A román folklór két nagy kategóriára oszlik: a paraszti vagy falusi folklór és a városi folklór. Mivel a román lakosú városok viszonylag későn alakultak ki, és lakosaik többnyire falusi környezetből kerültek oda, a városi folklórt meglehetősen erős szálak fűzik a falusihoz.Pop-Miculi 2. év, 57. o.
A román folklórban vannak egyes régi, balkáni és római elemek, de ezekre rárakódtak több más néptől átvettek is. A román folklór ezek szintézise, eredetisége abban nyilvánulva meg, ahogyan ezen elemekből válogat, és ahogyan összeötvözi őket.
A folklórnak nagy jelentősége van a román kultúrában, főleg a művelt szépirodalom kibontakozásában. Ez csak a 18. században, tehát az újkorban kezdett kialakulni, ezért esetében a folklór ugyanúgy szolgált alapul, mint más irodalmak esetében az újkorig létező művelt irodalom, ezért a román művelt irodalmat mélyen áthatja a népi alkotás szelleme.Balázs 2003, 167. o. Falusi folklór
Egykor az egész falusi életet sajátos vonások jellemezték, beleértve a szellemi kultúráját is, mely elsősorban a népi mitológiát foglalja magában. Ebből indulnak ki az eredetileg rituális népszokások, és többé-kevésbé tükrözik a viseleten, egyéb használati tárgyakon és az épületeken található művészi elemek, valamint a falun gyakorolt tulajdonképpeni művészetek is, mint a zene, a tánc, a népköltészet és a népi próza.
A 19. század második felében beinduló modernizáció folyamatosan, és a 21. századra gyökeresen megváltoztatta a román társadalmat, aminek következménye többek között a falusi folklór sorvadásnak indulása is volt, azaz csaknem teljesen elveszítette eredeti funkcióit, és megváltozott. Az, ami megmaradt belőle vagy az, amivé vált, inkább a nem népi kultúrához hasonlít abban az értelemben, hogy az emberek többsége nem gyakorolja, hanem nézőként vagy/és hallgatóként talál benne esztétikai élvezetet vagy szórakozást. Szakemberek megállapítják, hogy a folklór szórakoztató, a divatnak alárendelt „fogyasztási cikk” lett,Például Pop 1998, idézi Balázs 2003, 29. o. de azt is, hogy a folklór már semmiképpen sem lehet ugyanolyan, mint az eredeti, a gyökeresen megváltozott társadalmi körülmények miatt, legfeljebb értelmiségiek törekedhetnek tudatosan arra, hogy az eredetihez minél közelebbi alakban maradjon fenn, amint az a magyar táncházmozgalomban történik. Ugyanakkor a fogyasztási cikk jellegű népművészet viszonya a hagyományos folklórhoz, az előbbi művelői és fogyasztói is kutatásra érdemesek.Balázs 2003, 26–30. o.
A román folklórnak mindig voltak közös vonásai, és idővel bizonyos fokú uniformizáció is történt, de ennek ellenére még mindig elég jól kirajzolódnak a különböző régiók közötti különbségek.
Használati tárgyak
Egykor a mindennapi falusi használati tárgyak is viseltek jellegzetes díszítő elemeket. A 21. században ez már nem jellemző, de a hagyományos formák és színek még fennmaradtak, bár nem egészen az eredetiekhez hasonlóan, az ünnepekkor és a folklóregyüttesek által előadásokon használt népviseletben, valamint városiak által is lakásdíszítésre használt tárgyakban.
200px|thumb|right|Máramarosi népviseletek
Népviselet
200px|thumb|left|Beszterce-Naszód-megyei népviseletek
A román népviselet hasonlít valamennyire a balkáni népekére. Régiótól, évszaktól, alkalomtól, viselőik nemétől és korától függően változik. A női viselet általában hosszú, fehér, hagyományosan otthon szőtt lenből vagy kenderből, a déli megyékben pamutból, esetleg selyemből készült, és gazdagon hímzett felsőrészes ingből áll, mely derékon aluli részét gyapjúból szőtt színes, régiótól függően egy elöl viselt, két elöl-hátul viselt, vagy egy, a testet körülvevő kötényféle takar. A fejet színes mintás kendő takarja. Hűvösebb időben begombolatlan, egyes régiókban zárt, szőrével befelé fordított birkabundából készült, gazdagon hímzésekkel díszített mellényt viselnek, télen pedig posztóból készült kabátot. Hagyományos lábbelijük a bocskor, melyet egyenletesen a lábszárra csavart keskeny szíj rögzít. Ékszerként például Máramarosban apró, több színű üveggyöngyökből készült nyakékeket és karpereceket, déli megyékben pedig arany vagy ezüstpénzérmékből készült nyakláncokat viselnek.Pătruț 2015 .
