A Malignancy (jelentése: elvetemültség, rosszindulat) amerikai death metal zenekar. Technikás és "sima" death metalt játszanak. Lemezkiadóik: United Guttural Records, Willowtip Records, Primitive Recordings.

Története

1992-ben alakultak a New York-i Yonkersben. Danny Nelson énekes és Javier Velez gitáros alkották. Először egy demót jelentettek meg 1993-ban, ezután még három demót kiadtak. Le is cserélődött eközben a felállás. 1998-ban leszerződtek a United Guttural Records-hoz, és náluk dobták piacra első stúdióalbumukat, amely 1999-ben került a boltok polcaira. Ezt egy EP követte. 2001-ben megjelent egy válogatáslemez, amely korai demófelvételeket tartalmaz. Még egy EP-t piacra dobtak 2003-ban. Mivelhogy a United Guttural Records az évek alatt csődbe ment, 2006-ban a Malignancy leszerződött a Willowtip Records-hoz, második stúdióalbumukat már ők jelentették meg. A zenekar eddigi utolsó nagylemeze 2012-ben jelent meg. 2014-ben egy újabb EP-t is piacra dobtak. 2016-ban is kikerült a házuk tájáról egy EP.

Jelenlegi gitárosuk, Ron Kachnic bejelentette, hogy már írtak tíz új számot, és készek új stúdióalbum rögzítésére, ha találnak egy új kiadót.

Tagok

Danny Nelson – éneklés Ron Kachnic – gitár Monty Mukerji – basszusgitár Mike Heller – dobok

Diszkográfia

Stúdióalbumok

Intrauterine Cannibalism (1999) Inhuman Grotesqueries (2007) Eugenics (2012)

Demók

Eaten Out from Within (1992) Rotten Seed (1994) Ignorance is Bliss (1997) Promo 2005

EP-k

Motivated by Hunger (2000) Cross Species Transmutation (2003) Epilogue (2014) Malignant Future (2016)

Válogatáslemezek

Ignorance is Bliss (2001, demófelvételeket tartalmaz)

Források

Metal Archives Willowtip Records An Interview with Malignancy Metal Injection Another Interview with Malignancy

Kategória:Death metal együttesek Kategória:1992-ben alakult együttesek