Mikes Lilla; Mann (Miskolc, 1924. július 4. – Budapest, 2004. december 8.) Jászai Mari-díjas magyar színésznő, előadóművésznő, érdemes művész.

Életútja

A Miskolci Református Leánygimnáziumban tanult (1934–1941),Iskolai értesítők, Miskolc - Református leánygimnázium, 1941 majd a Színművészeti Akadémia növendéke lett. Ösztöndíjas tagja volt a Magyar Rádió első színtársulatának. 1949-ben az Úttörő Színháznak, majd az Ifjúsági Színháznak a színésznője volt. 1953-tól 1959-ig a Vidám Színpadnál játszott, 1964 és 1984 között tagja volt az Irodalmi Színpadnak és a Radnóti Színpadnak. 1972-től a Korona Pódium alapítója, művészeti vezetője, műsorainak szerkesztője volt, majd 1991-től a Korona Pódium Többnyelvű Kávéház Kft. művészeti vezetője és ügyvezető igazgatójaként működött. Önálló estjein sanzonokat énekelt, prózai és verses magánszámokat adott elő. Versmondóként is népszerű művész volt. A magyar irodalom többnyelvű (angol, német, orosz, francia, eszperantó és spanyol) terjesztésével is foglalkozott. Három világrész 21 országának 58 városában lépett közönség elé.

Önálló estjei

Paródia Parádé (Vujicsics Tihamérral) Keyes: Virágot Algernonnak Émile Ajar: Előttem az élet (egyszemélyes duo-dráma)... Momo és Rosa mama (kettős szerep) - magyar és francia nyelven Monomusical (zene: Wolf Péter, dalszövegek: Mészöly Dezső Színpadi szerepeiből Emőd Tamás: Francia király... Dáma (Irodalmi Színpad) Fehér Klára: Becsület... Sziklás (Úttörő Színház) Gárdonyi Géza: Egri csillagok... Piros, szolgáló (Ifjúsági Színház) Anton Szemjonovics Makarenko: Az új ember kovácsa... Natasa (Ifjúsági Színház) Nyikolaj Alekszejevics Osztrovszkij: Az acélt megedzik... Mura (Ifjúsági Színház) Nagy Lajos: Rémhír... Mezeiné (Irodalmi Színpad) Nem a tükör görbe - (kabaré)... szereplő (Vidám Színpad) Hogy volt! - (kabaré)...szereplő (Fővárosi Kis Színpad, a Vidám Színpad Kamaraszínháza) Lermontov emlékest...szereplő (Irodalmi Színpad) Közhelybenjárás - (kabaré)...szereplő (Radnóti Miklós Színpad) Maria Callas élete...Elvira de Hidalgo (Korona Pódium) Siposhegyi Péter: Mielőtt csillag lettem... Anna (Korona Pódium)

Díjai, elismerései

Jászai Mari-díj (1977) érdemes művész (1982) A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1992) Pro Urbe-díj Budapest (1995) Nívódíjak

Könyvei

Korona–Tanúk (1990) Kálmán György visszatér (1991) Filmek, tv "Parancsolj velem, tündérkirálynő" (1977) "Szeretnék néha visszajönni még" - In memoriam Mezei Mária (1983) A nemzet csalogánya: Képek Blaha Lujza életéből (1985) Küldetés Evianba (1988)

Jegyzetek

Források

Port.hu

Kortárs Magyar Színészlexikon, Magazin Kiadó 1991.

Kategória:Magyar színésznők Kategória:1924-ben született személyek Kategória:2004-ben elhunyt személyek Kategória:Miskolciak Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei