A Szent Péter-katedrális (), másik nevén regensburgi dóm a Németország délkeleti részén, Bajorország tartományban fekvő Regensburg legfontosabb katolikus temploma, valamint a Regensburgi egyházmegye székesegyháza. A katedrálist eredetileg egy archaikusabb, a mainál alacsonyabb épületnek képzelték el, de a tervek módosítása után egy klasszikus, a francia gótika stíluselemeit magába foglaló templomot építettek. Alaprajza bazilikális elrendezésű, háromhajós, kiemelkedő főhajóval, kereszthajóval és feltűnő, két toronnyal szegélyezett nyugati homlokzattal. A négyezet fölé egy központi tornyot szántak ez azonban nem épült meg. Az épület szerkezete azonban számos ponton eltér a francia mintáktól, hosszháza viszonylag rövid, öt boltszakaszból áll, a kereszthajók nem emelkednek ki az oldalhajók síkjából, és nincs kápolnakoszorús szentélykörüljárója. Ehelyett a hajók végén egy-egy kórust alakítottak ki. A három kórusos elrendezésnek komoly hagyománya volt Regensburgban és korábban a karoling-kori katedrális is ilyen alaprajzú volt.
Az épület jelenlegi formája a valamikor 1285 és 1290 között kinevezett új építésznek köszönhető, aki a már elkezdett épület korábbi stíluselemeit szinte észrevétlenül az új formákra alakította. A korban rendkívül ritkának számító erőteljes, vaskos épületvázat tervezett az akkor szokott könnyed légies szerkezet helyett. Az építkezés boltszakaszonként haladt, a még be nem fejezett részleteket újabb és újabb átmeneti megoldásként szolgáló fallal zárták le, hogy megvédjék az időjárás viszontagságaitól.
A 14. század vége volt a legfontosabb korszak a dóm homlokzatépítésében, ahol a 15. század elejétől évszázadokon át a Roriczer család volt a munkálatok felelős vezetője. Az építkezés bőségesen kínált szobrászati feladatokat a kőfaragóknak is a konzolok és a belső tabernákulumok alá való szobrok faragásában. A 13. századi előzményekhez képest az új udvari stílusjelenségek mindenekelőtt a nyugati homlokzat belső oldalát díszítő két lovasszoborban (Szent Márton, Szent György) jelennek meg. Az elkészült épület hossza 85,4 méter, belső szélessége 34,8 méter, a főhajó magassága 31,8 méter, míg a tornyoké eléri a 105 métert.
Története Előzmények A Regensburgi egyházmegyét Szent Bonifác alapította 739-ben. 2. old. A helyi püspök a római kori erődhöz tartozó északi kapu, a Porta Praetoria masszív termeit választotta tartózkodási helyéül. Ebben a korban feltételezhetően még nem kezdtek hozzá a templom építéséhez. A század vége felé készülhetett el a város karoling kori temploma, amelynek szerkezete a Karl Zahn vezette feltárási munkák után jól ismert és részletesen dokumentált. Ez a katedrális hasonló lehetett a valamivel régebbi, szintén a városban épült benedek rendi Szent Emmerán apátsági templomhoz, egy bazilikális elrendezésű, háromhajós, kereszthajó és tornyok nélküli épület, félkör alakú, kiemelkedő apszissal. A teljes épület körülbelül 58 méter hosszú lehetett.
A 11. század elején a templomot nyugati irányban egy 15 méter széles kereszthajóval bővítették ki, ami egy egyenes záródású nyugati kórusban és egy kriptában végződött. A kórust két torony szegélyezte, ezek közül az északi, az úgynevezett Szamár torony még ma is áll. Később az épület nyugati végében még egy átriumot is emeltek, belső udvarát északról és délről befedett árkádokkal határolták. Az épület nyugati vége így közvetlenül csatlakozott a Szent János-templomhoz, amit évszázadokkal később lebontottak. Az épületkomplexum teljes hossza ekkor elérte a 128 métert. 3. old. 1152-ben és 1176-ban a templomban tűzvészek pusztítottak, de a károkat mind a kétszer hamar kijavították. 1230-körül egy Krisztus családfáját ábrázoló ablakot készítettek és feltételezhetően a keleti kórusban helyezték el. Az üvegablak egyes részei a mai katedrális déli kereszthajójának trifóriumában ma is láthatók.
