Kós Péter, született Raab Leó (Perovo, Moszkva, Szovjet-Oroszország, 1921. augusztus 15. – 1994 k.) oroszországi születésű magyar kommunista aktivista, 1939-től Konduktorov Leó néven okleveles vegyész, 1949-től a magyar Külügyminisztérium tisztviselője. 1952-től Kós Péter néven a washingtoni magyar követség tanácsosa, 1954-től a Magyar Népköztársaság indiai nagykövete, 1956 májusától az ország washingtoni nagykövete és a New York-i állandó magyar ENSZ-képviselet vezetője. Az 1956-os forradalom alatti és utáni politikai szerepe máig erősen vitatott. A szovjet ENSZ-fődelegátussal karöltve végig azt képviselte, hogy a „magyar kérdés” (azaz a forradalom és annak leverése) a Magyar Népköztársaság kizárólagos belügye, és az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem illetékes annak megvitatására. Saját állítása szerint mindezt a Nagy Imre-kormány hivatalos megbízását követve tette. A korabeli forradalmi sajtó és a Külügyminisztérium forradalmi bizottságának több közleménye Lev Konduktorov néven, szovjet állampolgárként aposztrofálta, szovjet ügynöknek minősítette, és követelte elmozdítását. Október 31-én leváltották, november 5-én visszahelyezték. 1957-től a rendszerváltásig a Kádár-rendszer külügyi főtisztviselője, több külföldi állomáshelyen. 1990 után néhány önigazoló szándékú sajtóinterjút adott, 1993 óta nem szerepelt nyilvánosan.
Élete Származása Raab Leó néven született 1921. augusztus 15-én Moszkva elővárosában, Perovóban. Édesapja, dr. Raab Nándor karcagi születésű ügyvédjelölt, az Osztrák–Magyar Monarchia besorozott katonájaként került az első világháború orosz frontjára. Itt hadifogságba esett, és csatlakozott a hadifoglyok körében szerveződő kommunista mozgalomhoz. Idealista világforradalmárként gondolkodott, a Kommunista (bolsevik) Párt tisztségviselője lett, egy ideig a moszkvai magyar pártiskola vezetőjeként is dolgozott. Később, a polgárháború során elfordult a szovjet bolsevik párt irányvonalától.
A hadikórházban megismerkedett Anna Konduktorova orosz ápolónővel, akit feleségül vett. Fiuk, Raab Leó 1921-ben, az oroszországi polgárháború utolsó évében született. Születése után néhány hónappal a szülők Bécsbe, majd a Romániához csatolt Nagyváradra költöztek. A polgárháború utáni Szovjet-Oroszország korabeli viszonyainak ismeretében valószínűsíthető, hogy illegális politikai megbízatással érkeztek új lakóhelyükre. (Raab Nándor életpályáját ismerteti a „Magyar internacionalisták a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és a polgárháborúban” című, 1967-ben megjelent könyv.)Milei György, Kukk Györgyné, Józsa Antal, Vass Henrik, Otta István: Magyar internacionalisták a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és a polgárháborúban, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1967, 585 oldal. (antikvárium.hu)
1929-től 1945-ig Saját későbbi (a Magyar Nemzetnek adott) nyilatkozata szerint gyermekkorát Nagyváradon töltötte, magyar óvodába járt. A család 1929-ben áttelepült Budapestre, Magyarországra. Raab Leó az első elemi iskolai osztályt Óbudán fejezte be. Apja azonban Budapesten nem kapott ügyvédi állást, ezért 1934-ben szülővárosába, Karcagra költözött, fiát az itteni református „nagykun” gimnáziumba íratta.
1938-ig Raab Leó néven élt, gimnáziumi értesítői is e névre szóltak. Az első zsidótörvény elfogadása után mindenkit köteleztek származásának igazolására. Mivel a Szovjetunióban kiállított anyakönyvi iratokat nem fogadták el, sem az ő születési anyakönyvi kivonatát, sem szüleinek házasságlevelét, ezért apját, Raab Nándort hivatalosan felszólították, tegyen nyilatkozatot, hogy Leó az ő törvényes fia, és viselheti apjának családnevét. A zsidó származású Raab Nándor nem tett ilyen nyilatkozatot, ezért fiát 1939-től orosz nemzetiségű anyjának családnevén, Konduktorov Leó néven vették nyilvántartásba. Ez a lépés egyben „árjásította” a fiút, azaz mentesítette a zsidó származás és az ezzel járó hátrányos jogkövetkezmények alól.
1939-ben már Konduktorov Leó néven tett érettségi vizsgát, beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem természettudományi karára. 1940-ben édesanyja elhunyt, Leó későbbi nyilatkozata szerint „tragikus körülmények között”. 1944-ben Leó okleveles vegyészi oklevelet szerzett. Édesapja a holokauszt áldozatává vált, 1944-ben nem tért vissza a deportálásból.
1945-től 1956-ig 1945 után Konduktorov Leó, végzett vegyészmérnökként, megszerezte a műszaki doktori címet, és először a Péti Nitrogénműveknél, majd a Molaj nevű olajipari magyar-szovjet vegyesvállalatnál helyezkedett el. Anyjától örökölt orosz nyelvtudását hasznosítva a szovjet igazgató tolmácsaként dolgozott. A kommunista hatalomátvétel után, 1949-ben az MDP-központ ajánlására behívták a Külügyminisztériumba, ahol rövid idő alatt a gazdaságpolitikai főosztályon osztályvezetői beosztást kapott.
1952-ben a washingtoni magyar követség tanácsosává nevezték ki, ennek feltételeként újabb névváltoztatásra szólították fel. Az 1990-ben az Igazságnak adott nyilatkozata szerint főnökei sem anyai, sem eredeti apai vezetéknevét nem tartották megfelelőnek: „…a minisztériumban azt mondták, hogy a Konduktorov orosz név, a Raab meg németes. Így kellett tehát életem harmadik nevét választanom, ezért lettem Kós Péter.”
Kós Péter egy éven át, 1953-ig követtanácsosként dolgozott Washingtonban. 1954-ben a Magyar Népköztársaság indiai nagykövetévé nevezték ki. Veleszületett nyelvérzékére támaszkodva megtanulta a hindi nyelvet, és gyűjteni kezdte az anyagot egy jövendő magyar–hindi szótárhoz. (Az általa szerkesztett magyar-hindi szótár 1973-ban jelent meg az Akadémiai Kiadó gondozásában Budapesten).Kós Péter: Magyar-Hindi szótár, Akadémiai Kiadó, Bp., 1973. (bookline.hu)
1955 decemberében Magyarország az ENSZ tagja lett. 1956 májusában a Külügyminisztérium Kós Pétert – Indiában maradási kérelmét elutasítva – az Egyesült Államokba küldte. Kinevezték a Népköztársaság washingtoni követévé, egyben a New York-i állandó magyar ENSZ-képviselet vezetőjévé.
Az 1956-os forradalom napjaiban Saját (1990-ben tett) nyilatkozata szerint 1956. október 23-án a Magyar Rádió külföldi adását hallgatva értesült a budapesti tüntetésekről, és később is főleg a külföldi sajtóból, rádiókból szerzett híreket, mert a hivatalos külügyminisztériumi csatornákon alig kapott információt. Az eseményeket első perctől a szocialista államrenddel szemben álló ellenforradalomként kezelte: „Elsősorban aggódtam, mert attól féltem, hogy olyan változás következhet be Magyarországon, ami egyrészt anarchiához vezethet, vagy pedig egy horthysta jellegű restaurációhoz.”
1956. október 27-én Kós Péter rejtjeles táviratban tájékoztatta a budapesti Külügyminisztériumot, hogy a nyugati hatalmak az ENSZ elé akarják vinni a magyarországi felkelők ellen behívott szovjet csapatok beavatkozását. Arkagyij Szoboljev, a Szovjetunió ENSZ-be delegált képviselője figyelmeztette Kóst, és rajta keresztül a magyar külügyi vezetést, hogy a „magyar ügy” a legrövidebb időn belül az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kerülhet. Kós részletes tájékoztatást kért az otthon zajló eseményekről, és eligazítást kért, milyen nemzetközi jogi érvekkel tudná igazolni a szovjet katonai beavatkozást. Kérte mértékadó magyar külügyi vezető kiutazását és részvételét a kinti diplomáciai tárgyalásokban.
Kós rövidesen újabb táviratot küldött Budapestre, melyben közölte, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa október 28-án, vasárnap, New York-i idő szerint délután 4 órakor – Nagy-Britannia, Franciaország és az Egyesült Államok beterjesztésére – napirendjére vette a magyarországi politikai helyzet megtárgyalását. Az ülésre Magyarország képviselőjét is meghívták. Közölte, Szoboljev szovjet ENSZ-képviselő azt szorgalmazza, hogy a kérdést a Biztonsági Tanács végleg törölje napirendjéről, vagy ha ez nem sikerül, akkor legalább az ülést napolják el október 31-ig. Kós sürgette, hogy a külügyminiszter vagy helyettese azonnal utazzon ki New York-ba.
