A Luxemburgi Nagyhercegség az első világháborúban német megszállás alá került (később a második világháborúban is ez volt a helyzet). 1914 augusztusától a világháború végéig, 1918. november 11-ig tartotta a Német Császárság teljes megszállás alatt. A német kormány azzal igazolta a megszállás szükségességét, hogy a szomszédos Franciaországban harcoló hadseregnek támogatásra van szükségre, bár sok luxemburgi már akkor sem értett ezzel egyet.

Ebben az időszakban Luxemburg megtarthatta önálló kormányát és politikai berendezkedését, ám minden eljárást beárnyékolt a német hadsereg jelenléte. A megszállás erőszakos figyelemelterelése ellenére a luxemburgiak próbálták élni az életüket, a politikai pártok is más kérdésekre próbáltak összpontosítani, mint a gazdaság, az oktatás, és az alkotmánymódosítás.

A hazai politikai környezetet tovább bonyolította Paul Eyschen halála, aki 27 éven keresztül volt Luxemburg miniszterelnöke. Egy sor rövid életű kormány következett, végül lázadás és alkotmányos válság után távoztak a német csapatok.

Előzmények bélyegkép|balra|Adolf luxemburgi nagyherceg A Luxemburgi Nagyhercegség megalakulása és hivatalos függetlensége Luxemburg, Európa legnagyobb miniállama sok évszázados hagyományokkal büszkélkedik, de mint nagyhercegség 1815-től létezik. Az 1815-ös bécsi kongresszust követően sokéves Habsburg uralom után az ország a holland király, I. Vilmos uralma alá került. A holland király azonban nem tekintette független területnek a nagyhercegséget, és országa (ami akkor még magába foglalta a mai Belgiumot is) egyszerű tartományaként kezelte. Az 1830-as belga szabadságharcot követően megkötött londoni egyezményben megerősítették Luxemburg függetlenségét, azonban nyugati részét Belgiumhoz csatolták. A porosz–osztrák–olasz háborút követően széteső Német Szövetség utódszövetségének, a Poroszország vezette Északnémet Szövetségnek Luxemburg már nem volt tagja. Ezek után az ország csak laza kapcsolatot tudott fenntartani Poroszországgal, és nem volt erősebb támogatója az ország bekebelezésére törekvő Franciaországgal szemben.

Ezek után 1867-ben következett be az ún. „Luxemburgi krízis vagy kérdés” időszaka, amely sok ellentétet szült. III. Napóleon francia császár Luxemburg megvételére tett ajánlatot az akkori nagyhercegnek és holland királynak, III. Vilmosnak. A helyzet ellenséges viszonyt teremtett Poroszország és Franciaország között, mivel Otto von Bismarck porosz, később német kancellár határozottan ellenezte a francia szándékot.Bismarck beszéde az észak-német parlamentben, 1867. szeptember 27. A helyzetet az új, 1867-es londoni egyezmény oldotta meg, ami kimondta Luxemburg örökös semlegességét és demilitarizált státusát. A nagyhercegség területén állomásozó, kis létszámú porosz erőknek azonban az egyezmény értelmében fel kellett robbantaniuk Luxembourg erődítményeinek nagy részét, a franciák érdekeinek megfelelően. Ezt a kivonuló porosz csapatok végrehajtották.

Luxemburg lényegében akkor szakadt el Hollandiától, amikor I. Vilma került a holland trónja, azonban a perszonálunió szerint Luxemburg uralkodója csak férfi lehet, ezért a nagyhercegi trónt Adolf nassaui herceg foglalta el.

Az ország az első világháború küszöbén, a Schlieffen-terv thumb|250px|A Moltke-Schlieffen-terv térképen Ferenc Ferdinánd főherceg, osztrák-magyar trónörökös 1914. június 28-án, Szarajevóban való meggyilkolását követően a nemzetközi helyzet feszültté vált. Az Osztrák–Magyar Monarchia ultimátumot küldött Szerbiának, akit a merénylet felelősének tartott. Szerbia az Orosz Birodalom támogatását élvezve visszautasította az ultimátumot és általános mozgósítást rendelt el. Erre a monarchia hadat üzent Szerbiának, és a szerbekkel szövetséges Oroszországnak. A kettős szövetség másik tagja, Németország kiállt a monarchia mellett és végül Európa nagy része belesodródott a háborúba.

