2015-ben bemutatott dél-koreai történelmi film , , és Kim Namgil főszereplésével. A film a első női mesterénekesének, nak az életét és mesteréhez, hoz való viszonyát dolgozza fel. A film koreai címe, a annak a dalnak a címe, amelyet Sin tanítványához írt. Szó szerinti jelentése „A barackvirág és a szilvavirág éneke”. egy évig tanult énekelni a szerephez.
A film Magyarországon a 9. koreai filmfesztiválon került bemutatásra Budapesten és Szegeden.
Cselekmény korán árván marad, így egy házban nő fel. Kicsi korában egyszer szemtanúja lesz előadásának, ami annyira megérinti, hogy elhatározza, énekesnő lesz. Ez azonban a 19. századi ban nem lehetséges, a nők számára tiltott a nyilvános, hivatásszerű éneklés. titokban lesi Sin iskoláját nap mint és autodidakta módon tanul, majd egy nap álruhában, fiúnak öltözve kerül be az iskolába. Sin ugyan rájön a turpisságra, de a lány szenvedélyes akaratát látva végül megenyhül és tanítványává fogadja. felkészül a nagyherceg által rendezett énekversenyre.
Szereplők (류승룡) mint (신재효) (배수지) mint (진채선) (송새벽) mint Kim Namgil (김남길) mint nagyherceg (흥선대원군) (이동휘) mint (안재홍) mint
Jegyzetek
Kategória:2015 filmjei Kategória:Dél-koreai történelmi filmek Kategória:Dél-koreai életrajzi filmek Kategória:Phanszori