Andrásik Remo (Miskolc, 1968. április 10. –) magyar zenész, gitáros, szervező, gitártanár, zenei újságíró. Számos zenei formáció gitárosa, több gitár-tankönyv szerzője, az utóbbi években jelentős zenei fesztiválok és programok megvalósítója.

Életpálya Édesanyja Lükő Margit (Miskolc, 1938-1990), édesapja Andrásik Remo (Róma, 1935-2017). 1981-ben, tizenhárom évesen kezdett el zenélni, és hamarosan olyan sikeres és népszerű zenekarok tagja lett, mint a Z’Zi Labor. A zenei élet elismert művésze, a 90-es évek elejétől számos magyar előadó albumán közreműködött gitárosként (Anita, Z’Zi_Labor, Gálvölgyi János, Somló György), hangszer szakértőként a Peavey zenei márka demonstrátora volt.

A kilencvenes évek közepétől zenei újságíróként is dolgozott, hangszertesztek, hangszeres cikkek szerzője volt a Rockinform magazinban. Ezt követően rendszeresen publikált különböző zenei kiadványokban, 2000-2008 között a Roland és BOSS zenei márkák hivatalos hangszerszakértője volt. A Music Media Magazin (korábban Instrument és Hangfoglalás Magazin) tulajdonosa és főszerkesztője. 2015-ben a hangszeres-élőzene népszerűsítése iránti elkötelezettségéért megkapta az Öröm a zene!-díjat (Az év zenei újságírója kategória).

1990 óta foglalkozik gitártanítással. A Gitár kézikönyv, valamint a Gitáreffekt kézikönyv című tankönyvek szerzője és kiadója. thumb|bal A hangszeres zenélés élharcosa Magyarországon, 1992 óta számos esemény (Zánkai Poppiac, Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor, Zenész Klub) társadalmi szerveződés megálmodja és létrehozója. Nevéhez fűződik a több éve sikeres Budapest Music Expo – Hangszer-, Hang-, Fény- és Stúdiótechnikai kiállítás (régebbi nevén Hangfoglalás), Hangfoglaló Hétfő, majd Hangfoglaló Magyarország tehetségkutató sorozatok, a „KI LESZ AZ ÉV LEGJOBB ÚJ GITÁROSA?” tehetségkutató, és a Zenélni... (később Öröm a zene!) társadalmi kampányok megvalósítása, mellyel legfőbb célja, hogy felkutassa és segítse a zenei tehetségeket és az embereket közelebb hozza a zenéhez. 2016-ban megalapította az Öröm a Zene Iskolát, amely a tömeges, élmény alapú zeneoktatás úttörő kezdeményezése. 2017-ben szervezője volt hazánk első könnyűzenei oktatási sorozatának, amely HANGSZERT A KÉZBE címmel zajlott. 2006-2022 a Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára. 2025-ben elindította hazánk első összefoglaló populáris zenei piacterét, a ZENÉLEK.HU oldalt.

Díjak A Magyar Hangszermíves Céh nívódíja (2008) Öröm a zene! – Az év zenei újságírója díj (2015) Artisjus – Zenetanári díj (2018)

Diszkográfia Anita: Exclusive (1993) – szerző és gitáros Z'Zi Labor: Csókolj homlokon (1994) – szerző és gitáros Somló György: A Rock harmonikás (1994) – gitáros Remo-Rudán Band: Emberként élni (1995) – szerző és gitáros Gálvölgyi János: Klónkirály (2002) – gitáros

Könyvek Gitár kézikönyv – Elméleti és gyakorlati alapismeretek (1999) Gitáreffekt kézikönyv – Amit mindig tudni akartál az gitáreffektekről, de soha nem merted megkérdezni (2007)

Magazinok Instrument Hangszer Magazin – alapító, tulajdonos, főszerkesztő (2000-2008) Hangfoglalás Hang- és Hangszertechnikai Magazin – alapító, tulajdonos, főszerkesztő (2008-2014) Music Media Magazin – alapító, tulajdonos, főszerkesztő (2014-)

Rendezvények I. Zánkai Poppiac (1993) Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor (1994 óta) Zenész Klub (2000-2006.) Hangfoglalás Budapest Music Expo (2006-) Hangfoglaló Hétfő – Hangfoglaló Magyarország – Öröm a zene! Országos Tehetségkutató sorozat (2009-) „KI LESZ AZ ÉV LEGJOBB ÚJ GITÁROSA?” tehetségkutató (2010) Null Sík Dalverseny (2012-2013) Hangszert a kézbe (2017-)

Munkahelyek 1981-től zenész (Miskolc: The Gray Monster, Chronos, Colosseum-Miskolc, Társulat, Canada, Alison, Karambol RockPont, Remo-Rudán Band. Budapest: Anita, Z’Zi Labor, Somló György, Yellow Rebel, Gálvölgyi János, R.E.E.D. Only) 1990-től gitártanár. 2000-től Instrument Reklám (grafikai stúdió és kiadó) ügyvezető. 2006-2022 főtitkár – Hangszeresek Országos Szövetsége. 2016-tól alapító és igazgató – Öröm a Zene Iskola 2025-től ZENÉLEK.HU Jegyzetek

Források Magyar Hírlap Andrasik Remo gitarpengeto.hu interjú basszuskulcs.hu A táborról Andrásik Remo Gitártábor története Gitármánia Zenei és Továbbképző Tábor Gitár kézikönyv Gitáreffekt kézikönyv Music Media Budapest Music Expo Hanosz Peron Music Tehetségkutató

hanganyag Gitármánia – interjú Szarvasi TV Dobbantó-döntő

Kategória:Magyar gitárosok Kategória:1968-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Miskolciak Kategória:Magyar művészetilap-szerkesztők Kategória:Magyar zenepedagógusok