Takács Marika (született Takács Mária, asszonynevén Kazimir Károlyné, Resicabánya, 1938. november 25. – Budapest, 1997. május 9.) 1957-től, nyilvános adásai kezdetétől a Magyar Televízió bemondónője, az intézmény posztumusz örökös tagja. Férje Kazimir Károly volt.

Tanulmányai 1957-ben érettségizett Ferencváros egyik legrégebbi középiskolájában, a Fáy András Gimnáziumban. Az iskola 1983-as jubileumi ünnepségének egyik szereplője volt.

Az ELTE Bölcsészkarán középiskolai tanári diplomát szerzett. Jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára is, közben pedig énekelni tanult.

Pályája Alkalmi műsorközlőként figyeltek fel rá. A szigetszentmiklósi, frissen érettségizett leányt egy tehetségkutató énekversenyről hívták be meghallgatásra.Dunavölgyi Péter: A magyar televíziózás története I. (1957) - MTV 1957–1997 (hozzáférés: 2015. augusztus 4.) A Rádió és Televízió évkönyv szerint a televízió saját bemondónője 1957. július 25-én mondta el első, néhány mondatos konferanszát. A nyilvános magyar televíziós adások sugárzásának kezdetétől a Magyar Televíziónál dolgozott.

Közreműködött több szórakoztató műsorban, filmben, illetve a Magyar Rádió adásaiban és szerepelt színpadi műsorokban is. Az 1965-ben az Erkel Színházból közvetített Tessék választani! adást Novotny Zoltánnal vezette közösen.A magyar televíziózás történetéből IX. (1965) . dunavolgyipeter.hu Ugyanebben az évben egy Népstadionban megrendezett koncerten angolul üdvözölte a fellépő Louis Armstrongot.Bánki Iván: Az utolsó évtizedeim a boldogság évtizedei voltak. dunavolgyipeter.hu 1966-ban és 1967-ben a táncdalfesztivál társműsorvezetője volt.

1988-ban Molnár Miklós Balázs Béla-díjas tévéoperatőr és fotóművész vele készítette el az első – és sokáig egyetlen – színes, tükrös kamerával három dimenzióban forgatott interjút, melyet azonban a készítő is csupán 2008-ban láthatott.P. Szabó Dénes Térhatás most és régen (Molnár Miklós riport), a Filmvilág folyóiratának hivatalos blogja - 2012. július 16.

58 évesen, mellrákban hunyt el. A Magyar Televízió emlékműsort sugárzott róla. Az intézménynek 1998 óta posztumusz örökös tagja. Férje Kazimir Károly rendező, színigazgató volt. Lánya, Kazimir Anna Mária újságíró, sajtóreferens,László Krisztina: A munkám a szenvedélyem: Kazimir Annamária, színházi sajtóreferens, marieclaire.hu - 2017. november 27. és 2005-ben diplomamunkaként ötven perces dokumentumfilmet forgatott édesanyjáról A nevetés és a felejtés filmje címmel.(cs.t.) Hetvenöt éves lenne Takács Marika , Mix Online - 2013. november 28.

Díjai, elismerései

Az MRT elnökségének nívódíja (több tévéműsor vezetéséért, 1973)Dunavölgyi Péter: A magyar televíziózás története XVII. (1973) - MTV 1957–1997 (hozzáférés: 2015. augusztus 11.) A Szocialista Televízióért Emlékérem (1982)Lévai Béla: A rádió és a televízió krónikája. 1979–1985. Budapest, 1987. Tömegkommunikációs Kutatóközpont. 79. l. A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1995) Magyar Televízió posztumusz örökös tagja (1998)

Filmjei Szerelem csütörtök (Fejér Tamás – 1959) Mikszáth életútjaDokumentumfilm jegyzék (83. oldal), MOKÉP - 1962 (rövidfilm – 1960) Délibáb minden mennyiségben (Szinetár Miklós – 1962) Miért rosszak a magyar filmek? (fekete-fehér filmszatíra, Fejér Tamás – 1964) City of Fear (Peter BezencenetCity of Fear Magyar Filmadatbázis – 1965) Patyolat akció (Fejér Tamás – 1966) Ezek a fiatalok (Banovich Tamás – 1967) Gyula vitéz télen-nyáron (Bácskai Lauró István – 1970) Hahó, Öcsi! (Palásthy György – 1971) Zenés TV színház (epizódok: Örökzöld fehérben feketében 2., 1974; Lót, 1985)

Megjegyzések

Jegyzetek

Források Televíziós Művészek Társasága

Fáy András Közlekedésgépészeti Műszaki Szakközépiskola honlapja

További információk Magyar filmlexikon. Szerk. Veress József. Bp., Magyar Nemzeti Filmarchívum, 2005 Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996– Új filmlexikon. Főszerk. Ábel Péter. Bp., Akadémiai Kiadó, 1971–1973 Malkovics Tibor: Sajtó- és médiatörténet, szöveggyűjtemény, főiskolai tankönyv Lipták Dorottya: Nyilvánosság-kommunikáció-társadalom (letölthető: .doc formátumban ; 17-37. oldal) - „György Péter: Takács Marika” - 2003 Élő Emlékezet közösség a facebookon: „A Takács Marika, a mindenem” (összeállítás hozzá írt művekből) - 2013. november 25. Szerelem csütörtök (film 1959; nava.hu betekintő) Csak a tükör görbe? Epizód: Televízióval kabaré, Nemzeti Audiovizális Archívum - 1965 Táncdalfesztivál 1967, Nemzeti Audiovizális Archívum Disco-disco: ABBA-paródia (részlet) - 1979 (nava.hu betekintő) Múltidéző Vitrayval Epizód: Takács Marika, Tamási Eszter (portréműsor 2007; nava.hu betekintő) Takács Mari a cicájával 1959-ben, fotó: http://www.retronom.hu/node/41371

Kategória:Magyar médiaszemélyiségek Kategória:Magyar bemondók Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Magyar színésznők Kategória:Magyar nők Kategória:1938-ban született személyek Kategória:1997-ben elhunyt személyek Kategória:Resicabányaiak Kategória:Rákban elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei