és a Magyar Népi Szövetség, illetve rövid ideig a Román Szociáldemokrata Párt, és több kisebb csoport). Lehetséges miniszterelnökként először 1944 októberében került szóba, a kommunista Lucrețiu Pătrășcanu javaslatára.
Groza kiemelkedő helyzete a Nemzeti Demokratikus Frontban lehetővé tette számára a miniszterelnökség megszerzését 1945 elején, amikor Nicolae Rădescu tábornok kormánya kemény ellenzőkre talált a két jelentős román kommunista, Ana Pauker és Gheorghe Gheorghiu-Dej személyében, akik szerint Rădescu képtelen volt megfelelően kezelni a „fasiszta szimpatizánsokat”. A szovjet hatóságok segítségével a kommunisták mozgósították a munkásokat, akik több tüntetést tartottak Rădescu ellen. A tüntetők több ízben is összetűzésbe kerültek a hatóságokkal. Míg a kommunisták azt állították, hogy az ártatlan civilek haláláért a Román Hadsereg a felelős, Rădescu „Isten és haza nélküli idegenek”-nek nevezte a kommunistákat. Ezt követően Andrej Visinszkij külügyminiszter vezetésével egy szovjet küldöttség érkezett Bukarestbe, amely lemondatta Rădescut, és 1945. március 6-án Grozát nevezte ki miniszterelnöknek.
A Groza-kormányok Groza miniszterelnökségének igazolására 1946. november 19-én választásokat tartottak. Noha az Ekésfront olyan koalícióhoz tartozott, amelynek nem sikerült megszereznie a többséget a Nagy Nemzetgyűlésben, a választások „megerősítették” Grozát a miniszterelnöki tisztségben az Amerikai Egyesült Államok és az Egyesült Királyság tiltakozása ellenére, akik úgy vélték, hogy az 1945-ös jaltai konferencián elfogadott egyezmény szerint a szövetségesek csak olyan ideiglenes kormányokat támogatnak, „amelyek a népesség széles rétegeit képviselik”.Paul Winkler, "Interim Government", in The Washington Post, March 22, 1945; ProQuest Historical Newspapers, The Washington Post (1877–1989), 6. o. Ennek eredményeképpen Groza kormánya folyamatos támadásoknak volt kitéve az USA és az Egyesült Királyság részéről, amelyek névlegesen a monarchista erőket és I. Mihály román királyt támogatták.
A két nagyhatalom ellenvetései ellenére, a Groza-kormányban a kommunisták tulajdonképpen sokkal kevésbé voltak jelen, mint a többi hagyományos romániai politikai párt. A Román Kommunista Párt vezető egyéniségei, Ana Pauker és Gheorghe Gheorghiu-Dej, úgy gondolták, hogy a Groza-kormány lesz az, amely fenntartja a koalíciós kormány látszatát, és eszközül szolgál ahhoz, hogy a kommunista párt elnyerje a tömegek bizalmát, ugyanis a kommunista doktrína közvetlen támogatottsága viszonylag alacsony volt a háború utáni időszakban. Ezért a kommunista vezérek, beleértve Paukert és Gheorghiu-Dej-t, nem vállaltak hivatalos tisztséget a Groza-kormányban, ehelyett abban reménykedtek, hogy a koalíciós kormány végrehajtja az általuk óhajtott reformokat.Stephen Fischer-Galați, The New Rumania: From People's Democracy to Socialist Republic, Massachusetts Institute of Technology Press, Cambridge, 1967, 29–30., 35. o. Összemosva a rendszer sikerét a pártjukéval, Pauker és Gheorghiu-Dej azt remélték, hogy támogatást szereznek a kommunista pártnak, és megtették az előkészületeket a hatalom megszerzésére. Groza fenntartotta a koalíciós kormányzat illúzióját azzal, hogy különböző politikai szervezetekből válogatta össze a kormány tagjait, és a kormány céljait ideológiamentes kifejezésekkel hangsúlyozta. Például az 1945. március 7-ei kormányülésen kihirdette, hogy a kormány a lakosság érdekében a rend és biztonság szavatolására törekszik, földreformot akar végrehajtani, „megtisztítja” az állami bürokráciát, sürgősen megbüntetve a háborús bűnösöket és az Antonescu fasiszta kormánya alatt elkövetett háborús bűnökért felelősöket."Groza Pledges Order", in The New York Times, March 8, 1945; ProQuest Historical Newspapers, The New York Times (1851–2002), 4. o.
Miniszterelnökként Már miniszterelnöksége első napjaiban learatta első nagy sikerét. 1945. március 10-én a Szovjetunió beleegyezett abba, hogy átadja Észak-Erdélyt, több mint 43 000 km²-t, amely a második bécsi döntés következtében 1940 óta ismét Magyarországhoz tartozott. Groza megígérte, hogy az újonnan szerzett területeken tiszteletben tartják a nemzeti kisebbségek jogait, míg Sztálin kijelentette, hogy a Rădescu által vezetett előző kormány annyira szabadjára engedte a régióban a szabotázst és a terrorizmust, hogy képtelenség lenne a területet Romániának engedni. Ennek eredménye az lett, hogy a szovjet kormány csak azután döntött a román kormány kérésének elfogadásáról, hogy Groza kezeskedett a nemzeti kisebbségek jogaiért. Erdély megszerzése az újonnan alakuló Groza-rezsim nagy dicsőségének számított."Transylvanian Area Restored to Romanians", in The Chicago Daily Tribune, 1945. március 11.; ProQuest Historical Newspapers, Chicago Tribune (1849–1985), 8. o.