A gótikus katedrális A 13. és a 14. század thumb|262px|A katedrális a Duna felől thumb|262px|A belső tér Egy 1273-ban kitört tűzvészt követően a város vezetői egy új katedrális építése mellett döntöttek. Helyét egy kicsivel nyugatabbra jelölték ki, így a régi katedrális megrövidített és átmenetileg helyreállított épülete használatban maradhatott. Az új templom alapzata a régi épületénél 3.40 méterrel magasabbra került. 4. old. Az eredeti tervek alapján a katedrális egy kora gótikus stílusú, viszonylag alacsony templom lett volna. Az építkezést a déli kereszthajó kórus felőli részén kezdték el. 1285 körül egy új építészt neveztek ki, aki jól ismerte a francia gótikus épületeket. Ő nagy művészi érzékkel átalakította a terveket és a katedrálist egy magas, nagy ablakokkal ellátott, erős pillérkötegek által tartott elegáns, érett gótikus stílusú épületnek képzelte el. Elképzelése meg is valósult, a ma is látható székesegyház az ő tervei alapján épült fel. A terv népszerű volt ezért sok adomány érkezett, ennek következtében az építkezés gyorsan haladt.
1290 és 1300 között befejezték a déli kereszthajót és a négyezet legelső délkeleti pillére már az új tervek szerint épült meg. 5. old. 1320-ig elkészült az északi kereszthajó az északi kórus és mindkét oldalhajó első boltszakasza. Ezeket az épületrészeket ekkorra már tető fedte, ezért liturgikus célokra is lehetett használni. A főhajó első boltszakaszát egy ideiglenes tetővel látták el. Nyugati oldalát egy átmeneti fallal zárták le és lebontották a régi katedrális megmaradt részét. 1320 és 1335 között megépült az oldalhajók második boltszakasza a végleges tetővel. 1335-re a fő-, valamint oldalhajók első két boltszakasza teljesen elkészült.
1340 körül a déli torony építésével hozzákezdtek az új nyugati homlokzat építéséhez, amelyet később a német késő gótika egyik legigényesebb terve alapján lényegesen gazdagabb tagolással folytattak. 113. old. Ezután 1350-ig csak a katedrális déli oldalhajóján folytatódhattak a munkálatok mivel a régi Szent János-templom útban volt és még nem engedélyezték lebontását. 6. old. Ekkor készült el az oldalhajó összes boltszakasza és a déli torony első szintje. Ezután még harminc évig csak a déli tornyot magasították és befejezték a déli gádorfalat, mivel még mindig nem érkezett meg az engedély a Szent János-templom lebontására. 1380. június 29-én végül megkapták az engedélyt így elkezdődtek a bontások az északi torony helyén, majd később az alapkőletétel Johann von Moosburg püspök (1383–1409) idején, feltételezhetően 1400 táján. 197. old. 1385 és 1398 között Liebhardt der Mymnaer építőmester irányította az építkezést, majd 1399-ben Heinrich der Dürnstetter vette át feladatát, aki 1419-ben bekövetkezett haláláig felügyelte a munkát.
A 15. század A 15. században folytatták a nyugati homlokzat és az északi oldalhajó utolsó boltszakaszainak építését, valamint lerakták az északi torony és a főbejárat alapjait. A homlokzat építése és az ezzel párhuzamosan folyó szobrászati munkák már korábban, a 14. században is egy kéttornyos terv szerint haladtak. Ennek megfelelően kezdték meg a század vége felé az északi rész építését a homlokzat alsó részének faragványait és a nyugati kapuzat díszítését ez utóbbi nürnbergi minták alapján.
1385 és 1415 között készült el a főkapu a háromszög alaprajzú fedett bejárattal. 1415-ben először jelent meg az egykorú forrásokban Wenzel Roriczer neve. A század elejéről fennmaradt egy prágai és bécsi előzményekre visszavezethető kéttornyos tervrajz, ezt a dóm múzeumában őrzik. Wenzel Roritzer ezt az elképzelést módosította és egyetlen hatalmas tornyot tervezett a már megépült középső kapuzat és háromszögletű előcsarnok mellett. Ez az elképzelés nem valósult meg, a 19. században az eredeti kéttornyos terv alapján fejezték be az épületet. 196. old. 1430-ban elkészült az északi torony első szintje és az északi oldalhajó utolsó boltszakaszai. 1443-ra fejezték be az északi gádorfalat és az északi torony második szintjét. A nyugati homlokzat két torony közötti részét átmenetileg lezárták. A katedrális belső tere így nagyjából készen állt, eltekintve a nyugati végén lévő boltszakaszok tetejétől és a négyezet felett emelkedő toronytól, amit végül az eredetileg elképzelt formában nem építettek meg.