A németek az egyik fő ellenségüknek Franciaországot tekintették, aminek elfoglalására már a háború előtt terveket készítettek. Alfred von Schlieffen, aki 1891-1906 között német hadsereg vezérkari főnöke volt, kidolgozott tervet, ami egy esetleges Franciaország elleni hadjáratot írt le. A tábornokról elnevezett Schlieffen-terv azt tartalmazta, hogy a német csapatok zöme Belgiumon és Luxemburgon (eredeti tervben még szerepelt Hollandia is) áthatolva támadták volna meg a franciákat. Az Ardennek erdőségein átvonuló német alakulatoknak ki kellett törniük a Németalföldre, majd ott dél felé fordulván pedig támadást indítani Franciaország szíve ellen és északnyugat irányából elérni, illetve bekeríteni Párizst. Ezután teljes erővel a keleti frontra koncentrálhattak volna.

Luxemburg kormányzata már az első világháború kitörése előtt is tisztában volt a német törekvésekkel, és mindet megtettek országuk megóvását illetően.Calmes (1989), p. 340 1911-ben a luxemburgi miniszterelnök, Paul Eyschen megbízást adott egy mérnöknek, hogy értékelje Németország nyugati vasúti hálózatát, és hogy ezek megfelelnek megfelelő mennyiségű utánpótlás szállítására a német csapatok számára, ha a németek egy Franciaország elleni támadás során elfoglalják Luxemburgot. A miniszterelnök evvel együtt tisztában volt, hogy az etnikai és nyelvi kapcsolatok miatt valószínű, hogy az ország elfoglalását követően Luxemburgot hozzácsatolják a Német Birodalomhoz. A hadsereg kis létszáma miatt nyilvánvaló volt, hogy Luxemburgnak csak akkor van esélye elkerülni a német megszállást, ha erélyesen kinyilvánítja és a hadviselő államokkal tiszteletben tartatja az ország semlegességét.Thewes (2003), p. 56

Az első világháború kitörése és az ország megszállása thumb|220px|A luxemburgi katonák egy csoportja 1910 környékén thumb|220px|A Luxemburgot elfoglaló német csapatok fő inváziós vonala 1914. augusztus 1-jén Németország hadat üzent Oroszországnak. Ezzel egy időben a német csapatokat felkészíttették a Schlieffen-terven alapuló nyugati offenzívára. A közelgő támadással a luxemburgi kormány legszörnyűbb álmai váltak valóra. Eleinte az Albert württembergi herceg vezette 4. német hadsereg alakulatai csak az ország vasútvonalait vették használatba, amelyek segítségével gyorsan átszállíthatták őket Franciaországba. Paul Eyschen miniszterelnök azonnal élesen tiltakozott az ellen, hogy a német csapatok megsértették Luxemburg szuverenitását és engedély nélkül használták az északi Rajna-vidéken található Troisvierges vasútállomását.Eyschen Jagownak küldött távirata (németül), 1914. augusztus 1. A miniszterelnök a tiltakozása ellenére nem tudott semmit tenni a betörő német csapatok megállításának érdekében. A következő napon a németek általános offenzívába kezdtek az ország teljes ellenőrzésének érdekében.Eyschen beszéde a luxemburgi képviselőházban (franciául), 1914. augusztus 3. Német csapatok elfoglalták Luxemburg délkeleti részét, átkeltek a Moselle-folyón Remich és Wasserbillig közelében, majd elindultak a főváros felé. A megközelítőleg min. 24 000 főt számláló német alakulatok rövid idő alatt megszállták az egész országot. Mária Adelaida luxemburgi nagyhercegnő felszólította a Luxemburg védelmét ellátó (akkor még nem létezett hivatalos hadserege az országnak) Csendőrök és Önkéntesek Hadtestének (Corps des Gendarmes et Volontaires) 400 katonáját, hogy ne álljanak ellen a támadó ellenséges egységeknek.

Augusztus 2. délutánján a nagyhercegnő és a miniszterelnök találkozott a főváros, Luxembourg egyik hídján, a Adolphe-hídon a fővárost elfoglaló csapatok parancsnokával, Richard Karl von Tessmar ezredessel. Mind a fiatal nagyhercegnő, mind a miniszterelnök tiltakozott a német megszállás ellen, de kénytelenek voltak a német követeléseket elfogadni.O'Shaughnessy (1932), p. 155 A német kancellár, Theobald von Bethmann-Hollweg sajnálatát fejezte ki a megszállás miatt, azonban a hadműveletet katonai szükségszerűséggel indokolt, emellett azzal érvelt, hogy evvel csak a franciák ugyanilyen szándékú hadműveletüket előzték meg.Bethmann-Hollweg 1914. augusztus 2-i távirata Eyschennek (németül) A német vádakat a francia illetékesek hamisnak titulálták és cáfolták.Mollard 1914. augusztus 3-i levele Eyschennek (franciául)