200px|thumb|right|Izabela Tomiță népdalénekes olténiai viseletben
A Bihar, Szatmár és Máramaros megyékbeli férfiviselet szabása erősen eltér a többi régióban találhatótól. Az előbbi régióban rövidebb inget és nyáron alul bő gatyát viselnek, a többiben pedig hosszabb inget és lábszárhoz simuló gatyát. Télen posztóból készült nadrágot szoktak viselni. Ezek a ruhadarabok is ugyanazokból az anyagokból készülnek hagyományosan, mint a nőiek. A férfiing is hímzett, bár diszkrétebben, mint a női, derékban régiótól függően bőr- vagy gyapjúból szőtt öv szorítja össze. A férfiak is hétköznapokon bocskort viseltek egykor, de ünnepnapokon csizmát. Fejükön a melegebb évszakokban kalapot, mely régiónként nagyon változó alakú lehet, télen pedig kucsmát viselnek. Az ő ruházatukhoz is tartozik a bőrmellény, és télen a posztóból készült kabát. A ruházat díszítéseinek alapszínei a fekete, a piros, a sötétbarna, a kék, a zöld és a lila.
Kerámia
200px|thumb|left|Horezui kerámiaedények
Agyagedényeket már gyakorlatilag nem használnak, de a hagyományos formák és színek megvannak emléktárgyakként készített kerámián: fazekakon, tányérokon, csuprokon stb. Égetési technológiától függően van vörös és fekete kerámia. Moldvában különféle alakú kerámiákat készítenek, melyek között felismerhetők régi, görög-római formák is. Fekete, kővel csiszolt kerámiát készítenek például Bukovinában. Máramarosban vörös, csiszolatlan edények találhatók. Zománcozott színes díszítésű kerámia is van. Ezek leghíresebb készítői a vâlcea-megyei Horezu helységben dolgoznak. Ezt a kerámiát felvették az UNESCO Szellemi kulturális örökségének listájára. A Szellemi kulturális örökség romániai elemei. Alapszínük sárgás-fehér, téglavörös, zöld és kék színű, geometrikus, növényi és állati alakú díszítéssel.Cristea 2014.
Növényi anyagból font tárgyak
Növényi anyagból font tárgyakat is nagy választékban készítenek. Alapanyaguk lehet gyékény, rekettyefűz- vagy mogyoróvessző, szalma vagy kukoricahéj. Mindenféle nagyságú, alakú és rendeltetésű kosarakat fonnak, halat fogó alkalmatosságokat, gerendára és vállra akasztható hordozható bölcsőket, vastagabb mogyorófa-vesszőből kerítéseket stb. készítenek.
Szőttesek
200px|thumb|right|Szeben-megyei törülközők
Még a 20. század közepe feléig is falun többnyire otthon feldolgozott (font és szőtt) lenből, kenderből, gyapjúból készítették nemcsak a ruházatot, hanem különféle motívumokkal és színekkel díszített szőtteseket is: törülközőket, ágyneműt, faliszőnyegeket. Az utóbbiak is szerepelnek az UNESCO Szellemi kulturális örökségének listáján, a moldovaiaikkal együtt. Művészetük Argeș megyében, Muscel vidéken a legjelentősebb.
Építészet
200px|thumb|left|Régi máramarosi ház
Egyre ritkábban ugyan, de találhatók még egyes vidékeken, mint Máramaros, a Mócvidék, a Duna-delta és Bukovina, román hagyományos parasztházak. Más vidékekről származók már csak falumúzeumokban vannak.RNDR 2015, 3–17. o. nyomán szerkesztett szakasz. A házak anyaga és alakja gyakorlati tényezőktől függ: a vidék éghajlata és gazdasági lehetőségei, az alapanyagok hozzáférhetősége stb. Máramarosban például a házak fából készültek kőalapzaton, és a háznál olykor háromszor magasabb, meredek lejtésű zsindelytetővel, az esők és a hó miatt. A Duna-deltában ellenben, a melegebb klíma miatt a tetők sokkal enyhébb letjésűek, és a faanyag hiánya miatt nádból készült fedelük van, miközben a paticsfal a jellegzetes. A magas tetős padláson tartós élelmiszereket tároltak: lisztet, füstölt húst és szalonnát. Ott ahol az állattartás volt a főfoglalkozás, mint Máramarosban, a csűr magasabb volt a háznál is, mert a padlásán elég szénát kellett tárolni télre. A bortermelő vidékeken a házak emeletesek voltak, lent volt a pince, az emeleten pedig a lakás. Mesteremberek háza is ilyen volt, a földszinten volt a műhelyük.
