A Sipőcz Rock Band magyar rockegyüttes 1994-ben alakult meg Szombathelyen. Alapító tagjai Sipőcz Ernő, Nyári Ferenc és Paksi János.

Története

A Sipőcz Rock Band megalakulásakor egy másik szombathelyi rock zenekart is magába olvasztott, a Nessie-t. Mivel Sipőcz Ernő a Lord zenekar alapító tagja és énekese volt 1972–1982-ig, így Sipőcz Rock Band repertoárjának egy részét a korai Lord dalok teszik ki. Az egykori Nessie dalai javarészt Kondor Tamás szerzeményei voltak, így szintén a Sipőcz Rock Band égisze alatt élnek tovább napjainkban is. A repertoárban szerepelnek továbbá a hazai rockzene nagyjainak feldolgozásai, mint a Bikini, az Edda, a P. Mobil.

Az egykori Lord zenész Vida Ferenc kiadója által jelenhetett meg albumuk 1997-ben. A lemezen elsősorban a Sipőcz Ernő korszakát visszaidéző Lord dalok hallhatók. Ezek a szerzemények Lord lemezeken nem jelentek meg (az első Lord lemez a Big City Light csak jóval később került piacra). A zenekar több tagcserét élt meg, főleg a 2000-es években.

Sipőcz Ernő énekes tragikus halála után is folytatják a megkezdett utat, és koncerteznek az országban, elsősorban a Vas megyei régióban. 2017-ben a zenekar ismét új taggal bővült a basszusgitáros Szentgyörgyi Arnold személyében, így alakult ki a jelenlegi négy tagú formáció.

Tagjai

Jelenlegi felállása Nyári Ferenc 'Lujó' (ex-Nessie) – ének Paksi János (ex-Lord) – dob, ütőhangszerek Kutrovics Tamás – szólógitár Szentgyörgyi Arnold – basszusgitár

Korábbi tagok Borsfai István – basszusgitár Farkas László ‘Farki’ – gitár Gergye Márton – gitár Gyurácz Zoltán (Voiceless, Ted’s Village) – gitár Harangozó Gyula ‘Szigyu’ (ex-Lord) – basszusgitár Kappel Ottó – basszusgitár Kiss Tamás (ex-Nyugati Régió, Mr. Silent Band) – basszusgitár Kondor Tamás – billentyűsök Kovács Gábor ‘Csöves’ – gitár Kusztor Gergely ‘Kuszi’ – basszusgitár Szentgyörgyi Ábel– gitár Major Rudolf – basszusgitár Németh Ádám – billentyűs hangszerek, vokál Pap László – dobok Sipőcz Ernő ‘Sipsi’ (ex-Lord) – ének Szántai Gyula ‘Kacsa’ (ex-Lord) – gitár

Diszkográfia Sipőcz Band ’72-’82 – Kőszív (1997) – (CD és kazetta) LMS Records 1997

Források Sipőcz Rock Band hivatalos weboldala A zenekar Facebook oldala Sipőcz Rock Band (HU) Biográfia Diszkográfia (www.discog.com)

Külső hivatkozások Elhunyt a Lord alapító-énekese, a Sipőcz Rock Band frontembere (hammerworld.hu) „Ernő nélkül nagyon nehéz volt visszamenni a Sipőcz Rock Bandnek a próbaterembe” (nyugat.hu) A Lord túl-show oldalán @ Lord, Sipőcz Rock Band (rockstation.blog) Sipőcz Ernő Emlékest a Végállomás Klubban (vaskarika.hu) A Sipőcz Rock Band története képekkel (sbs.hu)

Kategória:Magyar rockegyüttesek Kategória:1994-ben alakult együttesek