Reimsi Richer (, ), (940 után – Reims, 998 után) latin nyelven író középkori francia szerzetes, Szent Remigius kolostorában, Reims külvárosában. Az általa írt történelmi mű, a Historiae a korabeli francia királyság történetének, valamint a Capeting-ház felemelkedésének kiemelkedő forrása.
Élete és működése 260px|jobbra|bélyegkép|Richer művének egyik lapja
Egy Rodulf nevű nemesúrnak, IV. Lajos francia király vazallusának volt a fia. Reimsben Gerbert d'Aurillactól, a későbbi II. Szilveszter pápától tanult matematikát, történelmet és retorikát. Jártas volt az orvostudományban is, 991-ben emiatt Chartres-ba utazott, hogy az ottani iskola orvosi kéziratait tanulmányozza.
998-ban még életben volt, de ezután semmi biztosat nem tudunk róla.
A négykötetes Historiae Franciaország 888 és 995 közötti eseményeit mutatja be, és Reimsi Hincmar krónikájának folytatásaként tekinthető. Az első két könyvében Richer elsősorban Flodoard krónikájára támaszkodik. 969 után már a saját értesüléseit foglalja írásba. Központi szerepet foglalnak el a 885-888-as normann betörések, ezzel kapcsolatban a párizsi Capeting grófi család felemelkedése, végül a 987-es királykoronázás, melynek során első ízben választottak frank uralkodó helyett kvázi nemzeti dinasztiát Capet Hugó személyében.
A művet 1833-ban fedezte föl Georg Heinrich Pertz a Bambergi Állami Könyvtárban.
Források Krónikások, krónikák I. kötet. Szerk. Mezey László. Gondolat Kiadó, Budapest, 1960
Kapcsolódó szócikkek Középkori latin irodalom Jelentős középkori történetírók listája Patrologia Latina Hinckmar
Kategória:Középkori történetírók Kategória:A 940-es években született személyek Kategória:A 990-es években elhunyt személyek