Október 28-án délelőtt Kós hivatalos úton megkapta a Nagy Imre-kormány nyilatkozatát, amely rögzítette, hogy a magyar forradalom és szabadságharc a Magyar Népköztársaság „belügye”, és tiltakozik a nyugati államok, ideértve az ENSZ-et is, illetéktelen beavatkozása ellen. A nyilatkozat szövegét az október 29-i magyarországi forradalmi sajtó is leközölte. A kormánynyilatkozat utasította Kóst, hogy a szöveget hivatalos magyar kormányálláspontként köröztesse. A kitűzött időpontban, 1956. október 28-án délután 4 órakor összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy megtárgyalja a magyar felkelés ügyét. Arkagyij Szoboljev szovjet ENSZ-képviselő tiltakozott a kérdés napirendre vétele ellen, és érvelését többek között a magyar kormánynyilatkozat szövegével támasztotta alá. Az ülés este 10 órakor véget ért, határozathozatal nélkül. 1990-es nyilatkozata szerint Kós „semmi mást nem tett, mint (…) következésképpen végrehajtotta azt, ami minden diplomatának elemi kötelessége: kormányának utasítását.” Varga László egy 1992-es cikkében ezt a kormány-nyilatkozatot (ill. azt ezt közlő táviratot) hamisítványnak minősítette, a hamisítással a szovjet diplomáciát, és magát Kóst is megvádolta.
Október 29-én, hétfőn a budapesti Szabad Népben, a Magyar Dolgozók Pártjának központi napilapjában is megjelent a kormány hivatalos állásfoglalása, „A magyar ENSZ-megbízott nyilatkozata” címmel. A szöveg szerint; Kós Péter, a Magyar Népköztársaság washingtoni rendkívüli követe és meghatalmazott minisztere, a Magyar Népköztársaság állandó ENSZ-megbízottja az alábbi nyilatkozatot adta át Dag Hammarskjöldnek, az ENSZ főtitkárának:
A nyilatkozathoz az újság hozzáfűzte, hogy Szoboljev szovjet küldött és Jugoszlávia képviselője is tiltakozott a magyar ügy napirendre tűzése ellen. A Biztonsági Tanács 9 szavazattal, egy (szovjet) ellenszavazattal és egy (jugoszláv) tartózkodással napirendre tűzte a magyar helyzet tárgyalását, és felkérte Magyarország képviselőjét, Kós Pétert, hogy vegyen részt a vitában. Ekkor került először a magyarországi köztudatba Kós (vagy Koós) Péter neve.
Október 30-án a Honvédelmi Minisztérium közleményt adott ki a szovjet csapatok budapesti kivonásának megkezdéséről, ugyanezen a napon Obersovszky Gyula Igazság c. lapjában megjelent Geszti Pál „Azonnal váltsák le a hazaáruló ENSZ-delegátust!” c. cikke:
Az Igazság 5. számában, mely október 30-i dátumot visel, de október 31-én jelent meg, főcímben közölte: „Leváltották a hazaáruló Koós (sic!) Péter ENSZ-delegátust”:
Másnap, november 1-jén a Magyar Nemzetben és az Igazságban megjelent, hogy Kós Pétert korábban Lev Konduktorovnak hívták, és nem is magyar, hanem szovjet állampolgár: „Kós Péter = Lev Konduktorov! Az Igazság Koós vagy Konduktorov?” A továbbiakban a magyarországi forradalmi sajtó hevesen támadta Kós személyét, Lev (vagy Igor) Konduktorov néven szovjet ügynöknek nevezték, kétségbe vonták magyar állampolgárságát, követelték azonnali elmozdítását, a forradalom előtt kinevezett, Rákositól és Hegedüstől örökölt külügyi káderekkel együtt. Az Igazság november 1-jei száma hevesen ostorozta a külképviseleteken működő káderek jellemét: „Megdöbbentő, miféle emberek ülnek követségeinken”, írta.
A következő napokban a Külügyminisztérium forradalmi bizottsága megkísérelte a „nagytakarítást”, de az idő rövidsége és a zavaros viszonyok erre nem adtak lehetőséget. November 2-án Kós Péter helyére hivatalosan Horváth Imre külügyminisztert küldték ki, aki azonban Bécsből nem washingtoni állomáshelyére, hanem Prágába szökött, megtagadva az együttműködést Nagy Imre kormányával. (Ezen a napon a BT előtt Szabó János, a delegáció első titkára jelent meg, aki helyett Szoboljev szovjet ENSZ-delegátus beszélt, és sikeresen elérte az ülés elhalasztását). Hasonló módon dezertált Puja Frigyes bécsi nagykövet, Magyarország későbbi külügyminisztere, aki szintén Csehszlovákiába szökött, és az Új Magyarország november 3-i száma szerint a prágai repülőtéren tett nyilatkozatban tagadta meg az őt kinevező kormányt. Tamás Aladár, az ország delhi nagykövete menedékjogot kért az indiai kormánytól. Bogdán István koppenhágai követ több munkatársával együtt a Szovjetunióba menekült.