Szentviktori Hugó (, ; 1096 vagy 1097 körül – Párizs, 1141. február 11.) 12. századi, valószínűleg szász származású, Párizsban működő latin teológus, filozófus, bibliaértelmező és misztikus író volt. A Szent Ágoston reguláját követő reguláris kanonokok közé tartozott, és a párizsi Szent Viktor apátság iskolájának egyik legjelentősebb tanítója lett.New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 7. kötet, „Hugh of Saint-Victor”, Gale – The Catholic University of America, Detroit, 2003, 156–158.Edward Myers: „Hugh of St. Victor”, The Catholic Encyclopedia, 7. kötet, Robert Appleton Company, New York, 1910. OnlineMagyar Katolikus Lexikon: „Szentviktori Hugó”.
Legismertebb művei a Didascalicon és a De sacramentis christianae fidei. Az első a tanulásról, az olvasásról és a tudományok rendjéről szól; a második a 12. századi teológia jelentős összefoglalásai közé tartozik, és a teremtés, a bűnbeesés, a megváltás és a szentségek kérdéseit üdvtörténeti keretben tárgyalja.Hugo de Sancto Victore: Didascalicon de studio legendi. Kritikai kiadás: Charles Henry Buttimer, The Catholic University of America Press, Washington, 1939.Hugh of Saint Victor: On the Sacraments of the Christian Faith. Ford. Roy J. Deferrari, The Mediaeval Academy of America, Cambridge, Massachusetts, 1951.
Élete
Hugó születési helye és családi háttere bizonytalan. Egy középkori hagyomány szerint a szászországi Blankenburg grófi családjából származott, és rokonságban állt Reinhard halberstadti püspökkel. Más források Lotaringiát vagy a flandriai Ypres környékét említik. Szász eredetét több kutató valószínűnek tartja, de az életrajzi adatok nem minden részletükben bizonyíthatók.R. Baron: „Notes biographiques sur Hugues de Saint-Victor”, Revue d'histoire ecclésiastique, 51. évf., 1956, 920–934.Chobot Ferenc: Jézus Krisztus egyházának története, II. kötet: Középkor, Budapest–Rákospalota, 1907, 283. o.
Saját fiatalkoráról alig beszél. A Didascalicon egyik ismert mondata szerint: „Gyermekkorom óta száműzött vagyok” (). Ezt a mondatot életrajzi és lelki értelemben is értelmezték.Hugo de Sancto Victore: Didascalicon, III, 20.
A szász hagyomány szerint fiatalon a hamerslebeni ágostonos reguláris kanonokok közé lépett, majd nyugatra indult. A Pallas nagy lexikona szerint 18 éves korában lépett be a rendbe. Párizsba valószínűleg 1115 körül érkezett, és a Champeaux-i Vilmos által alapított Szent Viktor apátsághoz csatlakozott. Az apátságról kapta ismert nevét is.
A Szent Viktor apátság a 12. századi Párizs egyik jelentős tanulmányi központja lett. Közössége a liturgikus életet, a reguláris kanonoki fegyelmet és az iskolai tanítást kapcsolta össze, még a párizsi egyetem későbbi intézményes megszilárdulása előtt.L’abbaye parisienne de Saint-Victor au Moyen Âge. Communications présentées au XIIIe Colloque d’Humanisme médiéval de Paris (1986–1988), szerk. Jean Longère, Brepols, Turnhout, 1991 (Bibliotheca Victorina, 1).
Hugó az 1120-as évektől haláláig a Szent Viktor-i iskola vezető tanítója volt. Egyes források szerint 1133 körül rövid ideig a kolostor priorja is lehetett. Életének nagy részét Párizsban töltötte, az apátságot csak ritkán hagyta el. Egyes források szerint II. Ince pápa idején Franciaországban vagy Itáliában a pápai udvarban is megfordult.
Ismeretes, hogy nem vett részt Pierre Abélard 1140-es, sens-i elítélésében. Halálát 1141. február 11-re teszik. Haláláról Osbert kanonok, a Szent Viktor apátság infirmáriusa számolt be.
