A Fekete tükör (eredeti cím: Black Mirror) brit antológia-sorozat, melynek alkotója Charlie Brooker. Különálló epizódjai az információs társadalom és a technológiai fejlődés veszélyeit mutatják be egy-egy disztópikus történetben. Minden rész eltérő szereplőgárdával rendelkezik, sőt, eltérő valóságokban játszódnak. Brooker szerint azonban "az összes epizód a mai életünket mutatja be és azt az életet, amit 10 percen belül élhetünk, ha ügyetlenek vagyunk.https://www.theguardian.com/technology/2011/dec/01/charlie-brooker-dark-side-gadget-addiction-black-mirror A sorozatot a 21. század Alkonyzónájának tartják.
A sorozat a brit Channel 4 csatornán debütált 2011-ben. Harmadik évada a Netflix megbízásából készült és 2016. október 21-én lett világszerte elérhető az interneten. Magyarországon a sorozat első két évadát az HBO mutatta be, a többi évad szinkronosan elérhető a Netflixen.http://www.hbo.hu/series/black-mirror Két különkiadása készült: a "Fehér karácsony" még tévés bemutatóval, a "Bandersnatch" pedig a Netflixen.
A sorozatot a közönség és a kritika is jól fogadta, sokan a 2010-es évek legjobb sorozatának tartják, amely, akárcsak az "Amerikai Horror Story" és "A kilences szám alatt", újra visszahozta a köztudatba az antológiákat. A "San Junipero", a "USS Callister" és a "Bandersnatch" Emmy-díjjal jutalmazott epizódok.
Cselekmény Mivel a Fekete tükör egy antológiasorozat, ezért minden epizódja önálló cselekménnyel bír, a megtekintésük sorrendje tetszőleges lehet. A cselekmény a sci-fit ötvözi a spekulatív fikcióval, szinte minden epizód a disztopikus közeljövőben játszódik, amikor egy új, az epizód bemutatásakor futurisztikus technológia kerül be az emberek mindennapjaiba. Visszatérő motívumok az adataink megszerzése, a megfigyelés, a virtuális valóságok, az individualizmus, és a fogyasztói társadalom kritikája. A legtöbb epizód történetében mindig van egy csavar is.
Nincs egységes műfaja a részeknek. Egyes epizódok a skandináv krimik stílusában készültek ("A nemzet ellensége", "Krokodil"), de vannak horror- és pszichológiai horror-epizódok ("Fekete múzeum", "A játékteszt"), és politikai szatíra ("A nemzeti himnusz") is. Vannak epizódok, amelyek könnyedebbek, mint a romantikus "San Junipero" vagy a "Striking Vipers", van romantikus komédia ("Akasszuk fel a DJ-t"), és űropera is ("USS Callister"). Emellett dráma ("Tizenötmillió jutalom"), pszichotriller, posztapokaliptikus fikció ("Fémfej") és háborús film ("A csótányirtók") is van köztük. A "Bandersnatch" némiképp kilóg a sorból, ugyanis az nem egy szigorú értelemben vett film, tekintettel arra, hogy a néző maga alakíthatja a cselekményt.
A sorozat általában negatív véleménnyel van a technikai fejlődés folyamatos hajszolásáról, ezért a legtöbb résznek negatív a befejezése. Általában azok a részek érnek véget jól, amelyekben a karakterek képesek felmérni azt, hogy a technológia mivel is jár számukra. Az első két, még tévés évaddal kapcsolatosan gyakran megfogalmazott vélemény, hogy megvalósításában "jellegzetesen brit", és csak a Netflixre felkerült részekben lett színesebb, pozitívabb a történet. A hatodik évad néhány része kilóg a sorból, ugyanis ezek horror és természetfeletti elemeket tartalmaznak inkább, mint technológiaiakat.
Kapcsolat az epizódok között A későbbi részekben kezdett általánossá válni, hogy elhelyeznek különféle easter egg-eket, amelyek visszautalnak a korábbi részekre. Ilyen lett a fiktív UKN hírcsatorna vagy a Fence's Pizza étteremlánc. A figyelmes szemlélő a híradós bejátszásokban vagy a közösségi médiás felületeket átfutva is találhat utalásokat. A "Fekete múzeum" című rész ebben a rekorder, az ugyanis gyakorlatilag az összes korábbi részre tesz valamilyen utalást. Az 1964-es "Anyone Who Knows What Love Is (Will Understand)" című dal több részben is elhangzik, a "Fehér medve" című részben látható, fordított Y-ra emlékeztető szimbólum pedig többször is felbukkan.
