A 2014-ben kezdődött második líbiai polgárháború több egymással vetélkedő hatalmi csoport katonai konfliktusa Líbia területeinek és olajtermelésének az ellenőrzéséért. (Az első líbiai polgárháború sokkal rövidebb volt: 2011 februárjában, Moammer Kadhafi diktátor hatalmának megdöntésekor robbant ki, és még ugyanazon év októberében véget ért.)
A tobruki kormány és a Tripoliban székelő Nemzeti Megmentési Kormány közti konfliktusként kezdődött. Előbbit a 2014 júniusában vitatott körülmények között megválasztott Képviselőház hozta létre, az utóbbit már korábban az Általános Nemzeti Kongresszus (ÁNK), a sikertelen 2014-es puccskísérletek után.
A keleten legerősebb Képviselőház mögött áll Halifa Haftár tábornok vezetésével a Líbiai Nemzeti Hadsereg, és légicsapásokkal támogatta Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek. Az ÁNK székhelye nyugaton van. Többféle milícia támogatja, köztük keleten a Líbiai Hajnal koalíció és nyugaton a Líbiai Pajzs, és valamelyes támogatást nyújt neki Katar, Szudán és Törökország. Az ÁNK kezdetben elfogadta a 2014-es választás eredményeit, de elutasította őket, miután a Legfelső Alkotmánybíróság megsemmisített egy alkotmánymódosítást a líbiai átmenet forgatókönyvéről és a képviselőházi választásokról. A vita miatt a megválasztott új Képviselőház visszautasította, hogy Tripoliban ülésezzen, ahol a nyugati tengerparti Miszrata város erős milíciái diktáltak. Ehelyett a Haftár tábornok ellenőrzése alatti Tobrukban hozták létre a parlamentet.
2015 decemberében, miután hosszú tárgyalásokat folytattak Szkirátban, aláírták a Líbiai Politikai Megállapodást. A felek – Tripoli, Tobruk és más rivális csoportok – megállapodtak, hogy létrehozzák a Nemzeti Megállapodás Kormányát (NMK). A következő év márciusában, Fájez esz-Szarrádzs megérkezett Tripoliban és megkezdte munkáját, az ÁNK ellenkezése dacára. Jelenleg az NMK az egyetlen nemzetközileg elismert kormány Líbiában, a Képviselőház azonban nem ismeri el a hatalmát, mivel Haftar tábornok jövőjéről nem sikerült megegyezni.
A három fő frakción kívül léteznek további, kisebb vetélkedő csoportok is: a szalafista Anszar al-Saríja) nevű milícia vezette iszlamista Bengázi Forradalmárok Sura Tanácsa, amely az ÁNK támogatását is élvezte, az Iszlám Állam három líbiai tartománya, "One is the internationally recognized government based in the eastern city of Tobruk and its military wing, Operation Dignity, led by General Khalifa Haftar. The other is the Tripoli government installed by the Libya Dawn coalition, which combines Islamist militias with armed groups from the city of Misrata. The Islamic State has recently established itself as a third force" és számos egyéb csoport, amelyek időnként tábort is váltanak.
2015 decemberében az ENSZ gyámkodásával a fő riválisok fegyverszünetet kötöttek. 2018 elején az egységkormány ellenőrzi a nyugat jórészét, a Képviselőház azonban még mindig nem támogatja, sőt megszavazott ellene egy bizalmatlansági indítványt is.
Haftar tábornok áprilisban egészségügyi okokból kiesett a képletből: 12-én jelentették, hogy kómában van, miután szélütés érte, és egy párizsi kórház intenzív osztályán ápolják. Egy ÁNk szóvivő kezdetben cáfolta az erről szóló jelentéseket. A helyi média később azt jelentette, hogy a tábornok halott, Haftarhoz közeli források szerint azonban életben van.
Elégedetlenség az Általános Nemzeti Kongresszussal szemben 2014 elején Líbiát az Általános Nemzeti Kongresszus (ÁNK) kormányozta, a 2012-es választások felhatalmazásával. A Kongresszusban két fő politikai csoport volt: a Nemzeti Erők Szövetsége (NESZ) és a Muszlim Testvériséghez kötődő Igazság és Építés Párt (IÉP). Ezek képtelenek voltak konszenzusra jutni a legfontosabb ügyekben.
A megosztottság, a politikai izolációs törvény körüli vihar és az állandóan biztonsági kockázatok megakadályozták, hogy a Kongresszus a céljának megfelelően előrehaladást tudjon elérni egy új alkotmány elfogadása felé.