Munkássága
Hugó írásai a tanulás, a bibliaolvasás, a teológiai rendszerezés és a szemlélődő élet köré rendeződnek. A világi tudományokat nem vetette el. A Didascalicon szerint az embernek mindazt érdemes tanulnia, ami az igazság keresését és az élet rendjét szolgálja.
A Didascalicon hat könyvből áll. Az első könyvek a tudományok felosztását adják, a későbbiek az olvasás rendjét és a Szentírás tanulmányozását tárgyalják. Hugó a hét szabad művészet mellett a mechanikai művészeteket is felsorolja. Ide tartozik nála többek között a szövés, a fegyverkészítés, a hajózás, a földművelés, a vadászat, az orvoslás és a színházi vagy előadói mesterség.
Ez a felosztás eltér a szűkebb iskolai sémáktól. Hugó a kézműves és gyakorlati tudást is az emberi élet helyreállításához kapcsolja. A bűnbeesés után az ember rászorul a tudásra, a mesterségekre és a fegyelemre. A tanulás nála nem pusztán ismeretszerzés, hanem az emberi élet rendezése.Ivan Illich: A szöveg szőlőskertjében. Kommentár Hugo de Sancto Victore Didascaliconjához. Ford. Tóth Gábor. Gond-Cura Alapítvány–Palatinus, Budapest, 2001.
A De sacramentis christianae fidei a keresztény hit nagyobb teológiai összefoglalása. Hugó a történetet két nagy rend szerint tárgyalja: a teremtés műve és a helyreállítás műve szerint. A szentségeket ebbe az üdvtörténeti keretbe illeszti. A mű nemcsak a hét később megszilárduló szentségről beszél, hanem tágabb értelemben használja a sacramentum szót, ahogyan a 12. századi teológiában megszokott volt.
Bibliaértelmezésében nagy súlyt kapott a szó szerinti értelem. Ezt nem állította szembe a lelki értelmekkel: a jelképes vagy allegorikus magyarázatot a szöveg rendes, történeti olvasására építette. Ez a felfogás hatott a későbbi iskolai teológiára is.
Misztikus tanításának ismert eleme a „három szem” képe. A testi szem az érzékelhető világot, az értelem szeme a szellemi igazságokat, a szemlélődés szeme pedig Istent és az isteni dolgokat fogja fel.Andrew Salzmann: „The Soul’s Reformation and the Arts in Hugh of St. Victor”, in John P. Bequette szerk.: A Companion to Medieval Christian Humanism: Essays on Principal Thinkers. Brill, Leiden–Boston, 2016, 142–167. A kép a bűnbeesés következményeivel is összefügg: az ember látása megsérült, ezért tanulásra, erkölcsi fegyelemre és kegyelemre van szüksége.
Hugó műveiben a szemlélődés nem a tanulás ellentéte. Az olvasás, az emlékezet, a fegyelem, az imádság és a szeretet ugyanahhoz az úthoz tartozik. A későbbi viktorinus szerzők, különösen Szentviktori Richárd, ebből a hagyományból indultak ki.
Hatása
Hugó hatott a Szent Viktor iskola későbbi szerzőire, köztük Szentviktori Richárdra. A középkorban tekintélyes tanítóként ismerték. Későbbi szerzők olykor „második Ágostonként” említették, ami ágostoni ihletésű teológiájára és imádkozó-elmélkedő írásaira utalt.
Művei a korai skolasztika és a monasztikus teológia határán állnak. Tanítása nem azonos a későbbi egyetemi skolasztika módszerével, de több ponton előkészítette annak rendszerező törekvéseit. Jelentősége a reguláris kanonoki teológiai és lelkiségi hagyományban ahhoz hasonló, amit Clairvaux-i Szent Bernát képviselt a monasztikus szerzetességben.
A 20. századi kutatás újra nagy figyelmet fordított Hugó műveltségeszményére, bibliaértelmezésére és képiségére. Ivan Illich a Didascalicon olvasáskultúráját a középkori könyvhasználat és tanulási rend felől értelmezte.
