A Birra Moretti Olaszország egyik legismertebb söre. Nevét a sörgyár alapítójáról, Luigi Morettiről kapta.

Története A kereskedőcsaládból származó, akkor 37 éves Luigi Moretti 1859-ben alapította meg első sörfőzdéjét, pontosabban „jég- és sörgyárát” az abban az időben a Lombard–Velencei Királysághoz tartozó Udinében, majd egy évnyi kísérletezés után, 1860-ban készült el az első üveg kereskedelmi forgalomba hozott Birra Moretti. Eleinte csak a környéken jelentkező igény kielégítésére elegendő, évi 2500 hektoliteres kapacitással működtek, de a tulajdonos már a kezdetektől fogva kereste a terjeszkedés lehetőségeit. 1903-ban egy regionális kiállításon egy hatalmas söröskorsót formázó pavilonban mutatkoztak be, és el is nyerték a kiállítás aranyérmét.

1942-ben a gyárat már Lao Menazzi Moretti vezette, aki fényképészettel is foglalkozott: a városhoz közeli Tricesimóban, a Boschetti vendéglőben véletlenül bukkant rá egy ismeretlen, nagy bajszú férfira, aki (egy korsó sörért) engedte magát lefényképeztetni egy korsó sörrel, és akiből ettől kezdve a sör azóta is ismert arca, a "Buffone Moretti" lett. A háború után az ő képe jelent meg a sör plakátjain, sőt, a címkéin is, a későbbi reklámokban pedig számos színész, köztük Marcello Tusco és Orso Maria Guerrini is megszemélyesítette őt. Más források szerint viszont ez csak legenda, és az eredeti fotót valójában Erika Groth-Schachtenberger bajor fotográfus készítette 1939-ben Innsbruck közelében egy faluban. A kép felhasználási jogáért az 50-es években vita is folyt, és a peres eljárásban a bajor fotográfusnőnek adtak igazat.

1968-ban új főzdét létesítettek az abruzzói Popoliban, amely később a Dreher tulajdonába került. Az 1980-as években Potenza megyében, Balvanóban is nyitottak egy üzemet, de ezt 1999-ben megvette a Società Tarricone. A Birra Moretti márka egészen 1989-ig maradt az alapító család tulajdonában, de ekkor felvásárolta a kanadai Labatt, majd hat év múlva a belga Interbrew, 1996-ban pedig mai tulajdonosához, a Heinekenhez került.

1992-ben bezárták az eredeti udinei gyárat, helyette a közeli San Giorgio di Nogaróban folytatódott a termelés. Később ezt is bezárták, és azóta a Birra Morettit a Heineken négy olasz gyárában, Asseminiben, Comun Nuovóban, Massafrában és Polleinben állítják elő.

2004-re az eredeti Birra Moretti lett Olaszország legnagyobb mennyiségben eladott lager típusú söre, de emellett még 40 más országba is exportálták, a termelés elérte az évi 2 millió hektolitert. A 21. század elején számos nemzetközi szervezet díjazta a sör különféle változatait, többnyire bronz- és ezüstérmekkel, de néhány aranyat is kaptak. 2014-ben jelent meg a Moretti Radler, egy évvel később pedig a regionális változatok.

Fajtái Eredetileg csak egyféle Birra Moretti létezett, de az idő múlásával számos típusát hozták létre:

NévTípusAlkoholErjesztésSzínAjánlott hőmérsékletRicetta Originalelager4,6%alsószalmasárga3 °CLa Biancaweiss5%felsővilágos, zavaros6–8 °CBaffo D'Orolager4,8%alsóélénk arany3 °CDoppio Maltoale7%felsőarany8–10 °CLa Rossadupla malátás7,2%alsóborostyán3 °CAlla Puglieselager5,6%alsóaranysárga3–6 °CAlla Lucanalager5,8%alsóborostyán3–6 °CAlla Friulanalager5,9%alsóvilágos, szalmasárga3–6 °CAlla Sicilianalager5,8%alsótiszta3–6 °CAlla Piemonteselager5,5%alsóenyhén borostyános3–6 °CAlla Toscanalager5,6%alsóaranysárga3–6 °CLunga Maturazioneale7%felsőarany, tiszta8–10 °CGrand Cruale6,8%felsőborostyán, narancsos árnyalattal8–10 °CGrani Antichiale8%felsőborostyán8–10 °CLimoneradler2%alsószalmasárga3 °CChinottoradler2%alsóborostyán3 °CGazzosaradler2%alsószalmasárga3 °CZeroalkoholmentes lager<0,05%alsóvilágos3 °C

A Birra Moretti a futballban 1997 és 2008 között tizenkét alkalommal rendezték meg a Trofeo Birra Moretti nevű labdarúgótornát, ahol minden évben 3 csapat küzdött meg egymással (45 perces mérkőzéseken) a trófeáért.

Képek

Jegyzetek

Kategória:Olasz sörök