Színészek ritkán játszanak több mint egy epizódban, és olyankor is javarászt különböző szerepekben láthatók. Aaron Paul-nak, aki a "Túl a tengeren" főszereplője, a "USS Callister" végén volt egy apró szerepe, Hannah John-Kamen Selmát játszotta a "Tizenötmillió jutalom"-ban és az újságíró Sonját "A játékteszt"-ben. Michaela Coel repülőtéri dolgozó volt a "Szabadesés"-ben és Shania a "USS Callister"-ben. Monica Dolan rendőr volt a "Smithereen"-ben, a "Loch Henry"-ben a főszereplő anyja. Daniel Lapaine Maxet játszotta "A teljes történeted"-ben és egy orvost a "Fekete múzeum"-ban. Anjana Vasan és Paapa Essiedu a "79-es démon"-ból cameo-szerepben láthatóan a "USS Callister: Into Infinity" című epizódban. Olyan, hogy egy karakter két epizódban is szerepeljen, mely ugyanazon valóságban játszódik, mindössze a "Bandersnatch" és a "Játékszer", valamint a "USS Callister" és a "USS Callister: Into Infinity" című részekben látható.
A hatodik évadtól kezdődően megjelenik a Streamberry is, mint streamingszolgáltató (a Netflix egyfajta paródiája), amely több részben is felbukkan.
Készítése A sorozatot megalkotó Charlie Brooker korábban komikus forgatókönyveket írt, emellett játékújságíró volt a PC Zone-nál az 1990-es évek végén, sorozatkritikákat írt a The Guardian-nek, a 2000-es években pedig különféle tévés munkái is voltak. 2008-ban készült el a "Hulla-ház" című, élőhalottakat is szerepeltető drámasorozata, és miközben belekezdett a "Newswipe" nevű műsorba, elhatározta, hogy antológiasorozatot fog készíteni. Fő inspirációja volt az 1960-as évek elején készített klasszikus "Alkonyzóna", az 1980-as évek elejétől vetített "Meghökkentő mesék" és a "Hammer House of Horror". A sorozat címét az Arcade Fire nevű együttes azonos című száma inspirálta, amely egy kikapcsolt elektronikus eszköz üres képernyőjére utal.
Brooker megfigyelte, hogy az Alkonyzóna történeteiben Rod Serling kortárs problémákat dolgozott fel, amelyek némelyike, például a rasszizmus, nagy vitákat generált, és éppen azért, hogy átjusson a korabeli cenzúrán, ezeket a kérdéseket valamilyen fiktív világban mutatta be. Úgy gondolta, hogy ez ma is aktuális lenne, különösen abból az aspektusból nézve, hogy a technológia miként változtatja meg az életünket. Fontos volt, hogy a sorozat maradjon antológia, tehát minden egyes részben új színészek játszanak más és más környezetben. Eleinte felmerült az, hogy legyen valamilyen összekötő kapocs a részek között vagy akár egy narrátor, de erről végül letettek.
A legtöbb epizód forgatókönyvét Brooker írja. Rengeteg ötlet származott onnan, hogy a sorozat producerével, Annabel Jones-szal beszélgetett, és kidolgozott egy "mi lenne, ha" felütésű történetet, melybe valamilyen új technológia következményeit építette be. A forgatókönyvekben általában egy olyan elem van, amely hitetlenséget válthat ki a nézőben, a karakterek játéka és a történet azonban annyira hitelesek, hogy a mégoly szokatlan felütést is elfogadtatja.
Az első két évad során Brooker kevesebbet gondolkodott előre és többet írt, aminek következtében bizonyos történeteket újra meg újra át kellett írnia (ilyen volt a "Fehér medve" című epizód). Gondolt arra is, hogy az epizódokat bizonyos pontokon reklámok szakítják majd meg a tévében, ezért ezek előtt általában a legizgalmasabb résznél szakadt félbe a cselekmény. A harmadik évadtól kezdődően az epizódok kaptak egy keretet, hogy honnan indulnak el és hová tartanak, és a kettő közötti részt töltötte ki. Az első rész, amely a Netflix számára készült, a "San Junipero" volt, és ez fontos fordulópont volt a sorozat történetében, mert a korábbi, gyakorlatilag csak komor felütésű részek után ez könnyedebb hangvételű volt.
Története A sorozatot a Channel 4 számára úgy adták el, hogy nyolc, egyenként fél órás epizód fog készülni 2010-től. A technológia ekkor még kevésbé volt fókuszban, a világ volt sokkal részletesebben kidolgozva, és Brooker szerint erre viszont nem lett volna elég a rövid műsoridő. Ezért megváltoztatták a terveket, és három, egyenként egy órás hosszúságú epizódot terveztek. Az első forgatókönyvből készült a "Tizenötmillió jutalom" című rész, a második az "Inbound" címre hallgatott, de azt nem forgatták le - bizonyos elemei "A csótányirtók" című részben köszöntek vissza. Ezután következett "A nemzeti himnusz", majd "A teljes történeted". A sorozatot Brooker cége, a Zeppotron készítette az Endemol számára. Kezdetben szándékosan kerülték a komikus szerepekkel elhíresült színészek szerepeltetését, hiszen Brooker korábban is ilyen műfajban alkotott, és el akart távolodni ettől.
Az első évad sok pénzébe került a Channel 4-nak, főleg mert egy antológiasorozat esetében nehezebb előre tervezni a költségekkel, de berendelték a második évadot. Hasonlóképpen az elsőhöz, ebben is három témát jártak körül: az eltorzult politikai szatírát, egy disztopikus poklot, és a technológia által tönkretett párkapcsolatot. Az első évad összes főszereplője férfi volt, ezért a második évad három része közül kettőben is nő lett.
A csatorna berendelt volna egy harmadik évadot is, de csak azzal a feltétellel, ha a magas költségek miatt részletes forgatókönyvet kapnak az egyes epizódokból. Ők elő is álltak három történettel: az "Angel in the Morning" sztorijából lett később a "Fehér karácsony", az "Inbound" egy újabb változatával, valamint a "Krokodil" egy korai változatával. Végül azt mondták nekik, hogy ezek közül egyik sem illene igazán a sorozathoz, de javasolták, hogy készüljön inkább egy különkiadás. A dolgok ekkor ennyiben maradtak. Időközben Brookerék egy másik cége, a House of Tomorrow más projekteken is elkezdett dolgozni. A Channel 4 részéről egy idő után jött egy megkeresés, hogy megvan a szükséges költségvetés egy óra hosszúságú különkiadáshoz. Brookerék ezt feltornázták 90 percre, és ebből készülhetett el a "Fehér karácsony", amelyet 2014 decemberében mutattak be, és amely három történet ötvözetéből készült.
A bemutatót követően találkoztak a Channel 4 vezetőivel, akik azt mondták, hogy továbbra is számítanak a sorozatra, de a hatalmas költségei miatt csak koprodukcióban tudják elképzelni a továbbiakban. Brookerék Los Angelesbe utaztak, hogy pénzügyi segítséget találjanak ehhez, sikertelenül. Voltak egyéb javaslatok is, például hogy Brooker írjon egy forgatókönyvet az "Electric Dreams" című sorozathoz, vagy hogy készítsen egy öt epizódos, összefüggő történetekből álló sorozatot egy amerikai tévécsatorna részére. 2014 decemberében aztán a sorozat megjelent a Netflixen is, kizárólagos streamingjogokkal, amelynek hála megnőtt a sorozat után az érdeklődés. Több hálózat, köztük az AMC, a SyFy és az HBO is szerette volna megszerezni, a Netflix azonban mindegyikükre ráígért és két sorozat elkészítésében való közreműködést vállalta, egyenként tíz epizóddal. A Channel 4 azonban tartózkodó volt a koprodukcióval kapcsolatosan, és továbbra is három epizódban gondolkodtak. Végül azt mondták, hogy elfogadnak hat epizódot, ha megkapják előre a forgatókönyveket, de Brooker és Jones szkeptikusok voltak, hiszen korábban is kidobták az ötleteiket. Mivel kevés idejük volt választ adni, ezért gyorsan leszerződtek a Netflix-szel. 2015 szeptemberében jelentették be, hogy a műsor velük készül, 2016 márciusában pedig megszerezték a vetítési jogokat is. Ez volt az első eset, hogy egy streamingszolgáltató úgy vitt el magához egy sorozatot, hogy azt az eredeti csatorna is folytatni szerette volna.