Óisi Josio (大石 良雄, 1659. április 24. – 1703. március 20.) a Harima tartománybeli (ma Hjógo prefektúra) Akó várának kamarása (karó) volt Japánban. Gyakran említik rangnevén Óisi Kuranoszukeként (japánul:大石内蔵助, Hepburn-átírással: Ōishi Yoshio) is. A negyvenhét rónin (japánul:四十七士, Hepburn-átírással: Shi-jū-shichi-shi) vezetőjeként vált ismertté, akik 1702-ben bosszút álltak mesterük, Aszano Naganori haláláért. A történelmi esemény Csúsingura illetve „Akó incidens” (japánul:赤穂事件, Hepburn-átírással: Akō jiken) néven terjedt el a köztudatban. A legendát ma is ismeri minden japán gyermek, hiszen feldolgozták filmekben, színházi darabokban, fametszeteken és tévésorozatok formájában.
Életének korai szakasza Óisi Josio a Harima tartománybeli Akó vár urának, Aszanónak volt vazallusa. Édesapja szamuráj volt, amely japánul annyit tesz „közelben szolgáló”. Apjához hasonlóan Óisit is harcosnak képezték ki. Megtanult harcolni karddal, tőrrel, íjjal és bottal. Olvasott kínai könyveket is katonai taktikákról és a Konfuciánus etikáról.
Puszta szerencsén múlott, hogy a japán történelem egyik legnagyobb tudósa, Jamaga Szoko (1622-1685) volt a tanára. Jamagát 1666-ban kitiltották 9 évre Akó várából, mert írt egy könyvet, melyben Konfuciusz eredeti tanításait eszményíti, illetve kritizálja számos tudós megállapítását. Az akkoriban hatalmon levő sógun néhány tanácsosa úgy vélte, a könyv nyílt támadás a hatalom erkölcsi tekintélyével szemben, amelyért Jamaga büntetést érdemel. Jamaga már korábban is ismert volt a busidóról, „a harcos útjáról” szóló esszéi miatt. Tanításai szerint egy szamuráj mindig legyen fizikai készenlétben, hogy ha szükség van rá, az életét is képes legyen feláldozni mestere épségéért. Azonban azt is megállapította, hogy a szamurájok –annak ellenére, hogy jól megfizetett katonák – nem dolgoznak a mezőgazdaságban, kézművesiparban, vagy a kereskedelemben, így ők tulajdonképpen naplopók, nem jobbak közönséges rablóknál.
A híres tudós nagy hatással volt Óisira, aki akkor még csak tizenévesként tanulta a harcászat különféle módszereit. Az 1600-as években a szamurájok többsége lusta és gyenge lett, hiszen éppen boldog békeidők honoltak Japánban. Ellenben Óisi folytatta a mindennapos testedzést, és soha nem feledte el, hogy az a szamuráj, aki kibújik kötelezettségei alól, csupán parazitának tekinthető a társadalomban.
Óisi huszonöt évesen házasodott meg, később felesége három gyermekkel ajándékozta meg. Az évek során Óisi egyre feljebb lépett a ranglétrán, végül Aszano urának legfőbb vazallus szamurája lett.
Egyes források szerint Óisi a vár főkamarása is volt, aki felügyelte a birtokon előforduló mindennapi teendők elvégzését, illetve a szamurájok megfelelő munkavégzéséről is gondoskodott. A kamarás meglehetősen fontos embernek számított a korban, mivel a daimjó távollétében ő volt a birtok tényleges irányítója. Óisit rendkívül fiatalon érte a megtiszteltetés, mely szerint kamarás hivatalt kapott, ezért úgy tartották, hogy a daimjó teljes bizalmát élvezi.
A negyvenhét rónin vezetőjeként
Előzmények A negyvenhét rónin története 1701 tavaszán kezdődik, amikor Óisi már a negyvenes évei elején járt. Tokugava Cunajosi sógun azzal bízta meg hűbéresét, Aszano Naganorit, valamint egy másik nemest, Date nagyurat, hogy ünnepélyes keretek között fogadják a Kiotói császári udvar küldöttségét. A ceremóniát a sógun palotájában, Edóban (ma: Tokió) szerették volna lebonyolítani, így Aszanónak el kellett hagynia birtokát. A nagyúr távollétében Óisi feladata volt a vár népének védelme és a rend fenntartása.
