Sebastiano Venier velencei hadvezér és dózse. A lepantói csatában részt vevő velencei flotta parancsnokaként tevékenykedett.

Élete Mosè Venier és Elena Donà fiaként született. Cecilia Contarinit vette feleségül, akitől egy lánya és két fia született. Unokatestvére volt Cecilia Venier-Baffo, a későbbi Nurbanu szultána, II. Szelim oszmán szultán felesége, III. Murád anyja.

Először jogászként dolgozott Velencében a kormány, majd Krétán a kormányzó mellett. Később csatlakozott a haditengerészethez. 1570-ben kinevezték a Szent Liga keretein belül az Oszmán Birodalom ellen induló velencei flotta parancsnokává. A lepantói csata előtt vitába keveredett a szövetséget irányító Don Juan de Austriával, mert kivégeztetett négy olasz katonát, ezért az ütközetben kénytelen volt a főparancsnok mellett, nem pedig flottája élén harcolni.

A csata után visszatért a Velencei Köztársaságba, ahol nagyon népszerű volt. 1577-ben dózsénak választották, és 1578-ig, haláláig maradt hivatalban.

Jegyzetek

Források

Kategória:1496-ban született személyek Kategória:1578-ban elhunyt személyek Kategória:Olasz hadvezérek Kategória:Velencei dózsék