Hahnel Aranka, névváltozat: Hannel (Torda, 1873. június 28. – Rákosszentmihály, 1942. október 2.)Halálesete bejegyezve a rákosszentmihályi (Bp. XVI. ker.) állami halotti akv. 130/1942. folyószáma alatt. színésznő.

Életútja

Hahnel Károly színházi karmester és Szabó Ilka (Karingecz/Korinyecz Katalin) drámai hősnő leánya. Az Országos Színművészeti Akadémia elvégzése után 1892-ben Csóka Sándor színtársulatánál Szabadkán lépett fel először, és eleinte a drámai szendékben, majd a fiatal hősnőkben jeleskedett. Működött Kolozsvárt, Kaposvárott, Pozsonyban, Kassán, Pécsett, Szegeden Makó Lajos buda–temesvári társulatánál, Debrecenben, Újvidéken és a Budai Színkörben. Ez utóbbi színpadon ő játszotta a Cyrano de Bergerac első előadásain Roxane szerepét és a kitűnő összjátéknak Pethes Imre mellett egyik erőssége volt. Jobb szerepei voltak: Melinda (Bánk bán), Júlia (Romeó és Júlia), Nóra, Kaméliás hölgy stb.

1910. július 2-án Budapesten házasságot kötött dr. fenyéri Zádor Ervin földbirtokossal.A házasságkötés bejegyezve a Bp. II. ker. állami házassági akv. 388/1910. folyószáma alatt. Ezt követően visszavonult a színpadtól, de özveggyé válván, 1911–12-ben újra fellépett Szatmárt. 1920-ban a Belvárosi Színház tagja volt, 1922-ben a Blaha Lujza Színház foglalkoztatta, majd 1923-tól visszatért a Belvárosi Színházhoz. 1925. szeptember 1-én a Magyar Színház kötelékébe lépett, ahol 1928-ig szerepelt. 1930-ban a Bethlen téri színházban lépett fel és a Magyar Rádióban volt hallható.

Szerepei

Fontosabb színházi szerepei

Katona József: Bánk bán – Melinda Shakespeare: Rómeó és Júlia – Júlia Rostand: Cyrano de Bergerac – Roxane

Filmszerepei Magdát kicsapják (1937–38) Megvédtem egy asszonyt (1938) Azurexpress (1938) – Rák Tamás háziasszonya Csákó és kalap (1941) – Kerekesné Dr. Kovács István (1941) – Csókás néni, trafikos

Jegyzetek

Források

Magyar színházművészeti lexikon Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) Hangosfilm

Kategória:Magyar színésznők Kategória:Tordaiak Kategória:1873-ban született személyek Kategória:1942-ben elhunyt személyek Kategória:Rákosszentmihályiak