AZ ÁNK-nak konzervatív iszlamista és forradalmi csoportokhoz kötődő tagjai is voltak. Egyes tagok esetében. Egyes tagok esetében a milíciákkal való kapcsolatuk az összeférhetetlenség vádját vetette fel. Azzal vádolták őket, hogy fegyveres csoportoknak juttatnak állami pénzeket, és szemet hunynak gyilkosságok és emberrablások felett. A Komngresszuson belül megszaporodott bojkott akciók és fenyegetések megakadályozták, hogy fontos kérdéseket egyáltalán meg tudjanak vitatni a testületben. Bevezették ugyanakkor a saría jogot és egy olyan "speciális bizottság" felállítását, amely felülvizsgálja a törvényeket, hogy megfeleljenek az iszlám jognak Átment az ÁNK-n a nemi szegregáció és a hidzsáb (a női fejfátyol) bevezetése az egyetemeken, illetve a határozat, hogy ne tartsanak új választásokat miután a Kongresszus mandátuma 2014 januárjában lejárt. 2014 májusában Kalifa Haftár tábornok nagyszabású offenzívát indított az iszlamisták ellen, "Méltóság hadművelet" néven.
Az ÁNK politikai szétforgácsolódása A legtöbb líbiai tisztának és szabadnak érezte a 2012-es választásokat, amelyeket a líbiai választási bizottság, az ENSZ líbiai különleges missziója és civilszervezetek (mint a Választási Rendszerek Nemzetközi alapítványa, IFES) felügyeltek. A választások nyomán mégsem születhetett erős kormány, mivel a forradalom utáni Líbiából hiányoztak a szervezett politikai pártok, és az új törvényhozás így nagyon szétforgácsolt volt. A két legnagyobb tömörülés kisebbségben volt a függetlenek sokkal nagyobb csoportjával szemben, amelyben egyaránt voltak mérsékeltek és konzervív iszlamisták.
Az ÁNK 2013 júniusában Nuri Abu Szahmejnt választotta elnökének. Őt független iszlamistának tartották, és olyan kompromisszumos személynek, aki a Kongresszus liberális tagjai számára is elfogadható volt. A 184 szavazatból 96-ot kapott megválasztásakor.
Létrehozzák a LFPH-t Tripoli egyre kevésbé volt biztonságos. Magát az ÁNK-t is több alkalommal támadták meg milíciák és felfegyverzett tüntetők, akik még az üléstermet is elfoglalták. Megválasztását követően Nuri Abu Szahmejnnek gondoskodni a kellett az ÁNK biztonságának helyreállításáról. Ezért 2013 augusztusában létrehozta a Líbiai Forradalmárok Parancsnoki Hidja (LFPH) nevű fegyveres szervezetet, amelynek Tripoli védelme és biztonságának a szavatolása volt a feladata. Októberben azonban a szervezetet azzal vádolták meg, hogy szerepet játszott Ali Zejdán miniszterelnök elrablásában. Az ÁNK erre felmentette a biztonsági feladatok ellátása alól. Amíg hivatalban volt, Abu Szahmejn megakadályozta az állami pénzek szétosztását megcélzó vizsgálatokat, és azzal is vádolták, hogy pénzeket juttat az LFPH-nak. A LFPH nem felfegyverzett iszlamista csoport volt, tagjai Garjan város lázadói közül kerültek ki. Parancsnoka Adel Garjani volt.
2013 októberében, a miniszterelnök elrablását Abu Szahmejn elnöki pozícióját felhasználva befolyásolta az ÁNK napirendjét, hogy megakadályozza az LFPH feloszlatásának napirendre tűzését. Ugyanakkor megakadályozta egy bizottság felállítását is, amely azt vizsgálta volna, hogy juttatott 900 millió dínárt (720 millió dollárt) az LFPH-nak és más fegyveres csoportoknak. Egyelőre ekkor még csak annyi történt, hogy csökkentették az LFPH feladatköreit.)
A miniszterelnök elrablása Sajtójelentések szerint a 2013. október 10-én történt puccskísérlettel, amelynek a része volt a miniszterelnök elrablása, az ÁNK egyes tagjai is egyetértettek, akik túl mérsékeltnek tartották Ali Zejdánt. A legtöbb jelentés szerint a miniszterelnököt az LFPH rabolta el, de volt olyan jelentés is, amely szerint más fegyveres csoportok hajtották végre, mint a Duru3. Órákkal elrablása után egy kormányoldali milícia kiszabadította Zejdánt.
