Dorothy Day, Obl.S.B. (Brooklyn, 1897. november 8. – Manhattan, 1980. november 29.) amerikai újságíró, társadalmi aktivista és katolikus konvertita.

Dorothy Day megtérése után lett híres. Katolizálása előtt kezdetben bohém életet élt.Elie (2003), p. 43 Konverzióját a The Long Loneliness című önéletrajzában írta meg.

Day társadalmi aktivizmusát is önéletrajzában írta meg. 1917-ben bebörtönözték, mint Alice Paul szüfrazsettek Silent Sentinel pacifista csoportjának egy tagját. Az 1930-as években Day szorosan együttműködött aktivista társával, Peter Maurinnal, hogy megalapítsák a Katolikus Munkásmozgalmat, egy békemozgalmat, mely egyesítette a szegényeknek és a hajléktalanoknak nyújtott közvetlen segítséget az erőszakmentes nyílt akcióval az érdekükben. Passzív rezisztenciát gyakorolt, ami további bebörtönzésekhez vezetett 1955-ben,Elie (2003), pp. 236-237 1957-ben,Elie (2003), pp. 279 és 1973-ban, 75 évesen.Elie (2003), p. 433

Day aktív újságíró is volt, társadalmi aktivizmusáról írásaiban számol be. Mint a katolikus munkásmozgalom tagja, Day társalapítója a Catholic Worker újságnak 1933-ban, és annak szerkesztőjeként szolgált 1933-tól 1980-ban bekövetkezett haláláig. Ebben az újságban Day támogatta az elosztás katolikus gazdasági elméletét, amit a kapitalizmus és a szocializmus közti harmadik útnak tartott. Aktivizmusa és írásai politikailag radikálisként szereztek neki országos hírnevet, talán a leghíresebb radikálisként, az amerikai katolikus egyház történelmében.

Dorothy Day élete ösztönzés a Katolikus Egyház számára. XVI. Benedek pápa Day konverziójának történetét annak példájaként használta fel, hogyan vezet út a hit felé, egy szekularizált környezetben." Ferenc pápa a példaadó amerikaiak rövidlistájához számította, együtt Abraham Lincolnnal, Ifj. Martin Luther Kinggel és Thomas Mertonnal, az Egyesült Államok Kongresszusa előtt tartott beszédében. Az Egyház megnyitotta Day lehetséges kanonizációjának ügyét, melynek vizsgálatát a Szentszék elfogadta. Ennek megfelelően az Egyház az Isten szolgája címmel illeti.

Életrajz

Korai évek Dorothy Day 1897. november 8-án született, Brooklyn Heights-en; (Brooklyn, New York). Olyan családba, melyet önéletrajzíróként "szilárdnak, hazafiasnak és középosztálybelinek"Coles, Robert (1987). Dorothy Day: A Radical Devotion. Reading, MA: Addison-Wesley. jellemzett. Apja, John Day Tennessee-i szülötte volt, míg anyja, Grace Satterlee, észak New York szülötte. Szülei egy episzkopális templomban, Greenwich Village-ben házasodtak.Miller, William D. (1982). Dorothy Day: A Biography. NY: Harper & Row. pp. 1–7. Három fivére volt és egy lánytestvére. 1904-ben, az apja, aki lóversenyek elkötelezett sporttudósítója volt, állást kapott egy újságnál San Franciscóban. A család Oaklandban, Kaliforniában élt, míg az 1906-os San Franciscó-i földrengés lerombolta az újság létesítményét és apja elvesztette munkáját. A földrengés pusztítására adott spontán válasz, a szomszédok önfeláldozása a válság idején, Day számára az egyéni tettek és keresztény közösség tanulsága lett. A család áttelepült Chicagóba.Miller, William D. (1982). Dorothy Day: A Biography. NY: Harper & Row. pp. 9–10, 13–4.

Day szülei névleges keresztények voltak, ritkán látogattak templomot. Day mint fiatal gyerek feltűnően vallásosnak mutatkozott, gyakran olvasta a Bibliát. Mikor tízéves lett, látogatni kezdte az episzkopális templomot, miután a vezető meggyőzte anyját, hogy a Day fivérek csatlakozzanak a templomi kórushoz. Elragadta a liturgia és annak zenéje. Megkeresztelkedett és konfirmált abban a templomban.

Day lelkes olvasó volt tinédzserként, egyik könyvtől jutott a másikig. Hogy mi az anarchia, valamint a szélsőséges szegénység, azt Peter Kropotkintől tanulta meg, aki az együttműködés eszméjét támogatta, ellentétben a Darwin által képviselt túlélésért folytatott küzdelemmel.Miller, William D. (1982). Dorothy Day: A Biography. NY: Harper & Row. pp. 27–8. Élvezte az orosz irodalom hallgatását is az egyetemen, különösen Dostoesvkyt, Tolsztojt, Gorkyt. Olvasott egy csomó társadalomtudatos munkát, amely a jövőben az alapokat jelentette; ez segítette a társadalmi aktivizmus támogatását és az mozgalmakban való részvételt.

1914-ben Day az Illinois-i Egyetem ösztöndíjasa lett. Kelletlenül tanult.Coles (1987), p. 2. Főként a kereszténység radikálisan szociális iránya érdekelte. Kerülte a kampusz társadalmi életét, és ahelyett, hogy apja pénzére támaszkodott volna, azzal segített magán, hogy ruháját, cipőjét diszkont áruházakból vette meg."Dorothy Day dead at 83". The Bulletin. November 29, 1980. p. 61. Elhagyta az egyetemet két év után és New Yorkba költözött.

Társadalmi aktivizmus Letelepedett a Lower East Side-on , majd több szocialista kiadvány alkalmazottjaként dolgozott, mint a The Liberator, a The Masses, és a The Call. "Derűsen kifejtette a türelmetlen szocialistáknak, hogy ő pacifista volt még az osztályharc idején is."Vance, Laurence (December 4, 2006) Bill Kauffman: American Anarchist, LewRockwell.com Évekkel később Day leírja, hogyan húzott különböző irányokba: "csak tizennyolc éves voltam, szóval ingadoztam a szocializmus iránti hűségem, a szindikalizmus (az I. W. W.'s), valamint az anarchizmus között. Amikor Tolsztojt olvastam anarchista voltam. A The Call-hoz való hűségem szocialistának tartott, jóllehet baloldalinak, az amerikanizmusom az I. W. W. mozgalom felé hajtott."

Az 1917-es vértelen februári forradalmat Oroszországban ünnepelte, a monarchia megbuktatását és reformpárti kormány létrehozását. 1917 novemberében letartóztatták, mert a Fehér Háznál a nők szavazati jogának érdekében sztrájkolt egy kampány részeként, melyet Alice Paul és a Nők Nemzeti Pártja által szervezett Silent Sentinels-nek hívtak. 30 nap börtönre ítélték, amiből 15 napot szolgált le, mielőtt kiengedték, tízet belőle éhségsztrájkban.

Több hónapot töltött Greenwich Village-ben, ahol közel került Eugene O'Neill-hez, akinek később javára írta, hogy elősegítette "a bennem lévő vallásos érzék megerősödését". Több évig volt szerelemi viszonya Mike Golddal, egy radikális íróval, aki később neves kommunista lett. Megmaradt a barátsága olyan prominens amerikai kommunistákkal, mint Anna Louise Strong és Elizabeth Gurley Flynn, aki vezetője lett a Kommunista Pártnak az USA-ban.

Kezdetben Day bohém életét élt. 1920-ban vagy 1921-ben, épphogy miután véget ért egy boldogtalan szerelemi viszonya Lionel Moise-szal, és abortuszt végeztek rajta, hozzáment Berkeley Tobey-hez polgári szertartással. Egy évet töltött el vele Európában eltávolodva a politikától, elsősorban a művészetre, az irodalomra, egy félig önéletrajzi regény írására, a The Eleventh Virgin-re (1924) fókuszálva, mely Moise-szal való viszonyát dolgozta fel. Az "Epilógusban" saját tapasztalatából megpróbálta felvázolni a nők helyzetének tanulságát: "azt hittem, hogy egy szabad és emancipált fiatal nő vagyok, és kiderült, hogy nem ... Szabadság csak a modernitás köntöse, egy új csapda, hogy mi, nők eljátsszuk, hogy megkaphatjuk azt a férfit, akit csak akarunk." Később egy "nagyon rossz könyvnek" nevezte. A regény megfilmesítési jogainak eladásáért 2500 dollárt adtak neki, amin vett egy tengerparti házat az íráshoz való visszavonulásra a Staten Island-en, New Yorkban. Hamarosan talált egy új szeretőt, Forster Batterham, aktivistát és biológust, aki csatlakozott hozzá hétvégenként. Ott élt 1925-től 1929-ig, barátokkal szórakozva és élvezve a romantikus kapcsolatot, ami tönkrement, amikor szenvedélyesen kezdte venni anyaságát és vallását.