Művei
Sok művet tulajdonítottak neki, de nem mindegyik szerzősége biztos. Írásait a Patrologia Latina 175–177. kötete tartalmazza, de ez a gyűjtemény nem minden esetben felel meg a modern kritikai szerzőségvizsgálat eredményeinek.
Fontosabb művei:
Didascalicon vagy De studio legendi – a tanulásról, az olvasásról és a tudományok rendjéről. De sacramentis christianae fidei – teológiai összefoglalás a keresztény hitről. De sacramentis legis naturalis et scriptae – a természetes és az írott törvény szentségi rendjéről szóló írásként tartják számon. De arca Noe morali és De arca Noe mystica – Noé bárkájának erkölcsi és misztikus értelmezése. De vanitate mundi – elmélkedő mű a világ mulandóságáról. De modo orandi – rövid értekezés az imádságról. Commentariorum in Hierarchiam coelestem S. Dionysii Areopagitae – magyarázat Pszeudo-Dionüsziosz mennyei hierarchiájához. Bibliai magyarázatok, levelek és rövidebb teológiai írások.
A Summa sententiarum című művet régebben gyakran Hugónak tulajdonították. Szerzősége vitatott, de a mű így is fontos a 12. századi teológiai rendszerezés történetében, mert a szentenciagyűjtemények és a későbbi iskolai összefoglalások világához kapcsolódik. Magyarul
Hugo de Sancto Victore: Didascalion (részlet, ford. Maróti Egon), in Az égi és a földi szépről. Források a későantik és a középkori esztétika történetéhez, közreadja Redl Károly, Gondolat, Budapest, 1988, 286–295. o. Részlet in Kulcsár Zsuzsanna: A középkori élet, Gondolat, Budapest, 1964, 66–67. o.
Jegyzetek
Források
R. Baron: „Notes biographiques sur Hugues de Saint-Victor”, Revue d'histoire ecclésiastique, 51. évf., 1956, 920–934. Charles Henry Buttimer szerk.: Hugonis de Sancto Victore Didascalicon de studio legendi. The Catholic University of America Press, Washington, 1939. Chobot Ferenc: Jézus Krisztus egyházának története, II. kötet: Középkor, Budapest–Rákospalota, 1907. Hugh of Saint Victor: On the Sacraments of the Christian Faith. Ford. Roy J. Deferrari. The Mediaeval Academy of America, Cambridge, Massachusetts, 1951. Ivan Illich: A szöveg szőlőskertjében. Kommentár Hugo de Sancto Victore Didascaliconjához. Ford. Tóth Gábor. Gond-Cura Alapítvány–Palatinus, Budapest, 2001. L’abbaye parisienne de Saint-Victor au Moyen Âge. Communications présentées au XIIIe Colloque d’Humanisme médiéval de Paris (1986–1988), szerk. Jean Longère, Brepols, Turnhout, 1991 (Bibliotheca Victorina, 1). New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 7. kötet, „Hugh of Saint-Victor”, Gale – The Catholic University of America, Detroit, 2003, 156–158. Magyar Katolikus Lexikon: „Szentviktori Hugó”. Edward Myers: „Hugh of St. Victor”, The Catholic Encyclopedia, 7. kötet, Robert Appleton Company, New York, 1910. Online
További információk
Hugh of St. Victor – The Catholic Encyclopedia Hugh of Saint-Victor – Encyclopedia.com Hugo – Pallas nagy lexikona Domanovszky Endre: A bölcsészet története – vonatkozó rész: 122–150. o.
Kapcsolódó szócikkek
Szent Viktor iskolája Szentviktori Richárd Champeaux-i Vilmos Clairvaux-i Szent Bernát Pierre Abélard Skolasztikus filozófia Középkori filozófia Misztika Középkori latin irodalom
Kategória:Ágoston-rendi szerzetesek Kategória:Középkori teológusok Kategória:Középkori filozófusok Kategória:Misztikusok Kategória:Középkori egyházi személyek Kategória:1141-ben elhunyt személyek Kategória:Francia teológusok Kategória:Francia katolikus szerzetesek