A 2018. évi téli olimpiai játékokon a férfi jégkorongtornát Phjongcshang két csarnokában rendezték február 10. és 25. között. A tornán 12 csapat vett részt. Az aranyérmet az orosz csapat nyerte, akik Olimpikonok Oroszországból néven szerepeltek.
Résztvevők A tornán a Nemzetközi Jégkorongszövetség által készített 2015-ös világranglista első nyolc helyezettje, a rendező Dél-Korea, valamint a három olimpiai selejtezőtorna győztesei vehetett részt.
Lebonyolítás A tizenkét csapatot három darab négyes csoportba osztották be (zárójelben a csapat világranglistán elfoglalt helyezése olvasható, ami meghatározta a csoportbeli elhelyezésüket). A csoportkörben körmérkőzéseket játszottak a csapatok. A csoportok első helyezettjei és a legjobb második a negyeddöntőbe jutott, a többi csapat rájátszást játszott a negyeddöntőbe jutásért. A negyeddöntőtől egyenes kieséses rendszerben folytatódott a torna.
Csoportkör A csoport
B csoport
C csoport
Rangsorolás A csoportmérkőzések után minden csapatot rangsoroltak „1D”-től „12D”-ig. A sorrend meghatározásához az alábbiakat vették figyelembe: A csapat saját csoportjában elfoglalt helyezése Több szerzett pont Jobb gólkülönbség Több lőtt gól Egyenes kieséses szakasz A csoportok első helyezettjei, valamint a legjobb második a negyeddöntőbe jutott. A többi nyolc csapat egy mérkőzést játszott a negyeddöntőbe jutásért.
Párosítások a negyeddöntőbe jutásért 5D – 12D (győztes: „E1”) 6D – 11D (E2) 7D – 10D (E3) 8D – 9D (E4) A győztes csapatok bejutottak a negyeddöntőbe, a veszteseket a csoportkör utáni sorrendjük alapján rangsorolták.
Negyeddöntő párosítása 1D – E4 (győztes: „F1”) 2D – E3 (F2) 3D – E2 (F3) 4D – E1 (F4) A győztes csapatok bejutottak az elődöntőbe, a veszteseket a csoportkör utáni sorrendjük alapján rangsorolták.
Az elődöntőkben, a bronzmérkőzésen illetve a döntőben azok a csapatok a pályaválasztók, amelyek a csoportkör után előrébb végeztek. A győztesek az aranyéremért, a vesztesek pedig a bronzéremért mérkőztek. Sorrend A sorrendben négy első csapat bejutott a negyeddöntőbeA sorrendben utolsó nyolc csapatnak egy mérkőzést kellett játszania a negyeddöntőbe jutásért HelyezésCsapatCsoport1D C 1 3 9 +7 8 3.2D A 1 3 8 +5 9 6.3D B 1 3 6 +9 14 2.4D A 2 3 7 +7 11 1.5D C 2 3 6 +5 11 4.6D B 2 3 4 −4 8 15.7D B 3 3 4 −4 4 5.8D A 3 3 3 +1 10 7.9D C 3 3 2 −3 4 8.10D B 4 3 4 −1 6 11.11D C 4 3 1 −9 2 9.12D A 4 3 0 -13 1 2.
Ágrajz
Rájátszás a negyeddöntőbe jutásért
Negyeddöntők
Elődöntők
Bronzmérkőzés
Döntő
Végeredmény
Díjak Az olimpia után a következő díjakat osztották ki: Legeredményesebb játékos 12 pont Legértékesebb játékos
Legjobb kapus
Legjobb hátvéd
Legjobb csatárAll-Star csapat – kapus – hátvéd – hátvéd – csatár – csatár – csatár
Jegyzetek
Források
Kapcsolódó szócikkek Női jégkorongtorna a 2018. évi téli olimpiai játékokon
Ferfi bajnoksag