Day, aki sterilnek gondolta magát az abortuszát követően, megörült, mikor 1925 közepén várandósnak találta magát, Batterham viszont rettegett az apaságtól. Amíg meglátogatta az anyját Floridában és több hónapra elvált Batterhamtől, fokozódott katolicizmus után való kutatása. Amikor visszatért Staten Island-hez, Batterham érthetetlennek találta növekvő rajongását, részvételét a szentmisén, és a vallásos olvasmányokat. Hamarosan, lányuk, Teresa Tamar születése után, 1926. március 4-én Day találkozott egy helyi katolikus nővérrel, Aloysia S.C.-vel.Day, Dorothy (May 1978). "On Pilgrimage". The Catholic Worker: 2. Segítségével képezte magát a katolikus hitben és megkereszteltette gyermekét, 1927 júliusában. Batterham megtagadta a szertartáson való részvételt, és kapcsolata Dayjel egyre inkább kibírhatatlanná vált, mivel Day vágya az egyházi házasságra szembenállt a szervezett vallás iránti ellenszenvével, annál is inkább a katolicizmussal. Egy utolsó küzdelem után december végén Day elutasította, hogy megengedje visszatérését. December 28-án ő is megkereszteltette magát Aloysia nővérrel, mint keresztszülőjével.Forest, Jim (2011). All is Grace: A Biography of Dorothy Day. Maryknoll, NY: Orbis Books. pp. 74–86. Her baptism was conditional, because she had already been baptized in the Episcopal Church.A Russian neighbor's sister had named her daughter Tamar, and Day was impressed by St. Teresa of Avila, whose biography she had recently read. Miller, William D. (1982). Dorothy Day: A Biography. NY: Harper & Row. p. 184.

1929 nyarán, hogy a helyzetet Batterhammel maga mögött hagyja, Day elfogadott egy munkát, Pathé Motion Pictures-nek filmpárbeszédet írt, és Tamarral elköltözött Los Angelesbe. Néhány hónappal ezután, miközben bekövetkezik az 1929 értéktőzsde-katasztrófa, a szerződését nem újították meg. Egy mexikói időzésen és egy floridai család meglátogatásán keresztül visszatért New Yorkba. Day újságíróként segítette magát, kertészeti rovatot írt egy helyi lapnak, a Staten Island Advance-t, valamint főcikkeket és könyvrecenziókat írt több katolikus kiadványba, mint a Commonwealbe.Forest, Jim (2011). All is Grace: A Biography of Dorothy Day. Maryknoll, NY: Orbis Books. pp. 90–95.Patrick Jordan, ed., Dorothy Day: Writings from Commonweal [1929-1973] (Liturgical Press, 2002), 1-55

A Commonweal Washington D.C.-be történő kinevezése alatt döntött úgy, hogy nagyobb szerepet vállal a társadalmi aktivizmusból és a katolicizmusból. Az éhségsztrájkok alatt 1932 decemberében arra figyelt fel, hogyan tölti el büszkeséggel, ahogy a felvonulókat nézi, de áttérésével nem sokat tehetett. Felírja önéletrajzába: "Írhatok, tiltakozhatok, hogy felébresszem a lelkiismereteket, de hol volt a több csapat férfi és nő összejövetelében a katolikus vezetőség, a könyörület tényleges tettei, ahogy az elvtársak a munkásokhoz való elérés módjaként mindig cselekedtek?" Később meglátogatta a Szeplőtelen fogantatás Nemzeti Kegyhelyet az északkeleti D.C.-n, hogy imádkozzék azért, meg tudja találni a módját, hogyan használhatja talentumait és tehetségét, hogy segítsen munkatársain és a szegényeken.Day, Dorothy (1981). The Long Loneliness: the autobiography of Dorothy Day. San Francisco: Harper & Row. pp. 165–166.

balra|bélyegkép|Day 1934-ben A Katolikus Munkásmozgalom