Aszano és Date igazi harcosok voltak, ebből adódóan nem voltak jártasak a hivatalos ünnepségek szervezésében. A sógun felkérte Kira Josinakát (japánul:吉良 義央, Hepburn-átírással: Kira Yoshinaka, 1641. október 5. – 1703. január 30.), az udvari ceremóniamestert, hogy tanítsa meg a nagyuraknak az etikett szabályait. Mesterük tudta nélkül, Date hűbéresei egy tekercs selymet, illetve egy marék aranyat adtak Kirának, míg Aszano emberei egyes források szerint nem adtak semmilyen ajándékot. Óisi tudta volna, mit kell tenni, de sajnálatos módon ő Akó várában maradt, a többi szamuráj pedig nem volt elég vakmerő ahhoz, hogy aranyat adjanak Kirának mesterük tudta nélkül. bélyegkép|330x330px|Ukijo-e kép, amely Asano Naganorit ábrázolja, miközben kardot emel Kira Josinakára az edói kastélyban. Kira valószínűleg kevesellte a felkészítésért kapott szokásos ajándékot, és megsértődhetett, amiért Aszano emberei nem ajánlottak fel számára semmit, ezért folyamatosan inzultálta őt vagy helytelen etikett módszert tanított neki. Aszano két napig türtőztette magát, míg végül a ceremónia harmadik – és egyben utolsó – napján nem bírta tovább elnyomni haragját, mert Kira sértő megjegyzést tett Aszano feleségével kapcsolatban. Válaszként Aszano előrántotta kardját és rátámadt Kira mesterre megsebesítve a homlokát még mielőtt az őrök közbeléphettek volna.
Hatalmas bűnnek számított kardot rántani a sóguni rezidencián, ráadásul az ünnepséget is le kellett zárni az események hatására, így a sógun különösen bosszús volt. Aszanót fővesztés általi halálra ítélték, azonban a sógun felajánlotta neki a szeppuku lehetőségét, mellyel megtarthatta méltóságát, illetve családjának becsületét. A sógunátus elkobozta Aszano akói birtokát, amit családja nagy tragédiaként élt meg. Ítéletével a sógun róninná fokozta le Aszano legkiválóbb szamurájait, így tulajdonképpen földönfutókká váltak. Kira mester ellenben büntetlen maradt.
A bosszú megtervezése Amikor a szörnyű hírek elérték Akó várát, Óisi gyűlést szervezett a térség mind a háromszáz harcosának. Mindannyian beleegyeztek, hogy fellebbeznek a sógunátus döntése ellen és megpróbálják a birtokot Aszano öccsének kezébe juttatni. Óisi azt javasolta, hogy ha a fellebbezéssel elbuknak, a róninoknak halálukig kell harcolniuk a kastélyban, amikor megérkeznek a sógunátus emberei, hogy átvegyék a hatalmat a birtok felett.
Óisi később szervezett egy újabb találkozót a róninoknak, hogy ez alkalommal egytől egyig ígéretet tegyenek: ha kell, harcolnak utolsó levegővételükig. Ahogyan Óisi sejtette, több mint kétszáz rónin hirtelen elhagyta a várost vagy beteg lett. Csupán hatvankét harcos jelent meg a második gyűlésen, azonban Óisi tudta, bennük maradéktalanul megbízhat. Elárulta nekik, hogy ha a birtok átadása Aszano öccsének nem sikerül, nem a kastélyban kell harcolniuk. Helyette bosszút állnak Aszano halála miatt és megölik Kirát.
A bosszú tervének titokban kellett maradnia. A törvény szerint a szamurájoknak kötelessége tudatni a rendőrséggel a viszályokat, mielőtt bármilyen akciót végrehajtanának. Ugyanakkor a meglepetés ereje nélkül a bosszúállás katonailag kivitelezhetetlen lett volna. Hiába terveztek titokban lecsapni, Óisi és az emberei semmit sem tudtak tenni, amíg Kira nagyúr a sógun palotájában lakott, így türelmesen vártak a megfelelő alkalomra, hogy lecsaphassanak.
Időközben a róninok kiürítették és kitakarították a kastélyt, majd békés úton átadták a sógun küldöttségének. Ezen kívül elvettek Aszano nagyúr arany és ezüst készletéből, hogy kifizethessék a sírkövét, de valójában a bosszú finanszírozására használták fel a pénzt. Végül a harcosok külön utakon indultak el, különböző városokba költöztek és más mesterségeket kezdtek űzni.
Aszano úr fiatal felesége visszatért szülei otthonába, azonban kislányát nem vitte magával. Óisi megkért egy közeli nagyurat, hogy ideiglenesen, illetve a legnagyobb titokban fogadja be a lányt. Csak így tudta megakadályozni, hogy Kira emberei elrabolják a kislányt és túszként tartsák fogva, ezzel biztosítva uruk biztonságát.
