A történelmi tematikus élménypark Dél-Korea Dél- tartományában, megyében. Területe m². Ez Dél-Korea legnagyobb történelmi tematikus parkja, melyet a királyság kultúrájának megőrzésére építettek. Minden évben megrendezésre kerül itt a Kulturális Fesztivál. A helyszínen több történelmi sorozatot és műsort is forgattak, például a Moon Lovers: Scarlet Heart Ryeo-t, vagy a Running Man varietéműsor egyik epizódját.
Története és látnivalói A projektet 1994-ben hagyták jóvá, az alapkőletétel 1998-ban történt meg. 2006-ban megnyílt a Történelmi Múzeum, majd 2010-ben a parkot is megnyitották a látogatók előtt.
A parkban történelmi szempontból fontos épületek másai épültek fel, például a templomé, amely a kor egyik legfontosabb buddhista temploma volt, valamint a Szabi palota másolata is elkészült. Az élménypark otthont egy úgynevezett „élő falunak”, ahol parasztok és nemesek házai láthatóak, köztük tábornok otthonának rekonstruált verziójával. első fővárosának, nak a mását is megépítették itt. Az épületek mellett korabeli sírok is láthatóak, melyeket megye más részeiről szállítottak át ide kiállítani.
A parkban naponta kétszer előadást is láthatnak a látogatók „A hétágú kard születése” címmel.
Jegyzetek
Kategória:Dél-Korea múzeumai Kategória:Élményparkok Kategória:Pekcse