Sir Thomas Beecham (St Helens, Nagy Britannia 1879. április 29. – London, 1961. március 8.) angol karmester, impresszárió, a 20. század első felében az angol zenei élet egyik legmeghatározóbb szereplője. Számos szimfonikus zenekar alapítója, operatársulatok támogatója, a BBC szerint az első nemzetközi hírű, világszerte koncertező brit karmester.

Családja anyagi hátterét bevonva támogat operabemutatókat a Covent Garden-ben, a Beecham által Angliában bemutatott operák egész sora közül: Richard Strauss Elektra, Salome, A rózsalovag, Frederick Delius operái.

Első általa alapított zenekara mutatja be az angol közönség számára Szergej Gyagilev Orosz Balettjével Stravinsky Petruskáját. 1928-30 között a BBC Szimfonikus Zenekar felállítását kezdeményezi, majd elfordul az alapítói feladatoktól. 1932-ben létrehozza a világszintű Londoni Filharmonikus Zenekart, az 1940-es években a New York-i Metropolitan vezető karmestere, 1946-ban újabb zenekart alapít, a Royal Filharmonikus Zenekart, és ezt is világhírűvé teszi, vezeti 1961-ben bekövetkezett haláláig.

Élete Beecham a cégalapító nagyapának köszönhetően vagyonos családba született az angliai St Helens városában.Reid, p. 19 A szigetország lakóit megsegítő pirulákat előállító gyár bővülése után 1897-ben a család Liverpoolba költözött. Beecham apai tanácsra az oxfordi Wadham College-ba iratkozik, majd egyetemi tanulmányait félbehagyva tovább folytatja zongoratanulmányait, szólista pályája viszont egy kézsérülése miatt lehetetlenné válik. Zeneszerzést tanul, tanárai Frederic Austin (Liverpool), Charles Wood (London) és Moritz Moszkowski (Párizs) voltak.Beecham (1959), p. 52

Karmesterként Beecham autodidakta volt, első zenekarát, egy ad hoc együttest 1899-ben vezényelte, majd 1902-ben egy operatársulattal köt szerződést egy turnéra, zeneszerzői tevékenységével felhagy és 1906-ban egy Londonban formálódó zenekarral köt új szerződést, majd a kezdeti karmesterpróbálkozásai után saját zenekart alapít.

Kezdeti sikerek

Az 1909-ben megalakított első saját együttese, a Beecham Symphony Orchestra szinte csak fiatal zenészekből álló zenekar volt.Reid, p. 71 1910-től, immár apai támogatás mellett hol impresszáriója, hol karmestere a Covent Garden-ben és az Őfelsége Színházában tartott operaelőadásoknak, melyeken Bruno Walter és Percy Pitt volt az asszisztense.Reid, p. 98 Az első évadban 34 operát adtak elő, ezek között volt Richard Strauss két új műve, az Elektra és a Salome, valamint Offenbach Hoffmann meséi és J. Strauss operettje, A denevér.

Beecham az angol közönség által ismeretlen darabok előadását támogatta, részben kortárs műveket, ill. addig a szigetországba el nem jutott operákat.

1911-ben és 1912-ben Szergej Gyagilev Orosz Balettje a Beecham Symphony Orchestra-val mutatta be az angol közönség számára Stravinsky Petruskáját a Covent Garden-ben, majd a berlini Krolloper-ben is, a zenekart Beecham és Pierre Monteux vezényelte.Canarina, p. 39 Az 1913-as évadban R. Strauss: Rózsalovagját mutatják be szintén a Covent Garden-ben és a Drury Lane ad otthont Muszorgszkij Borisz Godunov, a Hovanscsina, és Rimszkij-Korszakov Rettegett Iván premierjéhez, a szólisták között volt Fjodor Saljapin is. 15 balettbemutatót tartanak Nyizsinszkij és Tamara Karszavina szerepléseivel,Reid, p. 142 és csak hat héttel a párizsi bemutató után tartották Stravinsky Tavaszi áldozatának londoni premierjét.

Első világháború Beecham törekedett az angliai zenei élet megsegítésére, vezényelt, anyagilag támogatta a Hallé Orchestra–t, a Londoni Szimfonikus Zenekart és a Royal Philharmonic Society-t. 1915-ben megalakította saját operatársulatát, a Beecham Opera Company-t. Apja 1917-ben bekövetkezett halála után örökölte a lovagi címet, és a család vagyona felett rendelkezett.

Még 1914-ben, apai beleegyezéssel nagyszabású ingatlanvállalkozásba bonyolódott, a Covent Garden-hez tartozó ingatlanok megvásárlásával. A The Times az egyik legnagyobb ingatlanügyletnek minősítette,"Covent Garden Estate: Sale of the Property to Sir Joseph Beecham", The Times, 7 July 1914, p. 8 mely Beecham és testvére számára hosszú pereskedés után óriási veszteséggel zárult, az ingatlanokra bejegyzett jelzálog megszüntetésére hatalmas összeget fordítottak. Az ügy lezárulásával a Covent Garden-i ingatlanvagyon és az örökölt gyár közös céggé olvadt, melyben a meghatározó rész Thomas Beecham tulajdonába került.

