jobbra|keretnélküli|200x200px

jobbra|keretnélküli|200x200px Ez a lista az Amerikai Egyesült Államok Connecticut államának kormányzóit sorolja föl.Bár Connecticut első európai telepesei hollandok voltak, az első nagyobb településeket – Connecticut, Saybrook, New Haven - angolok alapították az 1630-as években, Thomas Hooker vezetésével. 1662-ben a különálló kolóniák királyi statútum alatt egyesültek, ezzel Connecticut koronagyarmattá vált. A gyarmat egyike volt annak a 13 gyarmatnak, amely fellázadt a brit uralom ellen az amerikai függetlenségi háború során. Az akkor alakuló Egyesült Államokhoz ötödikként 1788. január 9-én csatlakozott.

A kormányzói széket négy évre lehet elnyerni, s nincs kikötés, hogy hányszor lehet újraválasztani az adott kormányzót.

Jelenleg a 88. kormányzó (ebből 15 kormányzó a koloniális időszakból volt), a Demokrata Párthoz tartozó Ned Lamont tölti be a tisztséget 2019. január 9. óta. A jelenleg hivatalban lévő alkormányzó a szintén demokrata Susan Bysiewicz.

Párthovatartozás

PártKormányzókDemokrata23Republikánus32Föderalista7Whig6Demokrata-Republikánus2Connecticut párt1Amerika párt1Jackson-ellenes1

Koloniális kormányzók Connecticut első 15 kormányzója (ez 31 terminust jelent, melyet 15 személy töltött be) az angol uralkodó által kinevezett kormányzó volt. A Connecticut State Library őket is kormányzóként számolja, s a független kormányzók listáját így a 16. sorszámtól kezdi meg.

# Kormányzó Kormányzói szolgálat kezdete Kormányzói szolgálat vége1 John Haynes 1639 16402 Edward Hopkinshttp://ctstatelibrary.org/wp-content/uploads/2015/05/Edward-Hopkins.pdf 1640 16413 John Haynes 1641 16424 George Wyllyshttp://ctstatelibrary.org/wp-content/uploads/2015/05/George-Wyllys.pdf 1642 16435 John Haynes 1643 16446 Edward Hopkins 1644 16457 John Haynes 1645 16468 Edward Hopkins 1646 16479 John Haynes 1647 164810 Edward Hopkins 1649 165011 John Haynes 1650 165112 Edward Hopkins 1651 165213 John Haynes 1652 165314 Edward Hopkins 1653 165415 John Haynes 1654 165516 Edward Hopkins 1655 165617 Thomas Welleshttp://ctstatelibrary.org/wp-content/uploads/2015/05/Thomas-Welles.pdf 1655 165618 John Websterhttp://ctstatelibrary.org/wp-content/uploads/2015/05/John-Webster.pdf 1656 165719 John Winthrop the Youngerhttp://ctstatelibrary.org/wp-content/uploads/2015/05/John-Winthrop-Jr..pdf 1657 165820 Thomas Welles 1658 165921 John Winthrop the Younger 1659 167622 William Leetehttp://ctstatelibrary.org/wp-content/uploads/2015/05/William-Leete.pdf 1676 168323 Robert Treathttp://ctstatelibrary.org/wp-content/uploads/2015/05/Robert-Treat.pdf 1683 1687* Sir Edmund Andros (adminisztrátor)https://en.wikisource.org/wiki/The_American_Cyclop%C3%A6dia_(1879)/Andros,_Edmund 1687 168923 Robert Treat 1689 169824 Fitz-John Winthrophttp://ctstatelibrary.org/wp-content/uploads/2015/05/Fitz-John-Winthrop.pdf 1698 170725 Gurdon Saltonstallhttp://ctstatelibrary.org/wp-content/uploads/2015/05/Gurdon-Saltonstall.pdf 1708 172426 Joseph Talcotthttp://ctstatelibrary.org/wp-content/uploads/2015/05/Joseph-Talcott.pdf 1724 174127 Jonathan Lawhttp://ctstatelibrary.org/wp-content/uploads/2015/05/Jonathan-Law.pdf 1741 175028 Roger Wolcott 1750 175429 Thomas Fitchhttp://ctstatelibrary.org/wp-content/uploads/2015/05/Thomas-Fitch.pdf 1754 176630 William Pitkinhttp://ctstatelibrary.org/wp-content/uploads/2015/05/William-Pitkin.pdf 1766 176931 Jonathan Trumbull 1769 1776

Kormányzók listája

Connecticut kormányzóinak listájakeretnélküli|40x40px Connecticut Párt keretnélküli|53x53px Amerika Párt keretnélküli|40x40px Demokrata-Republikánus keretnélküli|40x40px Föderalista keretnélküli|50x50pxJackson-ellenes Whig Párt keretnélküli|40x40px Demokrata Párt keretnélküli|40x40pxRepublikánus Párt#KépKormányzóHivatalbanPártTerminusTovábbi választott (szövetségi) tisztségeHelyettes16Jonathan Trumbull1776. október 10.–1784. május 13.FÜGG1(1776)Matthew Griswoldkeretnélküli|40x40px2(1777)3(1778)4(1779)5(1780)6(1781)7(1782)8(1783)17keretnélküli|100x100pxMatthew Griswoldhttp://ctstatelibrary.org/wp-content/uploads/2015/05/Matthew-Griswold.pdf1784. május 13.–1786. május 11.keretnélküli|40x40px9(1784)Samuel Huntingtonkeretnélküli|40x40px10(1785)18Samuel Huntington1786. május 11.–1796. január 5.keretnélküli|40x40px11(1786)A Kontinentális kongresszus elnöke (1779-1781)Oliver Wolcottkeretnélküli|40x40px12(1787)13(1788)14(1789)15(1790)16(1791)17(1792)18(1793)19(1794)20(1795)Elhunyt a kormányzói szolgálat ideje alatt, Wolcott lépett a helyébe.19Oliver Wolcott1796. január 5.–1797. december 1.keretnélküli|40x40pxJonathan Trumbull, Jr.keretnélküli|40x40px21(1796)22(1797)Wolcott elhunyt hivatali ideje alatt, az kormányzóhelyettes Trumbull lépett a helyébe.20Jonathan Trumbull Jr.1797. december 1.–1809. augusztus 7.keretnélküli|40x40pxAz USA képviselőházának tagja (1789-1795)

Az Amerikai Egyesült Államok

Kongresszusának képviselőházi

elnöke

(1791-1793)

Az USA szenátusának tagja

(1795-1796)John Treadwellkeretnélküli|40x40px23(1798)24(1799)25(1800)26(1801)27(1802)28(1803)29(1804)30(1805)31(1806)32(1807)33(1808)34(1809)Jonathan Trumbull Jr. elhunyt hivatali ideje alatt, John Treadwell lépett a helyébe.21John Treadwellhttp://ctstatelibrary.org/wp-content/uploads/2015/05/John-Treadwell.pdf1809. augusztus 7.–1811. május 9.keretnélküli|40x40pxRoger GriswoldSzéküresedés miatt az állami főügyész, Griswold került a helyettes kormányzói székbe.keretnélküli|40x40px35(1810)22keretnélküli|100x100pxRoger Griswold1811. május 9.–1812. október 25.keretnélküli|40x40px36(1811)Az USA képviselőházának tagja (1795–1805)John Cotton Smithkeretnélküli|40x40px37(1812)Roger Griswold elhunyt hivatali idejében, a kormányzóhelyettes John Cotton Smith került a helyére.23John Cotton Smith1812. október 25.–1817. május 8.keretnélküli|40x40pxAz USA képviselőházának tagja (1800–1806)Chauncey Goodrich(Elhunyt: 1815. augusztus 18.)keretnélküli|40x40px39(1813)40(1814)41(1815)Széküresedés42(1816)Jonathan Ingersoll(Elhunyt: 1823. január 12.)keretnélküli|48x48px24Oliver Wolcott Jr.1817. május 8.–1827. május 2.keretnélküli|40x40px43(1817)Az USA pénzügyminisztere (1795–1800)44(1818)45(1819)46(1820)47(1821)48(1822)Széküresedés49(1823)David Plantkeretnélküli|50x50px50(1824)51(1825)52(1826)25Gideon Tomlinson1827. május 2.–1831. március 2.keretnélküli|40x40px53(1827)Az USA képviselőházának tagja (1819–1827)

Az USA szenátusának tagja

(1831–1837)John Samuel Peterskeretnélküli|50x50px54(1828)55(1829)56(1830)Gideon Tomlinson lemondott, miután megválasztották az USA szenátorává.26John Samuel Peters1831. március 2.–1833. május 1.keretnélküli|50x50pxThaddeus Bettskeretnélküli|50x50px57(1831)58(1832)27Henry W. Edwards1833. május 1.–1834. május 7.keretnélküli|40x40px59(1833)Az USA képviselőházának tagja (1819–1823)

Az USA szenátusának tagja

(1823–1827)Ebenezer Stoddardkeretnélküli|40x40px28Samuel A. Foot1834. május 7.–1835. május 6. 60(1834)Az USA képviselőházának tagja (1819–1821; 1823–1825; 1833–1834)

Az USA szenátusának tagja

(1827–1833)Thaddeus Betts 29Henry W. Edwards1835. május 6.–1838. május 2.keretnélküli|40x40px61(1835)Az USA képviselőházának tagja (1819–1823)

Az USA szenátusának tagja

(1823–1827)Ebenezer Stoddardkeretnélküli|40x40px62(1836)63(1837)30William W. Ellsworth1838. május 2.–1842. május 4. 64(1838)Az USA képviselőházának tagja (1829–1834)Charles Hawley 65(1839)66(1840)67(1841)31Chauncey Fitch Cleveland1842. május 4.–1844. május 1.keretnélküli|40x40px68(1842)Az USA képviselőházának tagja (1849–1853)William S. Holabirdkeretnélküli|40x40px69(1843)32Roger Sherman Baldwin1844. május 1.–1846. május 6. 70(1844)Az USA szenátusának tagja

(1847–1851)Reuben Booth 71(1845)33Isaac Touceyhttp://ctstatelibrary.org/wp-content/uploads/2015/05/Isaac-Toucey.pdf1846. május 6.–1847. május 5.keretnélküli|40x40px72(1846)Bár a választásokat elvesztette, de az állami kongresszus kinevezte.Az USA képviselőházának tagja (1835–1839)

Az USA szenátusának tagja

(1852–1857)

Az USA igazságügyi államtitkára

(1848-1849)

Az USA tengerészeti államtitkára

(1857-1861)Noyes Billingskeretnélküli|40x40px34Clark Bissell1847. május 5.–1849. május 2. 73(1847)Charles J. McCurdy 74(1848)35Joseph Trumbull1849. május 2.–1850. május 4. 75(1849)Az USA képviselőházának tagja (1834–1835; 1839-1843)Thomas Backus 36Thomas H. Seymour1850. május 4.–1853. október 13.keretnélküli|40x40px76(1850)Az USA képviselőházának tagja (1843–1845)

Az USA nagykövete az

Orosz Birodalomban

(1853-1858)Charles H. Pondkeretnélküli|40x40px77(1851)Green Kendrick 78(1852)Charles H. Pondkeretnélküli|40x40px79(1853)Seymour lemondott, miután kinevezték nagykövetnek.37Charles H. Pond1853. október 13.–1854. május 3.keretnélküli|40x40pxSzéküresedés38Henry Dutton1854. május 3.–1855. május 2. 80(1854)Alexander H. Holley 39William T. Minor1855. május 2.–1857. május 6.keretnélküli|53x53px81(1855)William Fieldkeretnélküli|53x53px82(1856)Albert Daykeretnélküli|53x53px40Alexander H. Holley1857. május 6.–1858. május 5.keretnélküli|40x40px83(1857)Alfred A. Burnhamkeretnélküli|40x40px41William A. Buckingham1858. május 5.–1866. május 2.keretnélküli|40x40px84(1858)Az USA szenátusának tagja (1869–1875)Julius Catlinkeretnélküli|40x40px85(1859)86(1860)87(1861)Benjamin Douglaskeretnélküli|40x40px88(1862)Roger Averillkeretnélküli|40x40px89(1863)90(1864)91(1865)42Joseph R. Hawley1866. május 2.–1867. május 1.keretnélküli|40x40px92(1866)Az USA képviselőházának tagja (1872–1875; 1879-1881)

Az USA szenátusának tagja

(1881–1905)Oliver Winchesterkeretnélküli|40x40px43James E. English1867. május 1.–1869. május 5.keretnélküli|40x40px93(1867)Az USA képviselőházának tagja (1861–1865)

Az USA szenátusának tagja

(1875–1876)Ephraim H. Hydekeretnélküli|40x40px94(1868)44Marshall Jewell1869. május 5.–1870. május 4.keretnélküli|40x40px95(1869)Az USA főpostamestere (1874-1876)

Az USA-t képviselő miniszter

az Orosz Birodalomban

(1873-1874)Francis Waylandkeretnélküli|40x40px45James E. English1870. május 4.–1871. május 16keretnélküli|40x40px96(1870)Az USA képviselőházának tagja (1861–1865)

Az USA szenátusának tagja

(1875–1876)Julius Hotchkisskeretnélküli|40x40px97(1871)A választást megnyerte, de megállapították, hogy csalások történtek, ezért át kellett adnia a kormányzói széket Jewellnek.46Marshall Jewell1871. május 16.–1873. május 7.keretnélküli|40x40pxAz USA főpostamestere (1874-1876)

Az USA-t képviselő miniszter

az Orosz Birodalomban

(1873-1874)Morris Tylerkeretnélküli|40x40px98(1872)47Charles R. Ingersoll1873. május 7.–1877. január 3.keretnélküli|40x40px99(1873)George G. Sillkeretnélküli|40x40px100(1874)101(1875)48Richard D. Hubbard1877. január 3.–1879. január 9.keretnélküli|40x40px102(1876)Az USA képviselőházának tagja (1867–1869)Francis Loomiskeretnélküli|40x40px49Charles B. Andrews1879. január 9.–1881. január 5.keretnélküli|40x40px103(1878)David Gallupkeretnélküli|40x40px50Hobart B. Bigelow1881. január 5.–1883. január 3.keretnélküli|40x40px104(1880)William H. Bulkeleykeretnélküli|40x40px51Thomas M. Waller1883. január 3.–1885. január 8.keretnélküli|40x40px105(1882)George G. Sumnerkeretnélküli|40x40px52Henry B. Harrison1885. január 8.–1887. január 7.keretnélküli|40x40px106(1884)Lorrin A. Cookekeretnélküli|40x40px53Phineas C. Lounsbury1887. január 7.–1889. január 10.keretnélküli|40x40px107(1886)James L. Howardkeretnélküli|40x40px54keretnélküli|100x100pxMorgan G. Bulkeley1889. január 10.–1893. január 4.keretnélküli|40x40px108(1888)Az USA szenátusának tagja