A szolgálat a vallásos élet egyik fő eleme. Az igaz hívő élet titka Isten szeretete és az emberek szolgálata. Az igaz élet mibenléte a szolgálat és az áldozat. Az isteni terv a munkát rendelte az ember fejlődéséhez. A szent írások alapján az ember életének célja az önzetlen szolgálat, nem pedig a képmutató, önző önfeláldozás. Ha feladatainkat jól végezzük és őszinte szívvel, akkor a jutalom magától érkezik. Minél több erőt fektetünk mások felemelésébe és szolgálatába, annál több isteni energia és kegyelem áramlik felénk. Az önzetlen szolgálat készíti fel a törekvőt az Istennel való találkozásra.
A vallások lényege, hogy jót tegyünk másokkal, szeretetet, könyörületet, őszinteséget és tisztaságot tanúsítsunk az élet minden területén. Az önzetlen szolgálat és a felebaráti szeretet nem hallgatni való erény vagy bemagolandó hittétel, hanem követendő példa, szemléltetni és sugározni való eszmény. Csak egy valódi vallás van: az igazság, a szolgálat és a szeretet vallása. A vallás elsőrendű célja, hogy szent életű embereket hívjon létre, templomok, mecsetek, zsinagógák, imaházak, királyságtermek és mandirok helyett.
Kereszténység
Krisztus egész földi élete az önzetlen szolgálat élete volt. "Az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon" (Mt 20:28), – Ő, a nagy Tanító, minden cselekedetével erre tanította a követőit is.
Krisztus életével, tanításaival és példájával megvilágított tökéletes magyarázatát adta az önzetlen szolgálatnak, amelynek az eredete Istenben van. Isten nem önmagáért él. A világ megteremtésével és fenntartásával állandóan másokért szolgál. " [...] felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak" (Mt 5:45). A szolgálatnak ezt az ideálját Isten rábízta Fiára. Isten azért adta Jézust ennek a világnak, hogy az emberi nemzetségnek Ő legyen a feje, és hogy példájával megtaníthasson bennünket arra, hogy mit is jelent másokért élni. Jézus egész életét a szolgálat törvénye szerint élte le. Mindenkin segített, és mindenkinek szolgált. Így élte, így töltötte be Isten törvényét. Példájával megmutatta, hogy miként kell az igaz hívőknek is engedelmeskedniük Isten törvényének. Azok számára, akik már megkapták a szolgálatnak ezt a lelkét, a szolgálat lelkének ez lesz állandó leckéje a számunkra: "Szeretettel szolgáljátok egymást!" (Gal 5:13). Követői elkötelezik magukat arra, hogy életüket önzetlen szolgálatra adják oda. De nem csak egymásért. A munkamező számukra éppen olyan széles, terjedelmes, mint Mesterüké volt. A világ teli van azokkal, akiknek szükségük van segítségre. A szegények, a tehetetlenek, az ínségben levők, az öngyilkosság szélén levők, a segítségre szorulók mindenhol ott vannak.
„Vegyétek fel magatokra az én igámat és tanuljatok tőlem !” Mt 11:29 Jézus felszólítja a követőit, hogy hordják vele a szolgálat igáját Isten dicsőítésére és az emberiség felemelésére. Az önszeretet, az önimádat rontja meg a hívők életét. Amíg önző énük él, addig Istentől távoli utakon járnak.
A szolgálatra szólító iga Isten törvénye. Olyan szeretet-törvény az, ami az embert Jézus akaratához köti. Ha saját elgondolásainkra hagyatkozunk, saját akaratunk után megyünk, Sátán uszályába sodródunk, felvesszük jellemvonásait. Isten arra vágyik, hogy türelmesen és bölcsen vállaljuk a szolgálat kötelességét. A szolgálat igáját maga Krisztus hordozta emberként. Így szólt: „Azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem” (Jn 6:38).
Jézus, akit az egész menny szolgált, azért jött el, hogy minden embernek a szolgája legyen. Mivel pedig Jézus mindenkit szolgált, őt is újból szolgálja és tiszteli az egész menny. Azoknak, akik rendelkeznek Krisztus isteni tulajdonságaival, követniük kell önzetlen szolgálatra hívó példáját.