Családjával együtt Óisi egy kisvárosba költözött, néhány kilométerre Kiotótól. Jól éltek, de sajnos kevés magánéletük volt. Kira nagyúr kémei mindenütt jelen voltak: a szakács, a munkások, és még a pap is jelentette Óisi és családja minden mozdulatát.
Az Aszanóval történt incidens után kitudódott Kira nagyúr korruptsága, így 1701 őszén a sógun miniszterei megkérték, hogy vonuljon vissza a kormány szolgálatából. Kira kiköltözött a sóguni palotából, azonban feleségének befolyásos családja (Ueszugi család) több mint száz testőrt helyezett szolgálatába, hogy biztonságban legyen új otthonában. Amikor Kira elhagyta a palotát, számos rónin azonnal meg akarta támadni, ezért Óisinak Edóba kellett utaznia, hogy lenyugtassa őket, és megakadályozza a katasztrófát. Emlékeztette embereit az elsődleges célra: Aszano öccsének a kezébe kell juttatni a birtokot. Meg kell várniuk a sógun döntését a területtel kapcsolatban, hiszen addig felesleges lenne erőszakot alkalmazni.
Az ellenség megtévesztése jobbra|bélyegkép|Kanpei, a rónin Utagava Tojokuni fametszetén Amikor Óisi visszatért Edóból, elvált szeretett feleségétől, mert nem akarta, hogy a nőnek köze legyen az illegális bosszúgyilkossághoz. Ezután felesége elköltözött a szülei otthonába, és magával vitte két legkisebb gyermeküket is. Legidősebb fiukat, Csikarát, magával vitte Óisi. Még csak tizenhat éves volt, de egyike annak a hatvankét róninnak, akik esküt tettek, hogy halálukig harcolnak Aszano halálának megbosszulásáért. Csikara nem csak jó tanuló volt, de fiatal kora ellenére rendkívül jártas volt a harcművészetekben is. Miután feleségét elhagyta, Óisi látványos tervet eszelt ki, hogy rábírja az Ueszugi családot Kira nagyúr testőrségének csökkentésére. Egy teljes évig alkoholizmust színlelt, hogy kirúgassa a harcosokat Kira testőrségéből. Egyik szaké házból ment a másikba fizetve az újabb köröket a testőrségnek. Nyilvános verekedéseket kezdeményezett, és néha még az utcára is kidobatta magát az italozókból. Óisi szintén rengeteg pénzt költött kurtizánokra. A legenda szerint kedvenc hölgye egy feltűnően szép Okaru nevű gésa volt, aki átlátott Óisi részeges cselszövésén és beleszeretett a harcosba. Óisi azonban nem elégedett meg egy nővel, olykor parasztlányokkal is hált, akiket az édesapjuk prostitúcióra kényszerített.
Betekintés a korszakba Tokugava Cunajosi sógun 1680-tól 1709-ig volt hatalmon. Ebben az időszakban bűncselekménynek számított bármilyen állat meggyilkolása, így a rovarirtás is. A kártevők miatt teljesen tönkrement a termés, ezért számos gazda lánya dolgozott bordélyházakban, mert nem tudták más módon pénzhez juttatni a családot. bélyegkép|Tokugava Cunajosi sógun Tokugava sógun talán nem véletlenül, „Kutya sógun” becenéven ismert a történelemben. Élőlények iránti szeretete több okból is adódhatott. Egyes források szerint Cunajosi a kutya évében született, és ezért gondolta úgy, hogy számos intézkedést kellene végrehajtania kutyákkal kapcsolatban. Más elméletek szerint akkor kezdődött Tokugava sógun kutyaimádata, amikor négyéves kisfia meghalt. Ekkor egy buddhista pap meggyőzte Cunajosit, hogy fia halála egy büntetés, amiért előző életében meggyilkolt néhány élőlényt. Eredményképpen a sógun 1687-ben kiadta a Társas Teremtmények Iránti Együttérzés törvényét. Ironikus módon a törvény nem tért ki semmilyen emberi lénnyel kapcsolatos együttérzésre.
A buzgó hivatalnokok letartóztattak vadászokat vadászatért, halászokat halászatért, illetve parasztok ezreit küldték börtönbe. Kissé vonakodva ugyan, de végül az egész nemzet vegetáriánus étrendet követett. A fővárosban Cunajosi hatalmas luxus kenneleket építtetett, amelyekben kóbor kutyák százai fértek el. Azonban vidéken továbbra is jelen voltak a kutyák és más kártevők is, melyeket tilos volt bántani akkor is, ha tönkretették a termést. Számos aratás volt sikertelen, ezért az apák eladták legszebb lányaikat prostituáltnak, hogy legyen pénzük ételre a családnak.
A bosszú végrehajtása