1456 és 1477 között Konrad Roriczer, Wenzel fia volt a katedrális főépítésze. Ezalatt elkészült a nyugati homlokzat két torony közé eső része a nagyméretű ablakokkal. A két ablak között látható feszület 1482-ben került a helyére, a bevésett évszám a főbejárat feletti galérián látható. Ez a dátum a katedrális felszentelésére is utalhat, mivel ekkortól belseje már teljesen kész volt. Konrad halála után fiát, Matthaus Roriczert nevezték ki főépítésznek, az ő idejében tovább díszítették a nyugati homlokzatot, és megépítették az északi torony második szintjét a már meglévő harangkamra köré. Ekkor állították fel a szószéket a katedrális belsejében és kialakították a tabernákulum helyét is. Matthaus 1495-ben bekövetkezett halála után testvére, Wolfgang folytatta a munkát és 1500-ig, az ő irányítása alatt befejezték az északi torony második emeletét. A tornyot egy átmeneti tetővel látták el, majd ezután a templom külseje egészen 1859-ig nem változott. 7. old.
A 16. századtól a 21. századig A katedrális két utolsó építésze Erhard Heydenreich (1514–1524) és Ulrich Heydenreich (1524–1538) arra kapott megbízást, hogy befejezzék a katedrális kolostorát, amit még a 9. században 8. old. kezdtek el építeni majd később átalakítottak. 1613 és 1649 között, IV. Albert von Törring püspök idejében az épületet restaurálták, a hajók nyugati végét beboltozták, oltárokat állítottak fel festményekkel, új orgonát készítettek és a falakat okkersárgára festették. 1690 és 1700 között egy álmennyezetet alakítottak ki, amit stukkókkal és a Carlone testvérek freskóival díszítettek, valamint szürkére festették a falakat.
A 19. század első felében I. Lajos bajor király utasítására a főoltárt kivéve eltávolították az összes barokk épületelemet, és a négyezet fölötti teret bordás boltozattal látták el. A falak akkor kapták jellegzetes színüket, ahol az okkersárga keveredik a nagyrészt eltávolított szürke festék maradványaival. 1859 és 1869 között Franz Denzinger tervei alapján megépült a tornyok felső szintje. 1872-re állították fel a négyezet fölötti kisméretű tornyot, és ekkorra készült el teljesen a katedrális 600 év után. 1984 és 1985 között a főhajó alatt régészeti feltárásokat folytattak és kialakították a püspökök temetkezési helyét. Ezután három évig restaurálták az épület belsejét, miközben a falak színét változatlanul hagyták. 1989 után megkezdték a nyugati homlokzat tisztítását, a munkálatokkal 2010-ben készültek el.
Az épület külseje thumb|262px|A katedrális dél felől thumb|262px|A főbejárat A katedrális északi oldalának tervezésekor figyelembe vették, hogy nagyobb távolságból is látható, a Kőhídról és a Duna túloldaláról nézve uralja a városképet. Az északi kereszthajó homlokzata elé egy masszív tornyot terveztek, ez magába foglalta volna a román kori Szamár-tornyot. 32. old. Ez a terv egy 14. századi forrásban maradt fenn, és rendkívül ritkának számított a korabeli építészetben. Valószínűleg ez az elképzelés hatott később Peter Parler munkásságára is, aki egy hasonló aszimmetrikus elhelyezkedésű tornyot épített a prágai Szent Vitus-székesegyház déli oldalához. Ezt a tervet később elvetették és elkezdték a négyezet fölötti torony kialakítását, ami végül szintén nem épült meg.
A szentélyrészen kevés figurális díszítés látható, legfeltűnőbb részei a támpillérek, amelyek a nagyméretű ablakokat tartják. A kápolnakoszorú nélküli szentély kívülről egy sokszögű, a templomtól független épületrésznek hat. A legfelső ablaksort szegélyező oromzat túlnyúlik a tetőn körbefutó áttört kőkorláton. A gádorfal szintjén a támpillérek vékony baldachinokká változnak, ezeket vakárkádok kötik össze a szentély falával.