A hívők a gondok terhe alatt sajognak, mert fel akarnak nőni a világi követelményekhez. A világ szolgálatát választották, elfogadták kuszaságait, magukévá tették szokásait. Így jellemük beszennyeződik, életük megkopik. Érvényesülésük, világi vágyaik kielégítése érdekében megsebzik lelkiismeretüket. Jézus hívja őket, hogy az Ő igáját hordozzák. Megparancsolja, hogy keressétek először Isten országát és igazságát, ígérete szerint minden, ami e földi élethez szükséges, megadatik.Máté 6,33 http://szentiras.hu/BD/Mt%206,33 Akik elfogadják azt az egy elvet, hogy az Istennek való szolgálatot és az Ő tiszteletét mindenek fölé helyezik, azok aggodalmai szertefoszlanak, és a mennybe vezető ösvény tárul lábuk elé.
A hívőknek be kell iratkozniuk Krisztus iskolájába, amely felülemelkedést jelent a világ iskolájában tanult eszméken, szokásokon, nézőpontokon, gyakorlaton. Krisztus követőjének meg kell szabadulnia mindentől, ami ellenkezik az Isten iránti hűséggel.E. G. White: Jézus élete
A Biblia alapján Sátán minden igyekezetével arra törekszik, hogy a múló világot vonzóvá tegye az emberek számára, a földi gazdagság, rang, hírnév, szórakozások és az érzéki élvezetek keresése által, hogy ne vegyék észre az idő gyors múlását és az ítélet közeledtét. A világ mindig új szórakozást, izgalmat, új élvezetet és élvezeti szereket nyújt az emberek számára. Az emberek elmerülnek a világ nyújtotta elkápráztató nagy tűzijátékban, úgyhogy nem tudnak szabadulni a hatása alól. (A hinduizmus ezt a májá (illúzió) szóval fejezi ki.) Midőn azonban a földi élet múló érzéki élvezeteinek színes, tündöklő rakétái széthullanak, rájuk borul az éjszaka vak sötétsége, és végleg elmulasztják meglelni az élet igazi értelmét.
Jézus a világon élő emberek két csoportját mutatta be.Máté 7. rész http://szentiras.hu/KG/M%C3%A1t7 A nagy sereg a széles úton robog a kárhozat felé, a kis csoport pedig a keskeny, göröngyös, felfelé haladó úton tart a mennyei haza felé. A széles útra vezető tágas kapu lelkesen csalogatja az embereket a tömegek által járt útra. Itt nincsenek korlátok és mindenki a maga örömét keresi. A keskeny útra vezető szoros kapu előtt Jézus Krisztus áll és így szól: Járjatok a keskeny, göröngyös úton, amelyen én is jártam, amelyen a keresztet hordozva vívtam ki a győzelmet számotokra. Vegyétek fel az önmegtagadás, lemondás, a szolgálat, a szenvedések keresztjét énérettem. A keskeny út a Golgotán át vezet keresztül, de végül a menny dicsőségébe vezet, az örök élet és boldogság hazájába.
Senki sem éli Isten törvényét, ha nem szolgál másoknak. Sok keresztény hívőnek vallja magát, de nem élik Krisztus irgalmas, önzetlen, szolgáló életét. Sokan, akik keresztényeknek hiszik magukat, nem értik, mit jelent Istent szolgálni. Úgy terveznek és tanulnak, hogy saját önző céljaik elérésére törekszenek. Minden cselekedetükben önmagukat tartják szem előtt. Az idő csak annyiban értékes számukra, amennyiben önmaguknak gyűjthetnek. Az élet minden dolgában ezt a célt követik. Nem másoknak, hanem maguknak szolgálnak. Az "ÉN" hatalma azonban olyan óriási, hogy minden mást eltakar. Akik ily módon élnek, hasonlóak az evangéliumokban említett fügefához,Mt. 11. rész mely nagyra tartotta magát, de gyümölcse nem volt. Jézus hangsúlyosan kijelentette: Minden fa, a mely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik.Máté 7,19Luk 3,9
Sokan megtartják az istentisztelet külsőségeit, de bűnbánat és megtérés nélkül. Azt vallják, hogy tisztelik Isten törvényét, de az őszinte engedelmesség hiányzik. Beszélnek, de nem cselekszenek. Krisztusnak a fügefára kimondott ítélete megmutatta, milyen gyűlöletes szemében ez a hiábavaló kérkedés.