200px|thumb|right|Máramarosi kapu
A különbségek ellenére van néhány közös vonásuk is a román parasztházaknak. A régibbek, szegényesebbek tornácból, pitvarból és egy szobából álltak, a ház mögött pedig egy kamra volt. A többszobás házak a 19. században jelentek meg. Az egyik szoba a „szépszoba” volt, amit csak különösebb alkalmakkor használtak: vendégeket fogadtak benne ünnepekkor, fontos családi eseményeket ültek meg benne, itt tartották az legszebb bútorokat és az ünneplő ruhákat. Faragásos oszlopaival a ház legdíszesebb része a tornác volt. A házat többnyire kontytető fedte.
Egyes régiókban, mint például Máramarosban, készítenek még monumentális jellegét tekintve a székelykapura hasonlító, de más motímuvokkal faragott kapukat.
200px|thumb|left|Máramarosi fatemplom (Jód faluban)
A népi építészethez tartoznak a zsindellyel fedett, keskeny és hegyes tornyú fatemplomok is, melyekből Máramarosban lehet látni a legtöbbet. Ezek közül nyolcat felvettek az UNESCO Világörökségi helyszínek listájára. A romániai világörögségi helyek oldala az UNESCO honlapján. Hozzáférés: 2017. október 15.
Zene
Egyes szakemberekPéldául Leșe 2012b, 140. o. világosan megkülönböztetik a zenei folklórt [ folclor muzical], más néven parasztzenét [ muzică țărănească] attól, amit a köznyelvben népzenének [ muzică populară] hívnak. Az utóbbi annak az elnevezése lett, ami az előbbiből indul ki, de lényegesen különbözik tőle abban, hogy előadásokon, versenyeken, fesztiválokon, a televízióban művelik műkedvelők és hivatásosok, olykor viszonylag nagy zenekar közreműködésével. E szakemberek szerint ez a valódi folklórnak a giccses meghamisítása.
Ének
Hagyományosan a népdalt hangszeres kíséret nélkül énekelték. A nem alkalomhoz kötött énekfajták közé sorolják az epikai-lírai jellegű balladát, mely a magyar folklórban is megtalálható, valamint a doina daltípust. Ezt a szabad ritmusú, nagyon díszített, többnyire melizmatikus és improvizatív dalt a falusi ember egymagában énekelte azért, hogy bánatát enyhítse. Nem tévesztendő össze az akármilyen lassú lírai népdallal, melyet színpadon, hangszeres kísérettel adnak elő doina elnevezéssel.Leșe 2012a, 113–114. o. A doina felkerült az UNESCO Szellemi kulturális örökség listájára. Eredeti alakjában, bár nem teheti másként, mint színpadon vagy TV-műsorokban, Grigore Leșe népzenekutató professzor műveli szülőföldje, a máramaros-megyei Lápos-vidék doina-változatát.
Legelterjedtebb a nem alkalomhoz kötött dalfajták között az ún. „tulajdonképpeni dal”.Constantin Brăiloiu népzenekutató terminusa, idézi Bogariu 2008, 9. o. Ezt énekli fiatal, öreg, férfi, nő, egymagában vagy mások társaságában, egyedül vagy másokkal együtt, de egy szólamban, szabadtéri munka közben vagy fonóban. Eredetileg érzelmek, lelki állapotok, gondolatok kifejezésére szolgált, leggyakoribb témája a szerelem és a vágyódás. Előfordul, hogy az énekes a dallamot felváltva énekli és játssza valamilyen hangszeren, ami lehet fűszál, falevél, furulya, duda stb. Ennek a dalfajtának a történetében három szakasz különböztethető meg. A régi stílusú a 11–12. században alakult ki, és olyan dialektusai voltak, melyek nagyjából megfelelnek a román nyelvjárásoknak.Lásd A román nyelv területi változatai szócikket. Jellegzetességei többek között a pentatónia, a nyolc szótagos verssor, az erős hanggal való éneklés, témái a szerelem, a vágyódás, a bú, az idegenbe szakadás, a katonaság, a háború okozta lelkiállapot.Bogariu 2008, 9–21. o.