Londoni Filharmonikus Zenekar Hosszabb kihagyás után, 1923-ban fordul újból a zenei élet felé. Londonban 1923. április 23-án a Royal Albert Hall zenekarából és a Londoni Szimfonikus Zenekarból felállt közös együttessel mutatja be Richard Strauss Hősi élet c. szimfonikus költeményét."Albert Hall Concert: Sir Thomas Beecham's Return", The Times, 9 April 1923, p. 10 A ’20-as évek vége felé egy állandó rádiózenekart próbál a BBC-vel létrehozni, de az egyeztetések Beecham számára eredménytelenek voltak.Kennedy (1971), p. 138 Így 1932-ben a fiatal Malcolm Sargent-tel közösen megalakítja a Londoni Filharmonikus Zenekart (LPO), melyet már a Queen’s Hallban 1932. október 7-én adott bemutatkozó koncert után a kritikusok világszintűnek tartottak. Az elkövetkező nyolc évben az LPO pusztán csak a Royal Philharmonic Society számára majdnem száz koncertet adott a Queen’s Hall-ban, valamint több mint 300 lemezt készített.Jefferson, p. 89

Beecham elég ellentmondásos turnéra vitte a Londoni Filharmonikus Zenekart 1936-ban Németországba, valószínűleg joggal kifogásolták, hogy náci propaganda célokra felhasználhatják koncertjeit. Beecham eleget tett a németek elvárásainak, nem játszotta Mendelssohn Skót szimfóniáját, a berlini koncerten pedig Hitler is jelen volt.

II. világháború A háború első éveit hazájától távol tölti, 1940-ben Ausztráliába utazik, majd Észak-Amerikába, elvállalja a Seattle-i Szimfonikus Zenekar vezetői posztját, majd 1942-ben a New York-i Metropolitan vezető karmestere lesz korábbi asszisztense, Bruno Walter mellett, de mindezek mellett még 18 amerikai zenekar vendégkarmestere is.Procter-Gregg, p. 201 Miután 1944-ben visszatért Angliába, együttműködése az immár önmagát fenntartó, önálló Londoni Filharmonikus Zenekarral Beecham számára nem volt elfogadható. Egy újabb zenekart alapított, a Royal Filharmonikus Zenekart.

Royal Filharmonikus Zenekar

A londoni bemutatkozó koncert 1946-ban nagy sikerrel zajlott, Beccham új zenekara megkapta az LPO és a Royal Philharmonic Society között kötött korábbi szerződéseket, jelentős gondot okozva ezzel korábbi zenekarának. Új együttese felvehette a „Royal” címet, majd ez az újonnan alapított Beecham-zenekar is világ szintre emelkedett. Kortársai sajátos humorral Pillharmonic zenekarnak nevezték zenekarait, utalva a pirulákat gyártó, zenekarok alapítását megsegítő családi vállalkozásra.

71 évesen az RPO-val amerikai turnéra vállalkozik 1950-ben. De 1958-ban fellép vendégkarmesterként is Dél-Amerikában, a Buenos Aires-i Teatro Colónban, 1959-ben vezényel Pittsburgh-ben, San Franciscóban, Seattle-ben, Chicagóban és Washingtonban. Utolsó koncertjét 1960. május 7-én az angliai Portsmouth-ban adta saját zenekarával, a Royal Filharmonikus Zenekarral.

1961. március 8-án 81 éves korában hunyt el.

Repertoárja Beecham repertoárja széles körébe Haydn, Schubert, Mozart kompozíciói tartoztak, de ő mutatta be Handel 18. század óta nem játszott Solomon oratóriumát is. Sibelius és az angol zeneszerző, Delius művei, a késő romantikus zeneszerzők, Wagner, R. Strauss színpadi és szimfonikus művei és a francia szerzők közül Debussy, Charpentier, Delibes, Duparc, Grétry, Lalo, Lully, Offenbach, Saint-Saëns kompozíciói is repertoárdarabjai közé sorolhatók.

Lemezei Az angol zeneszerző, Richard Arnell szerint Beecham jobban szeretett lemezeket készíteni, mint koncertezni: „Ahogy Beecham említette, a közönség a zenélés útjában áll”. Már az 1910-es évektől kezdett lemezfelvételeket készíteni, amikor a technikai körülmények még olyan kezdetlegesek voltak, hogy a hangfelvevőt egészen az egyes hangszerek közelébe kellett helyezni. Első ismert felvételét a HMV lemeztársasággal készítette 1915-ben, ezen Offenbach Hoffmann meséi és Johann Strauss A denevér hallható.

Beechamről számos anekdota kering, híres volt szellemes, csípős mondásairól, az úgynevezett Beecham-izmusokról, az egyik szerint:

“There are two golden rules for an orchestra: start together and finish together. The public doesn't give a damn what goes on in between.” “Egy zenekar számára két aranyszabály van, egyszerre kezdeni és együtt befejezni a darabot, ami közte van az a közönséget egyáltalán nem érdekli.”

Könyvei Thomas Beecham: Thomas Beecham: Thomas Beecham:

Jegyzetek

Források

RCA CD 09026-61266-2

EMI CD CDM 7-63374-2

EMI CD 5-67231-2 EMI CD CDM 7 63401 2 EMI CD CDM 7-63412-2 EMI CD 5-67231-2

Sony CD SMK87780 Sony CD SMK89889

EMI CD CDM-7-63396-2

Külső hivatkozások Sir Thomas Beecham az Allmusic honlapján The Sir Thomas Beecham Society Beecham Opera Comique Tour 1910–1911

Fordítás

Kategória:Angol karmesterek Kategória:Brit zenészek Kategória:1879-ben született személyek Kategória:1961-ben elhunyt személyek Kategória:A Becsületrend lovagjai