A fügefa példázata,Máté 21. rész, http://szentiras.hu/BD/Mt21 melyet Krisztus jeruzsálemi látogatása előtt mondott el, közvetlen kapcsolatban áll azzal a leckével, melyet a gyümölcstelen fa megátkozásával adott. A példázat terméketlen fájáért könyörgött a vincellér: hagyd meg még ez esztendőben, míg körös-körül megkapálom és megtrágyázom, s ha gyümölcsöt terem, jó, ha pedig nem, azután vágd ki azt. A gyümölcstelen fa fokozott gondozásban részesült. Minden lehetőséget megkapott. Ha mégis gyümölcstelen marad, semmi sem mentheti meg a pusztulástól.
Krisztus igaz követői nem önmagukat dicsőítik és a saját hasznukat lesik, hanem a szolgálatra való alkalmakat keresik. Isten azt akarja, hogy népe nyilvánítsa ki országának alapelveit, azért hogy életükben és jellemükben bemutassák ezeket az elveket. Azt kívánja, hogy különüljenek el a világ szokásaitól, eljárásaitól és szellemétől.E. G. White: Tanácsok a gyülekezetnek. 11. rész Az ő terve szerint népének buzgólkodnia kell embertársaikért. A hívőknek szeretetteljes szolgálat által kell elébe menniük a bűnösöknek és a szükségben levőknek. Isten személyes szolgálatot vár el mindenkitől, akire rábízta az igazság ismeretét. A betegekért, elesettekért és a nélkülözőkért végzett szolgálat nem hagyhatók rá bizottságokra, egyházi csoportokra és jótékonysági intézményekre. Mindezek egyéni felelősséget és erőfeszítést, valamint személyes áldozatot követelnek a hívőktől. Minden egyes ember, aki részesült az isteni megvilágosításban, fényt és szeretetet kell hogy árasszon azok ösvényére, akik nem ismerik az élet világosságát.E. G. White: The Ministry of the Healing, 147 Mindnyájunknak együtt kell munkálkodnunk Istennel. Egy tétlenül ücsörgő vagy csak önmagáért élő ember nem lehet az Ő szolgája.
A szeretetből fakadó szolgálat a legszebb istentisztelet, az ilyen szellemben történő szolgálat jutalma sem fog elmaradni. „Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván.”Máté 6,6 Amennyire átadjuk magunkat Istennek az emberek szolgálatára, annyira ragadhatjuk meg Istent.E. G. White: Gondolatok a hegyibeszédről Senki sem áraszthatja szívéből és életéből másokra Isten áldásának folyamát, hogy önmaga ne részesüljön gazdag jutalomban.
Ésaiás próféta írja a könyvében: Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba! Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől! Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged. Előtted halad majd igazságod, és az Úr dicsősége lesz a hátvéded. Akkor majd, ha szólítod, az Úr válaszol... és vezérel téged az szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is ... és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, melynek vize el nem fogy”Ésa 58:6—11
Apró figyelmességek, jó és önfeláldozó cselekedetek, amelyek oly csendben áradnak szét, mint a virágillat, nagyban hozzájárulnak az élet megszépítéséhez. Akik az irgalmasságot, jótékonyságot és önzetlen szolgálatot gyakorolják, azoknak jutalma nem marad el. Akik krisztusi jellemre és tökéletességre törekednek, földi vetésük szerint aratnak majd dicsőséget az eljövendő világban. Az e földön megkezdett mű, ott, a szentebb és dicsőbb életben lesz tökéletessé, hogy mindörökké fennmaradjon.
Krisztus arra tanította tanítványait, hogy az Istennek való szolgálat a legelső. Ha odafentről születünk, ugyanaz a gondolkodás hat át bennünket is. Megértjük: munkánk értékét nem az szabja meg, hogy mekkora zajt csapunk a világban, vagy milyen aktívak, buzgók vagyunk önmagunkért. Munkánk értéke azzal arányos, amilyen mértékben a Szentlélekből részesülünk.
Ha akaratunk beleolvad Isten akaratába, ajándékait mások áldására használjuk, meglátjuk, hogy az élet terhe könnyű. Aki Isten parancsolatainak útján jár, az Krisztussal jár. A próféták által adatott az üzenet: „Így szól az Úr: Álljatok az utakra, és nézzetek szét, és kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik a jó út, és azon járjatok, hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek!” Jer 6 :16
A Tízparancsolat első négy parancsa ebben az egyetlen hatalmas előírásban foglalható össze: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből”.Máté 22: 37 és 5Móz 6: 5 Az utolsó hat a másikban összegezhető: „Szeresd felebarátodat, mint magadat”.Mt 22:39; 3Móz 19:18