A fegyveres csoportok megerősödése Sok líbiai az ÁNK-t és az ideiglenes kormányt tartotta felelősnek a közbiztonság megromlásáért. A kormány nem tudta ellenőrzése alá vonni a számos jól felfegyverzett milíciát és fegyveres csoportot, amelyek a forradalom alatt jöttek létre. Az elszaporodott gyilkosságok különösen Bengázit sújtották, ahol sokan látták úgy, hogy az ÁNK hátat fordított az ország keleti részének. A biztonság országszerte megromlott, Tripoliban és keleten is egyre erősödtek a fegyveres csoportok.
Az Anszar al-Saría szalafista milícia 2012-ben meggyilkolta a líbiai amerikai nagykövetet. 2013-ban elrabolták Ali Zeidan miniszterelnököt. 2014 januárjában az LFPH egyiptomi diplomatákat rabolt el. 2014-ben fegyveres tüntetők, akik állítólag szintén az LFPH-hoz kötődtek, megrohanták az ÁNK épületét. A lövöldözésben másokkal együtt két képviselő is megsérült. 2014 áprilisában az Ibrahim Tantus néven is ismert Abd al-Muhszin Al-Libi vezette milícia elfoglalta a "27-es tábor" nevű antiterrorista kiképző központot Tripoli és a Tunéziai határ közt. Al-Libi az Al-Kaida egyik régi szervezője volt, korábban a Líbiai Iszlám Harccsoport tagja. A 27. tábor iszlamista erőit később a Líbiai Pajzs Erő részeként írták le. Egyes megfigyelők a Líbiai Pajzs Erőt már 2012-ben kapcsolatba hozták az Al-Kaidával.
A politikai izolációs törvény Bár az ÁNK-ban a liberálisok és a centristák többségben voltak az iszlamistákkal szemben, az utóbbiak 2014 májusában egy olyan törvény meghozása mellett kezdtek el kardoskodni, amely "megtiltja ténylegesen mindenkinek, aki a Kadhafi kormányzat részese volt, hogy közhivatalt viselhessen". A javaslatot sok iszlamista és független is támogatta, és a közvélemény-kutatások szerint népszerű is volt. A törvény érintette volna a liberális pártok egyes vezetőit, és az ellenérvek között szerepelt, hogy számos technokratát kirekesztett volna, akiknek a szakértelmére szükség volt.
A minisztériumokat a vita közepette fegyveres milíciák rohanták meg. Magát az ÁNK-t is felfüggesztették, és követelték a törvény elfogadását. A megfélemlített Kongresszus végül megszavazta a javaslatot, 164 igennel és mindössze négy tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül.
A női jogok elfojtása Az ÁNK-t kritikusai azért is kárhoztatták, mert támogatta az iszlamista törekvéseket a nők jogainak elfojtására. Szadik Garjani főmufti, akit az iszlamista pártokhoz kötődőnek tartanak, olyan fatváiban az ÁNK támogatására szólította fel a hívőket és arra utasította őket, hogy vegyék fel a harcot Haftár tábornok erőivel. 2013 márciusában azonban kiadott egy olyan fatvát is, amelyben elítélte az ENSZ jelentését a nőkkel és lányokkal szemben alkalmazott erőszakról. Megbélyegezte a jelentést, amely "az erkölcstelenséget és illetlenséget védelmezi, a vallással szembeni lázadáson túl, és nyíltan szembeszáll a Korán és a Szunna tartalmazta törvényekkel". Röviddel ezután kiadott egy értelmezést, amely szerint nem szabad hátrányos megkülönböztetésekkel élni férfiak és nők között, mindazonáltal a nőknek nagyobb szerepe van a családban ami nem jelenti, hogy az iszlám megsértené a nők jogait.
2013 folyamán később a nők jogait védelmező Hamidi Al-Hadi Al-Aszfar ügyvédnőt elrabolták, megkínoztál és megölték, feltételezések szerint azért, mert kritizálta a főmufti deklarációját. Senkit nem tartóztattak le az ügyben.
2013 júniusában bíróság elé állították Ali Tekbali és Fathi Szager politikusokat, azzal a váddal, hogy a nők jogait védelmező rajzok közzétételével megsértették az iszlámot. A saría törvényei szerint akár halálra is ítélhették őket. Végül azonban 2014 márciusában felmentették őket, és Ali Tekbalit később képviselőházi tagnak választották.
2013 decemberében az ÁNK a saría törvény bevezetése mellett döntött. Ezt követően 2014 elején a líbiai egyetemeken bevezették a nemi szegregációt és a nők számára a hidzsáb kötelező viselését.
Az ÁNK meghosszabbítja saját mandátumát