bélyegkép|263px|A BRIO épülete Osby központjában bélyegkép|263px|Brio favonatok bélyegkép|263px|BRIO vasútpálya BRIO vonatokkal A BRIO egy fajátékokat készítő cég, amelyet Svédországban alapítottak. A céget a Boalt nevű kisvárosban (Skåne tartomány) alapította 1884-ben Ivar Bengtsson kosárfonó.http://brio.knex.com/AboutBrio/ A cég sokáig Osbyban, Dél-Svédországban volt. 1908-ban Ivar három fia átvette az irányítást, és megalapította a BRIO-t. A név mozaikszó: BRöderna („testvérek”) Ivarsson Osby. 2006-ban a cég átköltöztette központját Malmőbe.
Lekoseum 1984-ben Osby központjában a cég megalapította a BRIO Lekoseum játékmúzeumot, amely bemutatja a cég és más cégek termékeit (mint például a Barbie babák és a Märklin vasútmodellek). A gyerekek játszhatnak a játékokkal. 2014 nyarának vége óta a múzeum független alapítványként működik, így a hivatalos neve már csak Lekoseum.
Termékek
A BRIO a fából készült játékvonatokról híres, amelyeket 1958 óta árul. A legtöbb nem motorizált, és kisebb gyerekek számára is alkalmas játékra. A szerelvények mágnessel kapcsolódnak össze, és könnyen befolyásolható az útjuk; az utóbbi években a tartományt kibővítették elemes, távirányítós és ,,intelligens pálya” vezérlő motorokkal.
A BRIO felhatalmazza Thomas, a gőzmozdony favonatok forgalmazását Európa néhány részén, de Mattel fenntartja a jogot Thomas a Gőzmozdonyra az Egyesült Államokban. Sok versenytárs, mint Whittle Shortline olyan termékeket gyártanak, amelyek kompatibilisek a BRIO termékekkel.
A BRIO cég BRIO-Mech építőkészleteket is árul. Hosszú, vékony fadarabok egyenletesen elosztott lyukakkal kapcsolódnak egymáshoz különböző műanyagból készült rögzítők segítségével. A gyerekek szilárd és komplikált konstrukciókat építhetnek.
A BRIO Theodore Tugboat játékokat is adott el. Amelyeket piacra is dobtak, azok a vontatóhajók, a Diszpécser, Benjamin Bridge, Chester a tartályhajó, Barrington és a Bonavista bárkák voltak. Három játék került a megszűntek közé 2000-ben, a műsor megszüntetése előtt egy évvel.
Az 1960-as években a BRIO babaházakat és babaházhoz készült bútorokat gyártott. A bútorok némelyike nagyon keresett a gyűjtők körében, mivel Arne Jacobsen dán tervező miniatűr reprodukcióit tartalmazza. A darabok közé tartozik a "tojás" szék, a "7-es sorozat" szék és a "hattyú" kanapé.
Ezenkívül az Alga leányvállalata egyike azon öt vállalatnak, amelyek egyszerre gyártották a fizikai ügyességi játékot, a Crossbows and Catapultsot.
A cég legutóbbi tevékenységei
A thaiföldi Plantoys 2001-2002Note at the www.playthings.com site on the joint venture plans of Brio and Plan Toys from 2001. között közös vállalat volt a BRIO-val,Boken om ALGA, by Jimmy Wilhelmsson, 2019, , OCLC 1089418626 és emellett jelen volt a Brio akkori katalógusában. 2004-ben a svéd befektetési társaság, a ProventusBrio profile on the Proventus website. a Brio legnagyobb részvényese lett a szavazatok több mint 40%-ával."Proventus new principal shareholder in Swedish toy maker BRIO" from 6 July 2004. Ugyanebben az évbenNew York Times article of September 18, 2007 a svédországi BRIO a termelés nagy részét három gyárba helyezte át Kuangtung tartományba, Kínába.
A 2008. január–decemberi, 2009. február 17-én bemutatott pénzügyi kimutatásEnglish version of the report at "Business Wire" a vállalat likviditására vonatkozó pénzügyi problémákról szólt. 2009. március 11-én a társaság a "BRIO pénzügyileg felújított" részvénytőkéje több mint 300 millió svéd koronával erősödött..
A BRIO-t a Ravensburger csoport vásárolta fel 2015. január 8-án.
Jegyzetek
Fordítás
További információk
BRIO corporate homepage – links to BRIO web sites in several countries and languages At www.lekoseum.se you will find the toy museum "Lekoseum" in Osby until 2014 known as "BRIO Lekoseum". Wooden Train Manufacturers – links to other companies that make wooden trains that work with BRIO A "History of Brio until 1999" at the FundingUniverse website with information on the American market entry.
Kategória:Játékok Kategória:Svéd cégek Kategória:1884-ben alapított cégek