A Miss Fisher rejtélyes esetei (eredeti cím: Miss Fisher's Murder Mysteries) ausztrál televíziós drámasorozat. 2012. február 24-én vetítették először az ABC csatornán. Kerry Greenwood regényei alapján Deb Cox és Fiona Eagger készítette. A sorozat az elbűvölő magándetektív, Phryne Fisher (Essie Davis) életét mutatja be az 1920-as évekbeli Melbourne-ben. Az első évad 13 részét 2011 júliusától 6 hónap alatt forgatták le Melbourne-ön kívül és belül, a részenkénti 1 millió ausztrál dolláros büdzséből. A sorozatot 120 országban vásárolták meg világszerte a csatornák. A második évadot 2012 augusztusában rendelték meg, a forgatás 2013 februárjában kezdődött. A harmadik széria 2014 júniusában lett berendelve, 2015. május 8-i kezdéssel. Magyarországon először a Story4 mutatta be 2013. február 2-án, majd a második évadot már a Duna tűzte műsorra 2017. február 19-én.
Koncepció
A sorozat producere és írója, Deb Cox azt nyilatkozta, hogy Fiona Eaggerrel egy krimit szerettek volna televízióra adaptálni és úgy hitték, hogy az ABC (Australian Broadcasting Corporation) épp egy krimi sorozatot keres a csatornájukra főműsoridőre. A producerek csalódottak voltak a kezdeti találatok miatt, Cox azt mondta: „Nagyon sokáig tart összegyűjteni a költségekre az összeget, megírni a forgatókönyvet és elkészíteni egy televíziós sorozatot, ezért mindenképpen azt kell érezned, hogy megéri – mind pénzügyileg és gondolatban. Nehéz volt okot találni arra, hogy pszichotikus emberekről és sorozatgyilkosokról szóló sorozatot vigyünk a képernyőre.” Cox és Eagger ekkor akadtak rá Kerry Greenwood Phryne Fisher rejtélyes gyilkos eseteire, ami rögtön bevonzotta őket a különféle rajongók miatt.
Eagger nyilatkozata szerint mindketten kíváncsiak voltak, hogy vajon mi tehette ezt a sorozatot olyan szerethetővé minden generáció számára. Azt mondta az egyik magazinnak, hogy: „Kicsit kíváncsiak voltunk rá, mi volt benne, ami ugyanúgy elvarázsolt egy 16 évest, mint egy 70 évest. Phryne egyike az első feministának. Egyedül kíván élni, nem akar megházasodni. Sok szeretője van. Kicsit olyan, mint egy James Bond akcióhős – habár sokkal jobban öltözött, mint Bond.” Cox és Eagger rájött, hogy a regények tükrözik a morális értékeiket és beleillettek az általuk elképzelt történetmesélésbe, így adaptálni kezdték őket.
Először mindketten úgy gondolták, hogy regényt átírni sokkal egyszerűbb, mint saját forgatókönyvet írni, de hamar rájöttek, hogy ez nem így van. Andrew Wrathallnak Cox a következőt állította: „Teljesen más képességek kellenek ahhoz, hogy megőrizzük a legfontosabb dolgokat a történetekben, racionalizáljuk a lehetetlent és hogy összegyűjtsük a maradékot egy teljes egésszé és tükrözze a képzelet határtalan lehetőségeit, amit a papírra vetett néhány száz szó vált ki az olvasók fejében – mindezt olyan módon, ami elérhető gyártási szempontból!” Hozzátette, hogy a korlátozások próbára tették a találékonyságuk és kreativitásuk határait. Greenwoodot meghívták az első brainstormingra a sorozattal kapcsolatban, aki válaszokkal szolgált a producerek kérdéseire és segített a regény történelmi hátterével kapcsolatban is. Az író elolvasta a szövegkönyveket és segített javítani őket. Cox dicsérte Greenwood azon képességét, hogy képernyőre írjon és hogy elfogadja a regényekben tett változtatásokat. 2011 júniusában bejelentették, hogy az ABC berendelte egy 13 részes sorozat vetítését saját csatornájukon, az ABC1-en, a következő évben. A drámát először Phryne Fisher rejtélyes eseteinek nevezték el, de a terjesztő (All3Media) tanácsára megváltoztatták, mert el szerették volna kerülni a kiejtéssel kapcsolatos magyarázkodásokat a nemzetközi televíziós társaságoknak Phryne nevével kapcsolatban.
Epizódok Első évad (2012)
Második évad (2013)
Harmadik évad (2015)
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:Bűnügyi televíziós sorozatok Kategória:2012-ben bemutatott ausztrál televíziós sorozatok Kategória:2015-ben befejezett televíziós sorozatok Kategória:Ausztrál televíziós sorozatok