Augusztus 4-én a Reichstagban elhangzott beszédében a kancellár biztosította Belgium és Luxemburg lakóit, hogy a háború után (amint a katonai cél teljesült) a német csapatok kivonulnak a két megszállt országból és kártalanítják annak lakóit. Azonban amikor már közelinek tűnt a teljes német győzelem, a kancellár kiadta ún. Septemberprogramm nevű politikai programját. Ebben a francia és belga területek mellett szó esett a Luxemburgi Nagyhercegségről is. A dokumentumban a hercegséget a Német Birodalom egyik jövendő tartományaként képzelték el, teljes függetlenség nélkül. Septemberprogramm des Reichskanzlers Theobald von Bethmann-Hollweg. 1914. szeptember 9. Hozzáférés: 2016. december 22. Így később nagy megkönnyebbülést jelentett a legtöbb luxemburginak, hogy az angolok és franciák szeptember közepén az első marne-i csatában megállították a német előretörést. Ezután állóháború következett, de Luxemburg helyzetén ez mit sem változtatott.

Az Eyschen-kormány és a németek thumb|200px|balra|Paul Eyschen, Luxemburg miniszterelnöke 1888 és 1915 között Miután a nyugati fronton egyensúly állt be, Luxemburg sorsa egyértelműnek tűnt. A kormány igyekezett teljesíteni a legtöbb német követelést, cserébe továbbra is szabadon működhetett, és irányíthatták a közigazgatást (legalábbis egy ideig). Eyschen ismert és népszerű vezető volt, hittek benne, hogy jól tudja a diplomáciai aknamezőt jelentő megszállás alatt is irányítani az országot. 1914. augusztus 4-én a német miniszter kérésére kizárta a francia minisztert.Eyschen távirata Mollardnak 1914. augusztus 4-én (franciául) négy nappal később belga kollégáját is, majd az olaszok háborúba lépése után az olasz minisztert is. Ugyanezen célból nem mondott rosszakat a Német Vámunióra, habár a háború előtt nyíltan beszélt az abból való kilépésről.Eyschen levele Nyssensnek, 1882. december 28. (franciául)

Alkalmanként Eyschen saját elveit vallotta. 1914. október 13-án Karl Dardar luxemburgi újságírót a német hadsereg németellenes történetek megjelentetése miatt letartóztatta, Koblenzbe szállította, a hadbíróság három hónap szabadságvesztésre ítélte. Eyschen fel volt háborodva, hogy a németek elraboltak egy luxemburgi állampolgárt, és egy területen kívüli bűncselekményért ítélték el. Eyschen a luxemburgi német miniszternek azt mondta, „a nagyhercegség területi szuverenitása közvetlen kárt szenvedett.”Eyschen távirata Buchnak (németül), 1914. december 8.

A kellemetlenkedő panaszok (mind Eyschentől, mind Victor Thorntól) megismétlődtek, mikor egy állítólag a francia katonai hírszerzésnek dolgozó vasúti munkást 1915. januári letartóztattak és Trierben elítélték. Az igazságügyi miniszter Thornt bosszantotta, hogy semmibe veszik a luxemburgi jogrendszert.Thorn 1915. február 1-i távirata Bergnek (németül) Az ilyen kifogásokat a német hatóságok nem fogadták pozitívan. Eyschen makacssága ellenére hasznos eszköz maradt, hogy a különböző világnézetű luxemburgiakat egyesítse. 1915. június 23-án levelet küldtek a luxemburgi kormánynak arról, hogy a nagyhercegség területe hadszíntérnek tekinthető, a lakosság így ki van téve a katonai törvényeknek.David Heal, Victims Nonetheless: The invasion of Luxembourg, 1914 (2010)

Nem csak Eyschen elvei akadályozták a kormány ügyeit. 1915. nyarán a miniszterelnök tovább csökkentette volna a katolikus egyház szerepét az állami iskolarendszerben, ez ellen a mélyen vallásos Mária Adelaida nagyhercegnő (akinek az édesapja protestáns volt), tiltakozott. „Nem lehet, hogy az ország legértékesebb örökségét ellopják, míg nálam van a kulcs” - mondta állítólag.O'Shaughnessy (1932), pp. 134-135 Eyschent leváltotta volna, ha nem fogadta volna el a nagyhercegnő döntését, a miniszterelnök azonban uralkodott magán.Calmes (1989), p. 93 Sokáig azonban már így sem maradt miniszterelnök.

Eyschen után

Eyschen halála