Kazuo Ishiguro (japán írással: カズオ・イシグロ, eredeti nevén Isiguro Kazuo (石黒 一雄), Nagaszaki, 1954. november 8. –) japán származású brit író, dalszerző, forgatókönyvíró. 2017-ben irodalmi Nobel-díjjal jutalmazták munkásságát.

Életrajz Ötéves volt, mikor édesapjának oceanográfusi munkát ajánlottak Surrey-ben, így családjával az Egyesült Királyságba költöztek.GuardianIndependentBBC Ishiguro angolt és filozófiát tanult a Kenti Egyetemen, majd mesterképzésen indult a Kelet-angliai Egyetemen kreatív írás szakon.New York Times Diplomamunkájából született első sikeres regénye, A dombok halvány képe. Ishiguro 1989-ben Booker-díjat kapott a Napok romjai című alkotásáért. Műveit negyven nyelvre lefordították, kettőből film is készült: 1993-ban Anthony Hopkins szereplésével a Napok romjai és 2010-ben a Ne engedj el! adaptációja Keira Knightley, Andrew Garfield és Carey Mulligan főszereplésével. 2005-ben mutatták be James Ivory A fehér grófnő című romantikus történelmi filmdrámáját, melynek ő írta a forgatókönyvét.

2017-ben a Svéd Királyi Tudományos Akadémia Nobel-díjjal ismerte el Ishiguro munkásságát, amiért "nagy érzelmi erejű regényeiben feltárta az ember világgal való illuzórikus kapcsolatának mélységeit".

„Ha összeadjuk Jane Austent és Franz Kafkát, elénk tárul Kazuo Ishiguro egy csukott kagylóhéjban. A recepthez már csak egy kis Marcel Proust szükségeltetik, és akkor nagyjából már megvan, miféle művek kerülnek ki Ishiguro keze alól” – nyilatkozta a Svéd Akadémia titkára, Sara Danius.

Művei Legismertebb regénye a Napok romjai, amely egy komornyik szemszögéből ábrázolja a második világháború sújtotta Angliát. Újabb művei a fantasztikum irányába fordultak. A Ne engedj el… egy disztópikus Angliát elevenít meg, amely cselekményének központjában három barát áll, akik hamarosan felfedezik, hogy nyugalmas gyermekkoruk mögött valójában valami sötét lakozott. Az eltemetett óriás egy idősödő pár útját követi nyomon egy furcsa, másvilági angol vidéken. A könyv feltárja, hogyan kapcsolódik össze az emlékezés a feledéssel, a történelem a jelennel, a fikció a valósággal.

Regények +Megjelenés éveMagyar címEredeti cím1982A dombok halvány képeA Pale View of Hills1986A lebegő világ művészeAn Artist of the Floating World1989Napok romjai„A főkomornyik szabadsága” címmel is megjelentThe Remains of the Day1995VigasztalanokThe Unconsoled2000Árva korunkbanWhen We Were Orphans2005Ne engedj el…Never Let Me Go2015Az eltemetett óriásThe Buried Giant2021Klara és a NapKlara and the Sun

Novelláskötetek 2009: Noktürnök (Nocturnes: Five Stories of Music and Nightfall)

Forgatókönyvek 1984: A Profile of Arthur J. Mason 1984: The Gourmet 2003: The Saddest Music in the World 2005: The White Countess 2022: Living

Novellák A Strange and Sometimes Sadness, Waiting for J and Getting Poisoned (in Introduction 7: Stories by New Writers, 1981) A Family Supper (in Firebird 2: Writing Today, 1983) Summer After the War (in Granta 7, 1983) October 1948 (in Granta 17, 1985) A Village After Dark (in The New Yorker, 2001. május 21.)

Magyarul megjelent művei A főkomornyik szabadsága; ford. Kada Júlia; Európa, Bp., 1992 (Modern könyvtár) Árva korunkban; ford. Tábori Zoltán; Európa, Bp., 2002 Ne engedj el...; ford. Kada Júlia; Palatinus, Bp., 2006 Napok romjai; ford. Kada Júlia; Cartaphilus, Bp., 2010 (Filmregények) A lebegő világ művésze; ford. Todero Anna; Cartaphilus, Bp., 2013 A dombok halvány képe; ford. Todero Anna; Cartaphilus, Bp., 2014 Az eltemetett óriás; ford. Falcsik Mari; Európa, Bp., 2016 Noktürnök; ford. Todero Anna, Polyák Béla; Európa, Bp., 2018 Klara és a Nap; ford. Falcsik Mari; Helikon, Bp., 2021 Vigasztalanok; ford. Greskovits Endre; Helikon, Bp., 2021

Díjak és kitüntetések 1982: Winifred Holtby emlékdíj 1989: Booker-díj 1995: A Brit Birodalom Rendjének tisztje (OBE) 2017: irodalmi Nobel-díj

Jegyzetek

Források

További információk Ishiguro a Nobel-díj hivatalos oldalán NHK WORLD (December 2017). Exclusive Interview with Kazuo Ishiguro

Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Brit írók Kategória:A Brit Birodalom Rendjével kitüntetett személyek Kategória:Man Booker-díjasok Kategória:Irodalmi Nobel-díjasok Kategória:Élő személyek