Sassy Attila Elemér (Sassy-Szabó Attila, művésznevén Aiglon) (Miskolc,Kieselbach.huHalálesete bejegyezve a Bp. VIII. ker. állami halotti akv. 2757/1967. folyószám alatt. 1880. október 17. – Budapest, 1967. október 11.) magyar festőművész, grafikus.

Életpályája Szülei Sassy Árpád és Szirmay Terézia voltak, bátyja Sassy Csaba költő, újságíró volt. Apai ágon a nemes sassi Szabó család leszármazottja volt. 1898-ban Budapesten Ferenczy Károly magániskolájában kezdte művészi tanulmányait. Párizsban Anton Ažbe művésziskolájában tanult, 1904-ben Münchenbe utazott. 1905-ben a nagybányai művésztelepen dolgozott. 1906-ban visszatért Miskolcra, ahol a Kaffka Margit körül csoportosuló művésztársaság tagja lett, és illusztrálta Kaffka Ópium-álmok című kötetét. Neve ezzel vált országosan ismertté. A miskolci festők tárlatán 1905-ben mutatkozott be, és többek között Kaffka Margit is meleg szavakkal méltatta képeit. 1906-ban Münchenbe, majd Párizsba utazott; a Julian Akadémia hallgatója lett; itt Jean-Paul Laurens és Lucien Simon oktatta. 1908-ban Budapestre költözött, és a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Károlynál szobrászatot tanult. Kiállított Párizsban, majd 1910-ben a budapesti Művészházban tartott kiállítása is sikert hozott számára. 1910-ben Miskolcon is kiállított, a több mint száz alkotást bemutató tárlatot a Lévay József Közművelődési és Múzeum Egyesület rendezte. Az 1917-es, a Művészházban bemutatott Krisztus sírbatétele című festményével elnyerte Lánczy Leó 500 koronás díját.

Tíz évig élt Pesterzsébeten, de nem tudta megszeretni a környezetet, a tájat. Később közös műterme volt az Ilona-lépcsőnél Medgyessy Ferenccel, majd az Alkotás, az Orlay, az Abonyi, a Mária és a Nádor utcában lakott, végül visszatért a Mária utcába. Változatos technikákat alkalmazott, készített olajképeket, szén- és tusrajzokat, temperákat, pasztellképeket, karikatúrákat ismert barátairól, írókról, művészekről, és még az alkalmazott grafikában is alkotott: nívós borcímkéket rajzolt, illetve tervezett. Témái is igen változatosak: szívesen készített aktokat, portrékat, önarcképeket, tájképeket, csendéleteket, szimbolikus és bibliai témájú táblaképeket. Utolsó kiállítása 1943-ban volt. 1963-ban a miskolci Herman Ottó Múzeumnak ajándékozta 37 festményét és számos grafikáját.

Sírja a Farkasréti temetőben található.

Magánélete Kaffka Margit (1880–1918) szerelme volt. 1909. október 26-án Budapesten házasságot kötött Farkas Jolán Gizellával (1887–?).Házasságkötése bejegyezve a Bp. II. ker. állami házassági akv. 688/1909. folyószám alatt.

Kiállításai ? – Párizs 1905 – Miskolci festők tárlata, Miskolc 1910, 1911, 1912, 1913 – Művészház, Budapest 1913 – Ungvár 1914 – Miskolc 1915 – Szent György Céh, Budapest 1917 – Szépművészeti Múzeum, Budapest 1918 – Műcsarnok, Budapest 1919 – Nemzeti Szalon, Budapest 1923 – Nemzeti Szalon, Budapest 1923 – Műcsarnok, Budapest 1926, 1931 – Pesterzsébet 1932 – Nemzeti Szalon, Budapest 1934 – Fränkel Szalon, Budapest 1943 – Alkotás Művészház, Debrecen

Műveiből Ópium-álmok (1906) Új típusok (1910) Medgyessy Ferenc (1910) Nő fotelban (1920) Fények (1935) Akt Új idők

Jegyzetek

Fordítás

Források

Hung-Art.hu

További információk Sz. Kürti Katalin: Medgyessy – szemtől szemben. Gondolat Kiadó, Budapest 1983 A Nemzeti Szalon Almanachja (Képzőművészeti lexikon). Szerkesztette: Déry Béla, Bányász László, Margitay Ernő (Budapest, 1912) Gyöngy Kálmán: Magyar karikaturisták adat- és szignótára 1848–2007. Karikaturisták, animációs báb- és rajzfilmesek, illusztrátorok, portrérajzolók. Budapest, Ábra Kkt., 2008

Kategória:Miskolciak Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar grafikusok Kategória:1880-ban született személyek Kategória:1967-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek