Josip Pivarić (Zágráb, 1989. január 30. –) világbajnoki ezüstérmes horvát válogatott labdarúgó, jelenleg az NK Lokomotiva Zagreb játékosa.

Pályafutása 1999-ben a Dinamo Zagreb korosztályos csapatában kezdte a labdarúgást. Végigjárta a korosztályos ranglétrát, mígnem 2008-ban kölcsönadták a szintén fővárosi Lokomotiva csapatának, amelynek színeiben mutatkozott be az élvonalban is 2009-ben egy HNK Rijeka elleni mérközésen. Közel három évig volt kölcsönben a csapat játékosa, majd 2012-ben visszakerült nevelőegyesületéhez, amelynek azóta is játékosa, és amelynek színeiben több mint száz bajnoki mérkőzésen szerepelt eddig, valamint megjárta az Európa-liga és a Bajnokok ligája csoportkörét is. Többszörös horvát bajnok és kupagyőztes. 2013-ban mutatkozott be a horvát válogatottban.

Mérkőzései a horvát válogatottban

#DátumEllenfélEredményKiírásEsemény1.2013. augusztus 14. Liechtenstein3 – 2 barátságos mérkőzés2.2013. szeptember 10. Dél-Korea2 – 1 barátságos mérkőzés3.2015. október 10. Bulgária3 – 0 Eb-selejtező4.2015. október 13. Málta1 – 0 Eb-selejtező5.2015. november 17. Oroszország3 – 1 barátságos mérkőzés6.2016. október 6. Koszovó6 – 0 Vb-selejtező7.2016. október 9. Finnország1 – 0 Vb-selejtező8.2016. november 12. Izland2 – 0 Vb-selejtező9.2016. november 15. Észak-Írország3 – 0 barátságos mérkőzés10.2017. január 11. Chile1 – 1 (t.e:1-4)Kína-kupa elődöntő11.2017. január 14. Kína1 – 1 (t.e:3-4)Kína-kupa bronzmérkőzés12.2017. március 24. Ukrajna1 – 0Vb-selejtező13.2017. március 28. Észtország0 – 3barátságos mérkőzés

Sikerei, díjai

GNK Dinamo Zagreb: Horvát labdarúgó-bajnokság bajnok: 2011–12, 2012–13, 2013–14, 2014–15, 2015–16 Horvát labdarúgókupa győztes: 2014–15 Horvátország: Kína-kupa negyedik helyezett: 2017

Jegyzetek

Források

Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Horvát labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Dinamo Zagreb labdarúgói Kategória:A Lokomotiva Zagreb labdarúgói Kategória:A Dinamo Kijev labdarúgói Kategória:A 2018-as világbajnokság labdarúgói