(Sizuoka, 1993. január 23. –) japán válogatott labdarúgó, középpályás.

Pályafutása Kezdetek Általános iskola 4. osztályába járt, amikor feltűnt a Shimizu FC játékostoborzóján. Az alsó és felső tagozatos iskolákban a Sizuoka Gakuenbe járt. A középiskola alatt beválasztották a Nemzeti Sportfesztivál csapatába.

A középiskola második évének nagy részét csereként töltötte, harmadik évében pedig sérülés miatt nem tudott részt venni a középiskolák közötti bajnokságon. 2010-ben debütált alapjátékosként az japán ifjúsági bajnokságban, ahol csapatát az elődöntőbe vezette, legyőzve az Aomori Jamada Középiskolát, a Nagoja Grampus U18-as csapatát és a Jokohama F. Marinos ifjúsági csapatát. A középiskola elvégzése után egyetemre készült, de a fent említett tornán nyújtott teljesítménye felkeltette a megfigyelők figyelmét, és novemberben a Kavaszaki Frontale csapata szerződtette.

Kavaszaki Frontale A 2011-es szezonban május 7-én debütált a japán élvonalban a Vissel Kobe ellen, a második félidő 28. percében csereként állt be Noborizato Kjóhei helyére. Július 23-án az Albirex Niigata ellen először nevezték be a kezdőcsapatba, részben a kulcsjátékosok, Inamoto Dzsunicsi és Nakamura Kengo kiesése miatt.

2012. május 3-án szerezte első bajnoki gólját Júbilo Ivata ellen. 2016-tól ő lett az első japán játékos, aki a Kavaszaki "10"-es mezszámát viselte. 2017-ben már meghatározó játékosként járult hozzá a klub történetének első bajnoki címéhez.

2018-ban a klub megvédte bajnoki címét, és őt először választották be a J. League legjobb tizenegyének csapatába. Október 20-án a Vissel Kobe elleni mérkőzésen szerzett gólját, amelyet a Kavaszaki bonyolult passzjáték után szerzett, az év legszebb góljának választották.

A 2019-es szezonban két sérülés miatt csak 19 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. A sérüléséből való felépülése utáni első mérkőzésén egy gólpasszal hozzájárult ahhoz, hogy csapata bejusson a Levain kupa elődöntőjébe a Kasima elleni mérkőzésen. Az október 26-i döntőben Kobajasi Ju gólját is az ő passzából szerezte és ezzel csapata elérte első Levain kupa-győzelmét.

A válogatottban 2016. május 26-án hívták be a 2016-os Kirin-kupára készülő japán válogatottba. Júliusban beválogatták a riói olimpiai játékokra induló japán válogatottba. Vahid Halilhodžić, a japán válogatott szövetségi kapitánya dicsérte az olimpián mutat teljesítményét.

Szeptember 1-jén debütált a felnőtt válogatottban az Egyesült Arab Emírségek elleni világbajnoki selejtező mérkőzésen. Tagja volt a 2018-as oroszországi világbajnokságon részt vevő válogatottnak. A torna előtt arra számítottak, hogy kulcsjátékos lehet a Japán válogatottban. A torna előtti utolsó edzőmérkőzésén az ugyanazon a poszton játszó Sibaszaki Gaku teljesítménye meggyőzőbb volt és Ósima sérüléssel is bajlódott. Ennek eredményeként egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára a torna során. 2019 decemberben beválasztották a 2019-es kelet-ázsiai bajnokságon részt vevő válogatottba, amely ezüstérmet szerzett a tornán.

Sikerei, díjai A J. League legjobb tizenegye (2018) Japán U23 U23-as Ázsia-bajnokság aranyérmes: 2016, Katar Japán Kelet-ázsiai bajnokság ezüstérmes: 2019, Dél-Korea Kavaszaki Frontale Japán bajnokság bajnok (4): 2017, 2018, 2020, 2021 Japán kupa győztes (2): 2020, 2023 Japán szuperkupa győztes (3): 2019, 2021, 2024 Japán ligakupa győztes: 2019

Jegyzetek

Fordítás

Források

National Football Teams

Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Japán labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Japán olimpikonok Kategória:A 2016. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:A 2018-as világbajnokság labdarúgói